Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 19. szám - Szükséges-e s mily irányban a szolgálati szerződésből eredő munkadíjkövetelésnek biztosítása?

Munkásügyi Szemle 597 teszi részben a már létező egyéb törvényeinkben, részben a P. T. T.-ben megnyilvánuló felfogással való gondos összeegyeztetést. Kimerítő' fejtegetésekbe e tekintetben itt nem bocsátkozhatom, e helyen röviden csak ipartörvényünk idevonatkozó rendelkezéseivel foglalkozom. Ipartörvényünk ugyanis a bennünket itt érdeklő' kérdésben következőket rendeli: »A gyáros köteles munkása bérét készpénzben és pedig — ha másképen nem egyezkedett — hetenkint kifizetni. Árúkat és szeszes italokat munkásainak nem hitelezhet. Lakással, tűzifával, földhaszonélvezettel, rendes élelmezéssel, orvossággal, orvosi segélylyel azonban a munkást, ha ez beleegyez, elláthatja s az értök járó összegeket a bérfizetés alkalmával béréből levonhatja. Ugyanezen feltétel alatt láthatja el a gyáros a munkást a gyárban készülő czikkek előállítására szükséges szerszámokkal és anyagokkal is, ha ezeket szerződés szerint a munkás sajátjából tartozik megszerezni.« (118. §.) »Az árúkért való követelések, melyek a munkásoknak az előbbi §-ban foglalt tilalom dacára hiteleztettek, a gyártulajdonos által sem törvény útján nem érvényesíthetők, sem beszámítás tárgyát nem képezhetik.« (119. §.) »01y szerződések, melyek a 118. és 119. §§. rendeleteivel ellenkeznek, kötelező erővel nem birnak.« (120. §. első bekezdés.) Kiegészíti e rendelkezéseket a 157. §. b) p.-ja, mely szerint ugyanis 40 K-tól 200 K-ig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő az az iparos vagy gyáros, ki a munkások bérét árúcikkekben szolgáltatja ki vagy más szabályellenes eljárás által a munkásokat károsítja. E rendelkezések a truck-rendszerrel, vagyis az oly eljárással elkövetett visszaélések megakadályozására szolgálnak, mely szerint a munkaadó a bárfizetést más, és pedig többnyire sokkal alacsonyabb értékű szolgáltatásokkal helyettesíti. E visszaéléseknek, valamint az e visszaélésektől előidézett munkásnyomornak leírása a munkaügy történetének legsötétebb lapjaira tartozik. Ez magyarázza meg azt, hogy a modern törvényhozások az ipari munkásokat védő rendelkezéseiket a brit törvényhozás példájára úgyszólván legelőször éppen e visszaélések ellen irányították. Annak megállapíthatása végett, mennyiben felelnek meg érvényben levő ipartörvényünk idézett rendelkezései e célnak, vizsgáljuk, mi van és mi nincs benne e rendelkezésekben. Benne van e rendelkezésekben: 1. hogy a készpénzben megállapított bér más szolgáltatással, a 118. §. harmadik bekezdésében felsorolt kivételektől eltekintve, a munkavállaló beleegyezésével sem helyettesíthető. A »datio in solutum«, a fizetés helyett való adás (gondoljunk a »jancsibankó«-ra), a munkaadó bérfizetésre irányuló kötelmét tehát szabály szerint még akkor sem szünteti meg, ha a munkavállaló abba beleegyezett. (V. ö. P. T. T. 1.278. §.) 2. A munkadíjba, amennyiben ez alól a 118. §. harmadik bekezdése kivételt nem tesz, beszámítani nem szabad. 3. Amennyiben a beszámítás tilos, e tilalom nem vonatkozik csupán a le nem foglalható bérre, de védi az egész munkabért. 4. Míg a végrehajtási jog és a P. T. T. szerint is külön megállapodás alapján a bérnek törvény szerint le nem foglalható része is lefoglalható és ennek folytán beszámításra is felhasználható, az ipartörvény 120. §-a szerint a beszámítási tilalommal ellenkező magánmegállapodások érvénytelenek. Nincs benne e rendelkezésekben: 1. hogy a bér nem állapítható meg természetbeni szolgáltatásokban is. Midőn ugyanis a törvény azt rendeli, hogy a gyáros köteles a bért készpénzben kifizetni, csak a pénzben megállapított bérről intézkedik, mert hiszen csak a pénzt lehet »kifizetni«, de nem akadályozza meg azt, hogy