Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 2. szám - A gazdasági munkások biztosítása a képviselőházban

Munkásügyi Szemle 69 hatás katarrhális lobból állott, amely csakhamar a hörgmirigyeket megtámadta. 41 malomkő-munkáson végzett vizsgálat alapján egy angol orvos az elért átlagos életkort 24*1 évre számította ki, a tuberkulózis-halandóságot pedig 40°/o-ra, 23-an közülök 20 éves koruk előtt adták magukat erre a foglalkozásra. Egy másik angol statisztika megállapítása szerint a kőfaragók Bradford (egy grófság Angoiország belsejében) felnőtt férfilakosságának 4-7°/o-át teszik. A tüdővészben elhaltaknak azonban 6'7^'t-át alkotják. Egy némej statisztika szerint az 1845-től 1861-ig terjedő időközben 3.199 elhalt kőmunkás közül csak nyolc volt olyan, aki nem tuberkulózisban pusztult el. Ezekkel a számokkal szemben Olaszország statisztikája kedvezőbb viszonyokat tüntet fel. Az olasz munkások magasabb életkora és az alacsonyabb megbetegedési és halálozási száma a kevésbbé veszedelmes anyagra vezethető vissza. Különösen áll ez Velence városára, ahol az ártalmatlan összetételű anyag, továbbá a város levegőjének nedvessége, kocsik és lovak hiánya az utcákon, működnek össze, hogy a kőmunkások egészségügyi viszonyainak kedvező előföltételeit megteremtsék. De szinte ijesztően hatnak egy német orvos vizsgálatainak eredményei, aki vizsgálatait a berlini kőmunkások között végezte. 1891-ben Berlinben 240 segédet és 58 tanoncot vizsgált meg. A segédek közül csak 22°/° haladta meg a 35-ik életévet. A kőfaragók betegpénztárának halálozási listája 100 tagra 3*91 halálesetet mutatott ki, tuberkulózisra egyedül 3'49°A>-ot, 100 haláleset közül 91 "8 esik a tüdő megbetegedésére, 89'3 tuberkulózisra. Az elhaltak átlagos életkora 35'5 év volt. Még jellemzőbb egy másik német kutatónak a statisztikai eredménye, akinek a német szakszervezetek feljegyzései és az idevágó betegpénztári anyag rendelkezésére állott. Ezek szerint az 1892. és 1894-iki években 3.722 kőfaragó közül csak 2,01°/u haladta meg az 50 éves életkort. Az 1886. évtől 1898. évig elhalt 1.212 közül 1044, vagyis 86-3°/« a légzőszervek betegségeibe pusztult bele, ezek közül 698, vagyis 57'59'V^ halt meg tüdőés gége-tuberkulózisban. Hasonlóan kedvezőtlenek a svájci tapasztalatok az 1902. év január hó 1-től 1903. év végéig terjedő időre. 348 munkás közül csak 15(!/u érte el a 45 éves kort, 20 haláleset közül 19-nek az oka tüdőbetegség volt. Amerika csak kevéssel kedvezőbb eredményt mutat föl. Ezen mindenütt egyformán szomorú viszonyoknak az oka a kőmunkás-üzemekben nem egyedül az anyag rosszindulatúságában rejlik, hanem összefügg a munka módjával is. A csiszoló munka kivételével kizárólag száraz anyagon dolgoznak. A munkafeltételek, a munka ideje, helye és tartama egyesülnek a munkások egészségét oly mélyen károsító tényezővé. Bass nagyon helyesen jegyzi meg, hogy a munkások az ő munkasátraikban egymáshoz olyan közel végzik munkájukat, hogy mindegyik nemcsak a saját porát, hanem a szomszédjáét is vele »élvezni« kénytelen. Az elvégzendő munka nagyrészt kézimunka. Gépek csak nagyon lassan jutnak a kőiparba és a fürészelésnél, esztergályozásnál, gyalulásnál és csiszolásnál nyernek alkalmazást. Az itt felsorolt, a külföldi viszonyokra • vonatkozó adatokkal szemben kitűnik, hogy a megállapítások, amelyek Ausztriában, nevezetesen Wienben a kőmunkások egészségi állapotára vonatkozólag tétettek, más statisztikáktól eltértek. A szóban forgó értekezés szerzője két wieni kartárssal egyesülten a wieni kőmunkások 1905. évi munkabeszüntetésének idejét arra használta fel, hogy a szünetelő munkásokat megvizsgálja. A kőfaragók csoportjára szorítkoztak és a többi kőmunkástól eltekintettek. Mindenekelőtt föltűnt, hogy a megvizsgáltaknak több mint 25°/u-a az 50. évet, 8°/o-a a 60-ik évet meghaladta. Hasonló eredményt mutatott később egy statisztikai összeállítás, melyet az 1910-ik év nyarán Wienben dolgozó kő-