Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 4. szám - A szolgálati szerződés kialakulásának iránya

118 Munkásügyi Szemle formája, amelyet a magánjog statuál, nem a való élet szolgálati szerződése.1) Mert nem alkalmas arra, hogy a személyiségének tudatára ébredt szolgának munkás voltát kidomborítsa. II. Figyelembe véve már most ezeket a körülményeket, bizonyos, hogy a magánjognak a szolgálati szerződésekre vonatkozó elveit e viszony szabályozásánál nem lehet olyan mértékben alkalmazni, amilyen mértékben a magánjogi szabályok természete azt megkívánná. Bizonyos az, hogy a lekötésnek az a szigorú módja, amelyet a kérdés alapjának tekint a magánjog, ma már a munkásosztálynak a gazdasági viszonyok szülte öntudatra ébredése folytán meg nem valósítható. A munkás ma nem annyira az erejét adja már be, mint inkább elfogadja a megbízást valamely munkának elvégzésére. Ebben aztán alkalmazkodik az utasításokhoz, mint a Terv. 1662. §-a szerint is az, aki megbízást fogad el, tartozik alkalmazkodni. De az utasítástól e §. szerint el is térhet, ha a fennforgó körülményekre való tekintettel józanul felteheti, hogy a megbízó, a tényállást ismerve, az eltérést helyeselné. Azonban ez esetben is köteles a megbízót szándékáról eleve értesíteni, s ha a halasztás nem jár veszélylyel, rendelkezését megvárni.* Kétségtelen, hogy bár egy törvénykönyv sem statuálta ezt az elvet a szolgálati szerződésre nézve, mégis vitán felül áll, hogy azt alkalmazni kell. Epen úgy, mint a Terv. 1662. §-ának utolsó bekezdését: »Haa megbízás magasabb tudományos képzettséget vagy szakismeretet feltételező hivatásszerű szolgálatok teljesítésére vonatkozik, a megbízott a megbízó utasításait csak annyiban köteles figyelembe venni, amennyiben az hivatásával és a szolgálatok természetével megegyeztethető.« A megbízásnak a személyes teljesítésre vonatkozó szabálya és a számadás kötelezettsége is ugyanaz, mint a szolgálati szerződésnél. (T. 1665., 1666. §.) A megbízás vonatkozhatik valamely mű előállítására, s illetve ez a szerződés a vállalkozási szerződéshez is hasonlít. Ennek dacára sokan e két szerződés rokonságát nem látják meg. Ez azonban közönyös kérdés, mert az akkord szerződések is valamely mű előállítására kötött szerződések. Ha a szolgálati szerződés ennyire kivetkőztethető jellegéből, akkor ez a találkozás nem lényeges, s így nem ok arra, hogy a fentemlített rokonságot elutasítsuk. Különben is a szerződéseknek nem kis száma van, amelynek hovatartozása legalább is vitás. Ha pl. valaki bemegy egy fodrászüzletbe, hogy megborotválkozzék: micsoda szerződést köt ? A munkát vagy a munka eredményét köti ki a maga részéről? De ha meggondolja, nem is fogja senki az eszét törni ezen, mert úgy is mindegy, hogy mily jogi természetű szerződés alapján simították le az arcát.'2) Rümelin véleménye szerint annak a meghatározása, hogy valamely konkrét esetben vállalkozási vagy szolgálati szerződés forog-e fenn, csak aszerint dönthető el, hogy a törvénykönyv mely szakaszait alkalmazzák rá. Másrészről azt mondja, hogy a törvénykönyvnek a szolgálati és vállalkozási szerződésre vonatkozó elveit szigorú következetességgel nem lehet alkalmazni.5) A kérdésnek fentebb érintett oldala szempontjából is azonban nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a munkásoknak ma már sokféle faja, illetve a munkamegosztás nehezíti a kérdést. Mert ha valaki egy mindenest fogad, annak helyzete más lesz, mint ha nevelőnőt fogad. Pedig a törvény ') V. ö. szerzőnek : A munka rabsága : 46—53. lapjait. *) Rümelin: Dienstvertrag u. Werkvertrag (Tübingen 1905.) 2. 1. 9. s köv. 1. 3) u. o. 3. s köv. 1.