Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 19. szám - Szükséges-e s mily irányban a szolgálati szerződésből eredő munkadíjkövetelésnek biztosítása?

596 Munkásügyi Szemle nak sem mondható. Nincs logika ugyanis abban, hogy beszámításban rejlő önsegély jogát nagyobb erővel ruházza fel itt a T., mint a birói döntést. Ha birói döntés alapján nem foglalhatja le a munkaadó a munkadíjnak azt a részét, mely az életfenntartásra szükséges, nem foglalhatja le pedig tekintet nélkül arra, connex-e vagy nem az a követelés, melynek alapján ezt tenni akarja, mi logika van abban, hogy ezt birói döntés nélkül, hogy úgy mondjuk, az önbíráskodás révén megtehesse ? Olyan egy jogról van itt szó, melyet semmiféle magánjogi kötelemmel feladni nem lehet: az élethez való jogról. Ez a jog a mai erkölcsi felfogás szerint nagyobb erőt kölcsönöz a létfenntartásra szükséges bérkövetelésnek, mint kölcsönözhet a munkaadó ellenkövetelésének a connexitás. Hiszen lehetnek a munkavállalónak, és pedig nemcsak harmadik személyekkel, hanem magával a munkaadóval szemben is oly tartozásai, melyek nem ugyanabból a jogalapból, melyekből annak munkabérkövetelése, hanem erkölcsi és így jogi szempontból még sokkal súlyosabb alapból, pl. annak súlyos tiltott cselekményéből (halálokozásból, idegen vagyon szándékos megrongálásából stb., P. T. T. 1077—1106. §§.) erednek, fia az alkalmazott agyonütheti munkaadóját, anélkül, hogy a gyilkosságból származó kártérítési kötelezettség törvényileg le nem foglalható munkabérébe beszámítható volna, amint alapjuknál fogva súlyosabb természetű követelésekkel szemben sem függeszti fel a végrehajtási jog bizonyos követelések lefoglalhatlanságát, teljesen indokolatlan az, hogy a P. T. T. alsóbb rendű követeléseknek, csak azért, mert connexek, a végrehajtási jogban lefektetetett jogelvnek megkerülésével, a beszámítási jogot mégis biztosítani akarja. Ellenkezőleg, a munkabérkövetelések biztosításához fűződő követelményeknek egyik legcélszerűbbje, legigazságosabbja és legfontosbika éppen az, hogy a le nem foglalható munkabérbe beszámítani egyáltalán ne lehessen és e tilalom semmiféle magánmegállapodással hatályon kívül helyezhető, semmiféle más jogintézmény felhasználásával megkerülhető ne legyen. Hátrányos lehet az egyes esetekben a munkaadóra. De ez a hátrány semmi esetre sem ér fel azzal, mely a munkavállaló létfenntartási alapjának megsemmisítéséből első sorban a munkavállalóra, de további kihatásaiban magára a munkaadóra és a munkavállaló többi hitelezőjére és így mindezek révén az egész társadalomra hárul. És végül a munkaadó hátrányának mérlegelésénél lehetetlen figyelembe nem venni azt is, hogy ha ő a szerződés megkötésénél, a szerződés feltételeinek megállapításánál oly nagy mértékben élvezi a munkavállaló vagyontalanságának előnyeit, nem méltánytalan, hogy viselje e vagyontalanságnak némi kockázatát is. Ugyanazokból az okokból, melyeket eddig a beszámítással kapcsolatban felhoztunk, nem szabad megengedni a le nem foglalható munkabér visszatartását sem. Beszámítás és visszatartás, feltételeiket és következményeiket tekintve, különböző két jogintézmény ugyan, egy következményükben azonban egyeznek, abban, hogy egyképen veszélyeztetik a munkabérkövetelést. Már pedig ha elismerjük annak szükségességét, hogy ne lehessen beszámítani a munkabérnek abba a részébe, mely a munkavállaló létfenntartására szükséges: akkor az ehhez fűződő nagy érdeknek érvényesülni kell az esetre is, ha nem beszámítás, hanem visszatartás útján vonnák el a munkavállalótól teljesített munkájával kiérdemelt bérének a létfenntartásra szükséges részét. A beszámítási jog javasolt korlátozásával kapcsolatban tehát polgári törvénykönyv-tervezetünk a visszatartási jog korlátozása szempontjából is helyesbítést igényel. Az a felfogás, mely a munkaadót megillető beszámítási és visszatartási jog tekintetében a szolgálati viszony különleges ágaival foglalkozó törvényeinkben megnyilvánul, míg egyrészt a munkabérkövetelés biztosítása szempontjából önmagában is kihívja a bírálatot, másrészt szükségessé