Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 3. szám - A baleseti részjáradék és a szociálpolitika

Munkásügyi Szemle 92 60%J-OS járadékot kap.2) A gyógykezelés tartama alatt munkáját rendszerint nem végezheti és attól sok esetben a gyógyulás érdekében is tartózkodnia kell. Ezalatt a baleseti sérült megszokja a tétlenséget; tagjai és izomereje elernyednek. A baleseti sérüléssel és a gyógyulással kapcsolatos fájdalmak, szenvedések, nélkülözések a sérültnek erkölcsi erejét és bátorságát megtörik. Sok esetben a balesetet szenvedett elveszti kedvét attól a munkától és annak a munkagépnek kezelésétől, amelyben és amely mellett őt baleset érte. A munka megkezdését ezenkívül sok egyéb akadályozó körülmény is hátráltatja. Igen sokszor a munkást előbbi munkaadója vissza nem veszi, vagy olyan más alsóbbrendű munkára kívánja alkalmazni, amelynek végzését a korábbi szakmunkás magára nézve lealacsonyítónak tekinti s kevesli az azzal járó keresetet is. Más esetekben az a munkás, ki előbbi munkájának végzésére alkalmatlanná vált, nem tud más megfelelő munkát találni, vagy nincs módja ahhoz, hogy magát újabb foglalkozásra kiképezze. Ha már most a baleseti sérült a gyógykezelés befejezése után azt tapasztalja, hogy a balesetet megelőző viszonyaihoz képest megélhetésének feltételei részben hiányzanak, úgy be kell látnia azt is, hogy egymagában véve a biztosítási intézményre nem támaszkodhatik és annak támogatására a maga és családja jövőjét nem alapíthatja; hanem saját erejét is össze kell szednie ahhoz, hogy a munka újbóli megkezdésével megélhetési szükségleteinek hiányát pótolja. Az a kényszerhelyzet, melynél fogva a biztosított fél a baleset következményét képező károsodásnak reáháruló részét csak újabb munkálkodással ellensúlyozhatja és pótolhatja, igen fontos szociális tényezője annak, hogy a baleseti sérültek ne kizárólag a járadékra számító naplopókká és dologkerülőkké, hanem a munkás-társadalomnak oly tagjaivá legyenek, akik szembenéznek az élet küzdelmeivel s munkájukkal a nemzeti vagyont ismét gyarapítani képesek. Ez az eredmény pedig első sorban és legközvetlenebbül magának a balesetet szenvedettnek létérdeke. Mert a kezdet nehézségeinek leküzdése s a baleset okozta testi csonkulás vagy funkcionális zavarok megszokása után, megfelelő munkakörben nemcsak keresményének járadék által nem fedezett részét pótolhatja, hanem — amint gyakran tapasztaljuk — a járadék élvezete mellett, a baleset előtti javadalmának megfelelő, vagy azt meghaladó keresetet is elérhet. A baleseti sérült öntudatát kielégítő és megelégedését helyreállító ez a helyzet mindenesetre kívánatosabb és nagyobb becsű, mint a 40°/°-os járadék-különbözet, ami sokakat serkentene a tétlenségre és munkátlanságra. Ámde a modern szociálpolitika nem elégedhetik meg azzal, hogy a baleseti sérült munkásoktól közérdekből áldozatot és energiát követeljen, hanem a társadalmat a kár-megosztási elmélettel karöltve járó újabb szociális feladatok elé állítja. Nem elég felállítani az elvet, hogy a baleseti sérültek kezdjenek más munkát és a részjáradék által nem fedezett károk megtérülését ezen az úton maguk keressék: hanem meg is kell teremteni a feltételeket arra, hogy a balesetet szenvedettek munkát kezdhessenek, találhassanak és azt sikerrel folytathassák. A biztosítási intézmény megfelelő szervezése útján megoldandó első feladat a baleseti következmények ellenére a baleseti sérültek munkaképességének lehető megtartása és helyreállítása. További társadalmi hivatás, megfelelő közintézmények létesítésével a balesetet szen*) Bírói ítélkezésünk és a pénztárak eljárása eddig azt a méltányos gyakorlatot követik, hogy a baleseti sérültek a gyógykezelés befejezésének utolsó napjáig a teljes munkaképtelenségnek megfelelő 6OY0-OS járadékot kapják olyankor is, ha a sérült már előbb munkába áll és gyógykezelés közben hivatásos tevékenységének egészbeni vagy részbeni teljesítésére képes.