Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 19. szám - Az ipari alkalmazottak életének, testi épségének és egészségének védelme

590 Munkásügyi Szemle Szorosan elhatárolt körre, az ipartörvény 25. §-a szerint telepengedélyhez kötött ipartelepeken alkalmazott munkásokra terjed ki az ipartörvény 30. §-a második bekezdésének rendelkezése is, mely előírja, hogy a telepengedély alá eső üzlettelepek engedélyezése előtt tartandó helyszíni tárgyalásnál az eljáró iparhatóság a vizsgálatot hivatalból azokra az intézkedésekre is kiterjeszteni köteles, »melyek a munkások életének és egészségének megóvására szükségeseké Ez a védelem azonban a telepengedélyhez kötött összes üzlettelepek alkalmazottaira kiterjed, akár a gyáripar, akár a kisipar körébe tartoznak az üzlettelepek. Ha az előadott rendelkezésekhez hozzávesszük az ipartörvény 98. §-ának első bekezdésében foglalt, a 111. §-ban foglalt utalás következtében a gyári munkásokra is alkalmazandó azt a rendelkezést, mely szerint »azon iparos, ki segédeit lakással is ellátja, egészséges és lakható helyet tartozik kijelölni«, ki is merítettük az érvényben levő ipartörvénynek azokat a rendelkezéseit, amelyek az alkalmazottak életének, testi épségének és egészségének megóvását közvetlenül szolgálják. Az ipartörvény idézett rendelkezései lényeges kiegészítést nyertek az ipari és gyári alkalmazottak baleset elleni védelméről és az iparfelügyelőkről szóló 1893. évi XXVIII. t.-cikk által. Mielőtt e törvény rendelkezéseit tárgyi tartalmuk szempontjából elemeznők, azt a kérdést kell tisztáznunk, hogy az iparüzemek mily körére terjed ki rendelkezéseinek hatálya. A törvény 1. §-ának első pontja, az ipartörvény fentebb idézett, kizárólag a gyárakban alkalmazott munkásokat védő 114. §-át olyképen veszi át, hogy annak szövegében a »gyáros« szó helyébe a »munkaadó« szót, a »gyárban« szó helyébe az »ipartelepén« szót teszi s ezzel a 114. §-ban kizárólag a gyárosra nézve a gyárában alkalmazott munkásokkal szemben megállapított kötelezettségeket, a legmesszebb menő módon, minden ipari munkaadóra az ipartelepén foglalkoztatott összes alkalmazottakkal szemben megállapítja. A törvény 1. §-ának első pontja, mely szerint »a munkaadó köteles ipartelepén mindazt létesíteni és fentartani, ami, tekintettel a telep és az üzem minőségére, annak követelményeihez képest, az alkalmazottak életének, testi épségének és egészségének lehető biztosítása érdekében szükséges«, valóban oly átfogó, oly teljes, hogy átfogóbban és teljesebben a törvényhozó alig fejezhette volna ki azt, hogy a fenti kötelezettséget minden munkaadóra, bármilyen ipartelepen vagy üzemben foglalkoztatott alkalmazottal szemben meg akarja állapítani, mert hiszen az »ipartelep« kifejezést az ipartörvény s az ipari élet épen nem foglalta le az iparüzemek bizonyos kategóriája részére, a törvény egyéb szakaszai pedig kétségtelenné teszik, hogy a törvény az »ipartelep« szót a legátfogóbb értelemben használja. Az első pontban foglalt általános rendelkezést a)—i) pontok alatt a munkaadó kötelességeit közelebbről meghatározó, részletes rendelkezések követik; a szakasz második bekezdése pedig felhatalmazza a kereskedelemügyi minisztert, »hogy a különböző iparágak üzemének viszonyaihoz képest szükséges hasontermészetű óvó intézkedéseket rendeleti úton szabályozzam Mindezeket a rendelkezéseket a törvény 3. §-a az iparhatóságnak adott azzal a hatáskörrel egészíti ki, hogy ha »arról értesül, hogy az 1. §. rendelkezései tekintetében hiányok és mulasztások forognak fenn, köteles azonnal intézkedni, illetve, ha a tapasztalt hiány pótlása a munkaadót terheli, a munkaadót azoknak azonnal, vagy záros határidő alatt való pótlására felhívni«. Ezt a hatáskört az iparhatóságok a törvény indokolása szerint azért nyerik, hogy amennyiben az egyes ipartelepeken az üzem természete vagy a helyi viszonyok az 1. §-ban foglaltakon kívül más intézkedéseket is szükségesekké tesznek, az í. §. első pontjában foglalt általános kötelezettség alapján azok elrendelhetők és büntetés terhe alatt foga-