Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 5. szám - Ipari foglalkozás és halandóság

Munkásügyi Szemle 151 kovácsok, a segédszemélyzet között pedig szabók, a pékek, a kovácsok, a mészárosok, a szűcsök és a molnárok állanak legelői a gümőkórhalandóságot illetőleg. Amint a későbbiek folyamán is ki fog tűnni, ezek az eredmények nem fogadhatók minden kétely nélkül, mert még a gümőkórt illetőleg is nem egy lényeges eltérést mutatnak a külföldön idevonatkozólag megállapított és nem egy tekintetben összhangban levő adatokkal szemben. Általában véve tehát, dacára annak, hogy a feldolgozó hatóságban minden igyekezet és szakértelem megvolt, az anyag gyengesége folytán az 1897. évi összeállítások az egyes foglalkozások veszélyességének a kérdésére csak kevés világosságot vethettek; az anyag hiányosságánál fogva alig lehet messzebbmenő következtetéseket vonnunk ezen eredményekből és így, ha talán a hazánk speciális viszonyaiból folyó egyik-másik jelenség okozza is a külfölddel szemben mutatkozó eltérések közül némelyiket, még sincs módunkban ezeket megállapítani. Az 1900—1902. évi népmozgalmi adatok feldolgozása alkalmával már is újabb kísérletet tett a Központi Statisztikai Hivatal a foglalkozások veszélyességének a megállapítására. Az 1900. évi népszámlálási adatokkal való egybevetés utján erre meg is volt a kellő alapja. A feldolgozás azonban ezúttal is jelentékeny hibában szenved, amennyiben a kor szerinti tagozódás figyelmen kivül maradt, pedig enélkül ismét nem lehet megbízható képre számítani. Anélkül, hogy az eredményekre itt részletesebben kitérnék, mégis azok egyikét-másikát jelezni óhajtom. Az 1900—1902. évi feldolgozás szerint a legnagyobb halandóságot a kőmívesipar mutatja, amely egyébként az 1897. évi feldolgozás alkalmával is nagy halandóságot tüntetett fel, amennyiben az ipar egyes csoportjai közül éppen a kőmívesipar volt az, amelyben az elhalálozottak aránya az 1890. évi népszámlálás szerinti kereső férfinépesség arányánál nagyobb volt. Ezzel szemben Ogle, Farr, az angol 1890—92-ki hivatalos összeállítás és Bertillon párisi táblázata egyeznek abban a tekintetben, hogy a kőmívesek halandósága nem sokkal, vagy alig van az átlagon felül és csupán az 1879 —80-ki svájci adatok feldolgozásában mutatkozik a kőmíveseknek az átlagon felüli halandósága. Prinzingx) is a kőmívesek közepes halandóságát állapítja meg. A második helyen az 1900—1902-ki összeállítás szerint a szűcsök állnak 30'3u/u-al, pedig a külföldi vizsgálatok szerint ezek sem mutatnak nagy halandóságot. Ezek után a cipészek, majd az asztalosok jönnek 26 9, illetőleg 25'0u/^-al. Az angol adatok szerint ezeknek a halandósága ismét mérsékelt és csupán a Bertillon-iéle, valamint az említett svájci összeállítás mutatja a cipészek nagyobb halandóságát. Jelentékeny adataink szerint a kovácsok halandósága is, holott Ogle és Farr szerint, valamint az 1890—1892. évi angol feldolgozás szerint halandóságuk közepes, hasonlóképp a Bertillon-féle összeállítás szerint is, sőt az utóbbi szerint a kovácsoké éppen alacsony. A borbélyok és fodrászok 23'2u/o-al szerepelnek a magyar összeállításban, holott a külföldön, példának okáért Bertillon adatai szerint, a 20—30 éves korhatár között, halandóságuk magas, szintúgy Svájcban Vogt összeállítása szerint is. Ellenben a nyomdászok az 1900—1902. öszeállítás szerint kisebb halandóságot, 17 47u-ot mutatnak, míg az idevágó angol adatok szerint halandóságuk magas, a Bertillon-íé\e táblázat szerint pedig igen magas és hasonlókép áll a dolog az említett svájci összeállítás szerint is a 20—40 év között. Alacsony az 1900—1902. adatok szerint a korcsmárosok és vendéglősök halandósága, holott például Ogle és Farr igen magas halálozási arányt állapítanak meg ezen foglalkozások tekintetében. Ha adatgyűjtésünknek a fent jelzett eredendő hibái nem volnának és hogyha az anyagunk korosztályok szerint is feldolgoztatott volna, akkor esetleg a viszonyaink eltérő voltában kereshetnők ezen a külföldi eredményekkel való egybe nem hangzásnak az okát. Sőt esetleg behatóbb kutatásokat is érdemesnek tart!) Handbuch der medizinischen Statistik. Jena 1906. V. ö. 488. old.