Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 5. szám - Az 1911. évi július hó 19-ikén kelt németbirodalmi biztosítási törvény; 4. [r.] A rokkantbiztosítás újításai

Munkásügyi Szemle 159 tosítással várományt szerezni nem lehet. A tiszta rokkantsági biztosítás igénybevételétől pedig az a lehetőség is vissza fog tartani, hogy az összes járulékok fizetése hiábavaló, ha a rokkantság be nem következik. Azonban a pótbiztosítás rokkantsági biztosítás gyanánt is értéktelen. Schönwiese táblát állít fel, amelyből kitűnik, hogy a pótbiztosítás szolgáltatásai csaknem végig csekélyebbek, mint az önkéntes biztosításéi és hogy csak 45 évi szabályszerű járulékszolgáltatás után eredményez a pótbiztosítás magasabb rokkantsági járadékokat. Ebben azonban nem találhatok döntő mozzanatot a pótbiztosítással szemben. Mert, magának a szerzőnek táblázatát használva, ha 18 márka évi fizetés fejében a kényszerbiztosítás a rokkantságnak 30 év után való bekövetkezése esetén a birodalmi hozzájárulás nélkül 280, az önkéntes pótbiztosítás 167"40 márka járadékot nyújt, vagy ha 45 év után 370, illetőleg 372"60 márkát, 50 év után 400, illetőleg 451 márkát, úgy meg kell gondolni, hogy mindezek a kétrendbeli összegek mégis ugyanannak a személynek járhatnak és hogy összeszámítva elég jelentékenyek és végül, hogy csak a pótbiztosításnak államilag létesített alakja nyújt módot ennek az eredménynek elérésére. Más kérdés azonban azután, hogy helyeselhető-e a pótbiztosítás jelenlegi alakja. Azt hiszem, hogy nagyban és egészben Dűttmann (Arbeiter-Versicherung 1909., 508. és köv. lapok) és Seelmann (ugyanott 318. és köv. lapok) aggályai túlságosan pesszimisztikusak. Kétségtelenül figyelemre méltóak voltak azonban, bár a javaslat törvényerőre emelkedése után gyakorlati jelentőségük már nincs. Nézetem szerint éppen a munkásosztály felsőbb rétege és a középosztály fogja a pótbiztosítást jelentékenyebben igénybe venni és a nevezett két író aggályai nem fognak beválni. Abból indulnak ki, hogy a pótbiztosítás jelentékeny járulékok befizetését követeli abból a célból, hogy csak valamennyire is elfogadható járadékra való igényt biztosítson, holott pedig e magasabb járulékok csak a biztosított saját jövőjéről való gondoskodásra, nem pedig halála esetén felesége és gyermekei ellátására irányulnak. A kézműiparosok és egyéb vállalkozók sokkal kevésbé gondolnak rokkantsági ellátásukra, mint inkább az özvegynek és a gyermekeknek, valamint önmaguknak öreg napjaikra való kielégítő biztosítására. Ezek az aggályok nagy mértékben elvontak és elméletiek. Anélkül, hogy általában kétségbe vonni akarnám azt, hogy általában meg van a hálrahagyottakról való szeretetteljes gondoskodásra irányuló szándék, a kisembert ez mégis annál kevésbbé érinti, mert a hozzátartozók biztosítása úgyis felmenti őt némileg azoknak gondjától. Ezenkívül magának a biztosítottnak járó pótjáradék lehetővé teszi, hogy a hátrahagyottakról nagyobb takarékbetétek útján gondoskodhassék. Az a finom lélektani elemzés, amit a nevezett irók alkalmaznak, nem látszik helyesnek. Egészen más kérdés volt azonban és ebben Düttmannal és Seelmannal egyetértek, hogy vájjon a célba vett szabályozás megfelelő-e annyiban, hogy az önálló iparos csak akkor jusson pótjáradékhoz, ha ő maga rokkanttá válik. Mindenekelőtt a rokkantság fogalma reá nézve nagy keménységgel jár. A rokkantsági biztosítási törvény 5. §-a, illetőleg a R. V. O. 1255. §-a csak függő állásban levő személyekre alkalmazható. Átlagban nehezen állapítható meg, hogy az önálló kereső munkájával mennyit szokott keresni. Az ilyen számítások ugyanis, amelyeknek túlsók egyéni körülményre kell tekintettel lenníök, a munkavállalóra nézve lehetségesek, de a munkaadóra nézve aligha. Figyelembe veendő továbbá az a szempont is, hogy az önálló kisvállalkozónál nem lehet olyan döntő súlya a testi munkaképességnek, miként a munkásnál. Igen helyesen hangsúlyozta Seelmann, hogy az önálló kézművesnél, kereskedőnél vagy mezőgazdánál nem a testi együttdolgozás, hanem a vezetés az irányadó és hogy ezt még azután is lehet gyakorolni, amikor az illető testi munkára már nem képes. Felhozza annak a szívbeteg borbélynak példáját, aki kiterjedt üzlet tulajdonosa, a nap nagyobb részét üzletében tölti és nagy számú személyzetére felügyel. Mint segédet rok-