Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1912 / 2. szám - A gazdasági munkások biztosítása a képviselőházban
70 Munkásügyi Szemle faragó munkások nagyobb részénél az üzemek szerint az életkor tekintetében végeztek. Ha ezen adatokat összehasonlítjuk az ugyanezen a téren Németországban végzett vizsgálatok eredményével, a következő különbséget találjuk: Német statisztika Osztrák statisztika 40—50 éves kort ért el 8-12% 41—50 éves kort ért el 20'2'Vo 50-nél több éves > > » 2'01°/o 50-nél több éves » » » 20"2°/o A wieni ált. munkásbetegsegélyző pénztár statisztikája alapján végzett további vizsgálat kimutatta, hogy az 1893-tól 1904-ig terjedő időközben összesen 181 kőfaragó munkás halt el és pedig: A légzőszervek tuberkulózisában 92 A » más megbetegedésében 14 A sziv és véredények » 25 Sérülésekben 15 Egyéb okból . . . . • 35 E szerint a tuberkulózisban elhalt 50'8'V" és általában a légzőszervek megbetegedésében 58"5°/o. Az elhaltak átlagos életkora 46'95 év volt. Természetesen ez a szám sem teljesen kifogástalan, mert hiányzanak belőle olyanok, akik az alapszabályszerű idő lejárta után, tehát a tagság elvesztése után haltak el, továbbá azok, akik betegségök miatt más foglalkozásra tértek át és akkor pusztultak el. Vannak tehát hiányai, amilyenek minden betegpénztári statisztikában előfordulnak. Mégis arra a következtetésre jutottak az orvosok, hogy a wieni eredmények, amelyeket a betegpénztárak vizsgálati anyagából és jelentéseiből nyertek, különösen a német viszonyokkal összehasonlítva, Ausztria előnyére szólnak. Kutatták az okokat, amelyek Németország és Ausztria eme szétágazó eredményeit előidézhették és határozott következtetésekre jutottak. Hogy egyedül az emberanyag nem okozhatta, az világos volt. Testmérések, amelyek Ausztriában végeztettek és annak a föltevésnek engedtek teret, hogy a kőfaragó-iparra csak erőteljes egyének adják magukat, arra engednek következtetni, hogy ez bizonyára Németországban is így van. A katonai szolgálat miatt való megszakítás itt is, ott is egyformán megesik, éppen úgy gyakorolja ugyanazt a hatást a foglalkozás-változtatás ténye, amely mindkét helyen egyformán előfordul. Csak az a föltevés volt tehát még hátra, hogy a wieni kedvezőbb eredmények a kőanyag összetételére vezethetők vissza. ]ellemző egy munkás kórtörténete, amelyből kitűnik, hogy egy kőfaragó munkás ismételten szenvedett vérköhögésben, amig Németországban dolgozott. Az ottani pénztári orvos tanácsára Ausztriába ment és noha itt is a hivatásában foglalatoskodott, a vérköhögés nem lépett fel ismét. Ezt a tünetet az orvosok az osztrák homokkő »jobbindulatú« alkatából magyarázzák. Első sorban arra mutatnak rá, hogy Ausztriában a kőipar munkásai abban a helyzetben vannak, hogy fölváltva minden kőnemben dolgoznak: »jóindulatúban« és »rosszindulatúban«, úgy, hogy az elsőnek feldolgozásánál időt és lehetőséget nyernek arra, hogy az utóbbinak kártékony behatásától megszabaduljanak. A Wienben feldolgozásra kerülő »homokkő« különben nem is homokkő, hanem mészkő, amely a Lajta-hegységből vagy a Karsztból származik, mig Németországban leginkább quarchomokkövet használnak. Ehhez járul, hogy a kőfaragófoglalkozás sok vidéken, Németországban is endemikusan fordul elő, vagyis bizonyos helységekre korlátozódik. Itt természetesen az emberanyag kiválasztása sokkal korlátoltabb. Itt családtagok szánják magukat erre a hivatásra, tekintet nélkül a testi alkalmasságra, másrészt a fertőzés lehetősége a szülőről gyermekre már korán lehetséges, úgy, hogy gyakran már ifjú korukban beteg emberek adják magukat a pusztító munkára és így alapot szolgáltatnak a kedvezőtlen statisztikára.