Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 3. szám - A foglalkozási csoportoknak az önkormányzati szervek választásánál való megállapítása

Munkásügyi Szemle 99 Nem történt tehát itt egyéb, mint a kategorizálás nélküli eredeti cím kategorizálást tartalmazó címmé változtattatott át olykép, hogy az 1891. évi XIV. t.-c. címe kiegészíttetett egy harmadik kategóriának: a kereskedelmi alkalmazottaknak megnevezésével. A képviselőház munkásügyi bizottsága nem változtatta meg a törvényjavaslatnak ezt a címét, habár sok egyebet megváltoztatott. A pénzügyi bizottság azonban a törvényjavaslat címéből a »gyári« szó kihagyását határozta el »miután a gyárak az ipar fogalmának szorosabb értelemben vett meghatározása szerint épen a nagyipar típusai és így az »ipari alkalmazottad általános megjelölése a gyári alkalmazottakra is kiterjed.* Elfelejtette azonban a pénzügyi bizottság ugyanezt a változtatást a törvényjavaslat 115. és 125. §-aiban is érvényesíteni, ezekben a §-okban tehát a »gyári« szó benmaradt és okozója lett annak, hogy most a középés nagyiparnak az a része, amelyikre nem illik rá a szorosan vett gyári foglalkozás disztinkciója, a pénztárak önkormányzati szerveiben való képviselet tekintetében — hogy úgy fejezzük ki magunkat — »hontalan« maradt, mert nem lévén a törvényben külön megnevezve, hol a kisipar, hol meg a gyáripar csoportjába soroztatik. A m. kir. állami munkásbiztosítási hivatal egy felmerült konkrét esetben a közép- és nagyipari vállalkozást a pénztárak önkormányzati szerveinek választása alkalmával a kisipari csoportba tartozandónak és besorozandónak mondta ki, indokolván ezt azzal, hogy »az 1907. évi XIX. t.-c. 124. §. 2. pontja szempontjából gyáraknak csupán azon ipartelepek tekintendők, melyeken rendszerint zárt helyiségekben legalább 20 munkás állandó fog* lalkoztatása mellett gépek vagy készülékek segélyével és tömeges gyártásra alkalmas munkamegosztással iparcikkek állíttatnak elő. A 20 munkás foglalkoztatásától is el lehet tekinteni, ha az előállításnál alkalmazott eljárások mineműsége s a termelt iparcikkek mennyisége és értéke ezek nélkül is kétségtelenné teszik a gyári jelleget.« A gyár fogalmának ilyetén meghatározása kétségtelenül helyes akkor, ha elszigetelten csupán a gyárakról van szó. Ha azonban kapcsolatba hozzuk ezt a disztinkciót azzal a következtetéssel, hogy a közép- és nagyipar ezen disztinkció alapján nem vonható a gyári csoport fogalma alá, hanem az általánosabb értelmű ipari csoportba sorozandó, akkor ehhez az áttoláshoz már szó fér, mert a munkásbiztosítási törvénynek a biztosítási kötelezettségre vonatkozó rendelkezései és ezen rendelkezések gyakorlati alkalmazása szerint az ipar alatt rendszerint a kisipar értendő, amelynek kategóriájába a közép- és nagyipar sokkal kevésbbé sorozható, mint a gyári csoport kategóriájába. A közép- és a nagyipar ugyanis olyan »vállalkozásszerűleg űzött kereseti foglalkozás«, melyhez nagyobb tőkebefektetés és nagyobb munkáslétszám szükséges, mint a kisiparnál, sőt néha több, mint némely gyáriparnál. A közép- és nagyipar kockázata, terjedelme és a vállalati összeg is jelentékenyen túllépik a kisipar, sőt néha a gyáripar ebbeli kereteit. Ebből folyólag a közép- és nagyipar majdnem kivétel nélkül balesetbiztosításra kötelezett és nem élvezi a járulékfizetésnek azokat a kedvezményeit, melyeket a munkásbiztosítási törvény a kisiparnak biztosít. Ebből a szempontból tehát a közép- és nagyipar sokkal közelebb áll a gyáriparhoz, mint a kisiparhoz. E mellett szól még magának a törvényhozásnak az a határozata, mellyel magáévá tette a pénzügyi bizottságnak azt a felfogását, hogy »a gyárak az ipar fogalmának szorosabb értelemben vett meghatározása szerint a nagyipar tipusah, következésképen a gyáripar a nagyiparnak képezi alkatrészét, tehát ugyanazon kategóriába tartozik. És ezt a disztinkciót Földes Béla, a pénzügyi bizottság akkori előadója állapította meg, kinek ebbeli felfogását magáévá tette a képviselőház