Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 19. szám - Nemzetközi szociális biztosítási értekezlet. 1911. szeptember 15-16

Munkásügyi Szemle 607 Az a körülmény, hogy a kórházi ápoltnak hat havi megelőző alkalmaztatása részben az 1891. évi XIV. t.-c, részben pedig az 1907. évi XIX. t.-c. hatálya alatt folyt le, akadályát nem képezi annak, hogy erre az esetre az 1907. évi XIX. t.-c. 61. §-a alkalmaztassák. (Közg. Bíróság 1911. évi június hó 28-án 8.103/910. sz.) A közigazgatási hatóság hivatalból nem vizsgálhatja meg a járulék-hátralék jogosságát. A kereskedelemügyi miniszter 53.156,VI. D. számú határozatával megváltoztatta a főszolgabíró és alispán egybehangzó határozatait, melyekkel megtagadták a G. község ellen kirótt járulékok behajtását. Megállapítja a határozat, hogy a járulékkövetelések jogossága — felszólamlás esetén — a pénztár székhelyére illetékes I. fokú iparhatóság által döntendő el. Betegsegélyezési elvi kérdések az országos pénztár elnökségénél. Az országos pénztár legutóbbi igazgatósági ülése elé terjesztett jelentés szerint az elnökség tárgyalta a betegsegélyezés terén felmerült azt az elvi kérdést, vájjon a családtagok részesíthetők-e szanatóriumi ápolásban. Az elnökség megállapította, hogy az 1907. évi XIX. törvénycikk alapján a családtagok a pénztár által csakis zárt szanatóriumi ápolásban részesíthetők. Azon további kérdésben, hogy az olyan tag, ki valamely kórházban vagy szanatóriumban ingyenes helyen ápoltatik, bir-e a pénztárral szemben a törvény 50. §-ának 3. pontja szerinti táppénzre igénynyel, kimondotta, hogy az ilyen tag táppénzre jogosult. Megemlítjük, hogy az előbbi kérdést az állami hivatal birói tanácsának állandó gyakorlata, az utóbbit a budapesti munkásbiztosítási választott bíróság régebben már hasonló értelemben döntötte el. A végelgyengülés keresetképtelenséggel járó betegség. Az eztmegállapító 1911. augusztus 8-án hozott országos pénztári elnökségi határozatot a Munkásbiztosítási Közlöny legutóbbi száma közli. A határozat utal arra, hogy a végelgyengülés olyan elváltozása a szervezetnek, mely a szubjektív érzés szerint betegség, az objektív elváltozások szerint rendellenesség s mely munkaképtelenné teszi a benne szenvedőt. Ezért ez állapot a segélyezési kötelezettséget maga után vonja. Tanoncok kártalanítási alapjául szolgáló javadalmazás megállapítása. Az 1907. évi XIX. t.-c. egyik legkiáltóbb igazságtalanságán próbált segíteni a budapesti választott bíróság, midőn a járadék megállapításánál alapul szolgáló munkakeresményhez a tanulási egyenértéket hozzászámította. Ez ellen az ítélet ellen az országos pénztár akkor felebbezett. Az országos pénztár elnöksége most egy konkrét esetben a választott bíróság ily határozata elleni felebbezésre nem adta meg az engedélyt, és kimondotta, hogy mindezen ügyekben a felebbezésre engedélyt mindaddig nem ad, míg a választott bíróság iiynemű ítélete ellen beadott felebbezések valamelyikében az állami hivatal ítéletet nem hozott. Ezek szerint azon ítéletek, melyek eddig megfelebbeztettek, a hivatal elbírálása alá kerülnek, a továbbiak jogerőre emelkednek, ami lehet nagyon humánus, de mindenesetre a pénztári tagokkal való egyenlő elbánás elvébe ütközik. Mostoha gyermek a mostoha atya családtagjának nem tekinthető. A közigazgatási bíróság 1911. június 28-án hozott 5.856/910. számú ítéletében ezt az 1907 : XIX. t.-c. szakaszainak igen, de a szociális biztosítás szellemének meg nem felelő jogelvet mondotta ki kórházi költségek megtérítése kapcsán. Az ítélet alapja az országos pénztár alapszabályai 33. §-ában foglalt taxativ felsorolás úgy, hogy a megfelelő időpontban kívánatos ezen rendelkezések revíziójának kellő mérlegelése, mert ilyen értelmezés mellett nemcsak a kórházi költségeket, de a mostoha gyermekek gyógykezelését is meg lehet tagadni. A Franciaországgal létesítendő balesetbiztosítási egyezmény előkészítése tárgyában az országos pénztár a Munkásbiztosítási Közlöny 40. számában köriratot ad ki, melyben a pénztárakhoz kérdést intéz az iránt,^ felmerült-e gyakorlatukban Franciaországra vonatkozó balesetbiztosítási intézkedés szüksége. Egy vállalati pénztár recepturája. Az országos pénztár elnöksége egyik vidéki vállalati betegsegélyző pénztárt utasította, hogy: 1. a nem tagok részére rendelt vények árát térítse meg, 2. a vállalat igazgatói által saját részükre írt vények összegét térítse meg, 3. a receptszámlából vonja le^ azon vények öszszegét, melyeket — sürgős szükség eseteit kivéve — nem pénztári orvos állított ki, 4. vonja le a pénztár receptszámlájából a pénztár terhére írt, a vállalat tulajdonát képező állatok gyógyítására rendelt vények összegét.