Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 3. szám - A baleseti részjáradék és a szociálpolitika

Munkásügyi Szemle 9: sokszor alig elviselhető mértékben terhelte. A többi üzemekben foglalkoztatott munkások kártérítési igényeinek érvényesítésénél pedig a jogvédelem nem volt kielégítő. Ekkép a munkaadói és munkás-társadalom közös érdekeinek megvalósítását jelentette a munkásbiztosítási kártalanítási jognak önálló szabályozása olyan értelemben, hogy a munkaadók teljes és személyes kártérítési feleló'sséggel csak saját vagy megbízottjuk szándékossága vagy gondatlansága által előidézett balesetek esetén tartoznak, egyébként pedig a kártalanítást a munkaadók helyett azok összességét képviselő' olyan biztosítási szervezet nyújtja, amelynek a biztosítással járó terheit az objektív kártérítési felelősségük alapján és az alóli felmentésük fejében egyedül a munkaadók viselik. A biztosított munkásoknak és hozzátartozóiknak kártalanítási igényét pedig egyedül a baleset előidézésére irányult szubjektív szándékosságuk zárja >ki, feltéve, hogy bizonyítható. Minden más körülmény között a kártalanítási igény fennáll, vagyis akkor is, ha a baleset a munkaadó vétkességén kivül vagy épen a baleseti sérült munkásnak vétkessége és nagyfokú gondatlansága folyományakép következett be. Ha a jogfejlődés ezek szerint most már odáig haladt elő, hogy a biztosított munkások vétkességének és gondatlanságának következményét képező baleseti károk viselése is a biztosítási járulékok fedezése révén egyoldalúlag s túlnyomó részében a munkaadói társadalomra hárul, vájjon nem az osztó igazságnak követelménye-e, hogy a munkaadók vétkességén kivül bekövetkezett károk viseléséből a munkástársadalom is vegye ki részét a részjáradék rendszere útján ? Avagy hol van megírva, hogy csak az a módozat felelne meg a baleseti sérültek kielégítő kárpótlásául, mely szerint azoknak a baleset előtti keresményük teljes összegben megtéríttetik, vagy kiegészítés útján teljes kielégítést nyer? A kárnak és a kártalanításnak ez a konformitása járadékszámítási rendszerünk mellett különben is alig érhető el. Mert nem kell felednünk, hogy úgy a járadékalapot képező javadalomszámítás (T. 78. §.), mint a munkaképesség csökkenésfokának százalékos arányszámokban meghatározása legtöbb esetben ellenőrizhetetlen adatokon, feltevéseken, labilis szakvéleményeken s becslési műveleteken alapulnak. Az ezekre épített járadékszámítás tehát a baleseti sérült valóságos kárának, vagy keresetveszteségének nem pozitív, hanem csak megközelítő mértéke. E szerint megeshetik ugyan az is, hogy végeredményben a járadékszámítás a baleseti sérült rovására üt ki oly módon, hogy a baleset utáni összkeresménye a járadékkal^ együtt visszamarad a baleset előtti keresete mögött. Az ellenkező eset azonban tapasztalatunk szerint sokkal gyakrabban fordul elő. Mindennapos eset, hogy a baleseti sérült a járadékélvezet mellett a baleset előtti teljes keresményét, vagy annál többet is állandóan megkeresni képes. Továbbá a törvény 78. §-a értelmében kiszámítandó javadalmazás is sok esetben több, mint amennyi a munkásnak a balesetet megelőző tényleges keresete volt. Ha ugyanis a teljes 52 hétre eső összkeresmény meg nem határozható, a heti kereseti átlagok 52-szeresének vagy a napi átlag 300-szorosának számítási alapul vétele azzal a feltevéssel jár, hogy a munkás minden munkanapon talált és végzett munkát; holott nem állandóan és főleg időszaki üzemeknél alkalmazottakra nézve ez a feltevés ritkán fedi a valóságot. Az ilyen gyakran előforduló esetekben tehát a tényleges keresménynél magasabb javadalom alapján számított járadék is több az elvesztett évi keresmény 60°/o-ánál. A javadalomszámításnak a károsultra