Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 18. szám - Szükséges-e s mily irányban a szolgálati szerződésből eredő munkadíjkövetelésnek biztosítása?

558 Munkásügyi Szemle a bérkövetelések ezzel kapcsolatban szükségessé váló biztosításának kérdésével bővebben foglalkoztam ugyanis már más helyen és így elégnek vélem ez alkalommal, ha e tekintetben utalok akkori fejtegetéseimre.1) Megtörténhetik azonban, hogy a munkaadó oly munkára, melyet egy személy nem és a munkavállalóknak csak nagyobb száma végezhet, nem a szükséges számú munkavállalóval, nem is azok csoportjával, illetve a csoport képviselőjével, hanem valakivel, csak egy személlyel és pedig akként szerződik, hogy csakis ezzel az egy személylyel szemben vállalja a munkaadói kötelezettségeket, ezzel szemben is lehetőleg nem a szolgálati, hanem a vállalkozási szerződés munkaadójának kötelezettségeit. Azokkal a munkásokkal szemben pedig, kik a munkának véghezvitelét vállalják, a munkaadói kötelezettségeket áthárítja a közbeiktatott munkavállalóra, ha úgy tetszik: almunkaadóra (Zwischenmeister, Partieführer stb.). Megteheti ezt annál inkább, mert a munkaadói kötelezettségek áthárítása nem vonja maga után feltétlenül a munkaadói jogoknak is áthárítását, sőt ez utóbbiaknak gyakorolhatását (pl. a munka irányítását, a munkások elbocsátásának jogát stb.) a munkaadó rendszerint fenn is tartja magának. Ha hozzávesszük még, hogy a munkaadónak más gazdasági előnyei is fűződhetnek ehhez az eljáráshoz, így pl. hogy olcsóbban juthat annak révén a kivánt munkaeredményhez, — és a munkásoknak e rendszer iránt táplált gyűlölete első sorban éppen annak bérsülyesztő hatására vezethető vissza — látjuk, hogy az ő szempontjából bizony elég fontos okok ösztönzik a munkaadót ennek az eljárásnak követésére. Mindaz azonban, ami e rendszerben előnyt jelent a munkaadóra, hátrányt jelent egyúttal a munkavállalóra. Nem szólva arról, hogy annak a munkát olcsón vállaló almunkaadónak nyeresége a munkások munkaerejének végső kizsákmányolásából kerül ki, ezek anyagilag megbízható munkaadó helyett szemben találják így magukat a legtöbb esetben semmi biztosítékot nem nyújtó almunkaadóval, akinek kötelezettségeiért a tulajdonképeni munkaadó, hivatkozással a jog fentebb említett általános szabályára, semmiféle szavatosságot nem vállal. Az a kérdés már most, mily álláspontra helyezkedjék tehát a jog azzal a ténnyel szemben, hogy míg egyrészt valamely viszonyhoz bizonyos következményeket kivan fűzni, e következményeket a felek egyike vagy másika a viszony lényegén nem változtató formák felhasználásával elhárítja magáról. A kérdés eldöntésénél annak megfontolásából lehet csak kiindulni, vájjon tudja-e a szerződés megkötésekor a munkavállaló, hogy a szerződés alapján az ő munkaadója,^akivel szemben egyedül támaszthat követeléseket, az az almunkaadó ? És ha ő tévedt e tekintetben, vájjon felelős-e ő azért, avagy ellenkezőleg tévedése nem maguknak a jog és a gazdasági élet teremtette és a munkaadótól saját céljaira ügyesen kihasznált viszonyoknak, sőt legtöbb esetben egyenesen a munkaadó és az ettől előretolt harmadik személy megtévesztő eljárásának tudható-e be inkább. Kétségtelen ugyanis, hogy az esetek túlnyomó számában a munkavállaló a közbeiktatott munkavállalóval nem mint munkaadóval, hanem csak mint a munkaadó meghatalmazottjával vél szerződni. Hiszen a szolgálati szerződés megkötése nincsen alakisághoz kötve és így a szerződés megkötésénél könnyen elmosódhatik, hogy a vele szerződő fél saját nevében vagy másnak képviseletében köti-e meg a szerződést. A munkavállaló többnyire szükségtelennek is véli e körülmény tisztázását, annyira természetesnek tartja, hogy mikor ő valakinek üzletében, vállalatában, gazdaságában, esetleg még munkahelyén is teljesítendő szolgálatra kötelezi magát, akkor munkájának ellenértékeért az a valaki válik felelőssé, akinek gazdaságába az ő munkája befolyik, akinek gazdasága az ő munkája révén gya') L. az ipartörvénytervezet jogi főkérdéseinek jogászegyleti, tárgyalásával kapcsolatban az ipari munkaviszonyról tartott előadásomat. Magyar Jogászegyleti Értekezések. Uj folyam I. kötet 7. füzet 27. és köv. 1.