Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 4. szám - A szolgálati szerződés kialakulásának iránya

Munkásügyi Szemle 117 csak munkaszerződés, vagyis oly szerződés, amelynek tárgya valamely más valakinek érdekében végzendő emberi munka; legyen ez: akár az emberi munka általában, akár ennek csak egy bizonyos eredménye...« Ezzel a körülírással ugyan a munkaeredményre vonatkozó szerződés is megbízás s a munka maga is megbízás, de ez az indokolás szerint csak akkor, ha »nem valamely háztartási, gazdasági vagy üzleti teendő, hanem valamely másnemű szolgálat, pl. ügyvédi, orvosi, tanítói, színművészi munka, — ein Dienst höherer Art, — mint a német plgk. 622., 627. §-ai mondják.« A modern társadalmi életet és a mai társadalmi küzdelmeket a múlttól az különbözteti meg leginkább, hogy ma már a nagy tömegek az érdekeik védelméhez szükséges eszközöket nemcsak a közjogi téren keresik, hanem a magánjogin is. A magánjoggal foglalkozók ezt a mélyreható különbséget nem akarják meglátni. A múltban élnek. A operae liberales és illiberales, a nemeshez illő s nem illő foglalkozás a múltban a magánjog intézményeinek elkülönítésére elegendő ok lehetett s volt is. Mert bizonyos az, hogy az emberi méltóságának teljes tudatában volt nemes emberrel másképpen kellett bánni, mint a rabszolgával, vagy jobbággyal. A nemeshez illő foglalkozást üző ügyvéd s orvos respektálása hozta magával szerződésének külön kategóriává való fejlesztését. Még ötven év előtt komolytalannak tartották volna azt, ha valaki azt merte volna mondani, hogy az uradalmi ügyész, a jószágkormányzó s a béres szerződése egyformán szolgálati szerződés lehet. Lehet, sőt az ma már. S épen ezért meglepő, hogy a jövő számára készülő polgári törvénykönyv sok rendelkezése még mindig a multat tartja szem előtt. A polgári törvénykönyvek a kereskedelmi s ipari törvényeknek ugyanazon szerződésre vonatkozó rendelkezései mellett ma már inkább úgy hatnak, mint kivételek, vagy mint a régmúlt kegyeletes emlékei, amelyek körül a jogászi elme él, a nimbusz megóvása céljából kötéltáncot jár. Mert nézzük csak az általános magánjognak a szolgálati szerződésre vonatkozó rendelkezését, s hasonlítsuk össze az ipari alkalmazottakra vonatkozó jogszabályokkal. Azt fogjuk látni, hogy nem a magánjog elvei az általánosak s folyton alkalmazhatók, hanem a külön törvényekben megállapítottak. Az általános magánjog szabályai csak subsidiariusok. Ha nem rendelkezik a külön törvény, akkor kerül sorra a magánjog. Ha pedig az életet nézzük, azt kell látnunk, hogy az ipari és kereskedelmi alkalmazottak száma folyton nő. Hogy a nem ipari alkalmazottak is mind arra törekesznek, hogy az ezekéhez minél hasonlóbb külön törvényekben szabályozzák szolgálati viszonyaikat. S ha törvény nincs, mindenütt sikerül a magánjog elveit megtörni s gyakorlatilag ezektől eltérő jogviszonyt teremteni. A magánjog szolgálati szerződése túlságosan magán viseli eredetének bélyegét. Még ma is az az alapja, hogy a szolga teljesen le van kötve a gazdának. A gazda csak parancsol, a szolga csak engedelmeskedik. Olyan, mintha egy gépet adnak bérbe, csak annyi a különbség, hogy a szolgának a szó is elég, a gépnek csavarok kellenek, hogy dirigálják. Az élet ezeket a viszonyokat azonban a legtöbb helyen eltüntette. A primitív viszonyok munkamegosztást nem ismerő embereinek szolgálati viszonya más kellett hogy legyen, mint a modern gazdálkodásnak a munkamegosztáson alapuló termelése mellett. A folytonos dirigálás, az alkalmazott önállóságának teljes hiánya, egyszóval a szolgálati szerződésnek az a