Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 17. szám - Szükséges-e s mily irányban a szolgálati szerződésből eredő munkadíjkövetelésnek biztosítása?

532 pontját szabatosan megállapítja. Ez a már említett 1900 : XXIX. t.-c, mely* nek 18. §-a büntetés terhe alatt kötelezi a munkaadót, hogy összes dohánytermése beváltási árának folyósítása után legkésőbb 15 nap alatt, ha pedig a szerződés időközben megszűnt volna, a szerződés megszűnésekor, a dohánykertészszel elszámoljon; az elszámolást a dohánykertésznek Írásban átadja és azt, ami az elszámolás szerint a dohánykertésznek jár, megfizesse; ha pedig a dohánykertész azt bármely okból át nem vehetné, vagy el nem fogadhatná,a törvény szerint illetékes elsőfokú hatóságnál készpénzben letétbe helyezze. Már a birtokos és a gazdatiszt közötti jogviszonyok szabályozásáról szóló 1900 : XXVII. t.-c. 8. §. második bekezdésének, úgyszintén a gazda és a gazdasági cseléd közötti jogviszony szabályozásáról szóló 1907 : XLV. t.-c. 21. §. második bekezdésének az a rendelkezése, mely szerint a terményekben járó javadalmazást előleges, a készpénzbeni javadalmazást pedig utólagos negyedévi részletekben kell kiszolgáltatni, csak más megállapodás hiányában érvényesül. Valamint az 1884 : XVII. t.-c.'be iktatott ipartörvénynek csupán a gyári munkásokra korlátozott 118. §-a szerint is a gyáros munkása bérét, csak ha máskép nem egyezkedett, köteles hetenként kifizetni. Igaz ugyan, hogy e törvény 113. § a szerint a munkarendnek tartalmaznia kell a leszámolás idejére és a bér kifizetésére vonatkozó határozmányokat is, kötelező rendelkezést azonban a bérfizetés időpontja tekintetében ez a törvény sem tartalmaz. Hogy pedig ez nem lehetetlen, például szolgálhat arra a fentebb felhozott külföldi törvényeken és az 1900: XXIX. t.-c.-en kivül az 1908. évben közzétett ipartörvénytervezet is, mely 353—357. §§-aiban az ipari munkások, 386. §-ában pedig a fontosabb teendőkkel megbízott alkalmazottak tekintetében, ha nem is mindenben kifogástalanul, de mindenesetre elismerést érdemlő célzattal, szintén záros határidőt állapít meg a bérfizetésre. Midőn tehát azt látjuk, hogy a szolgálati szerződés munkavállalójának ezt a rendkívül fontos érdekét úgy P. T. T.-ünk, mint a szolgálati szerződések különböző válfajaival foglalkozó különleges törvényeink is ennyire gondozatlanul hagyják, bizonyára megértjük a kívánalmat, mely jogrendszerünk e hiányának orvoslására irányul. Ki kell egészíteni e szempontból első sorban magát a P. T. T.-t. Történhetnék pedig ez talán a következő elvek szem előtt tartásával: Az 1601. §. második bekezdése szerint a munkadíj mennyiségét megállapodás és hatósági díjszabás nemlétében a helyi szokás határozza meg. Ki kell terjeszteni ezt a rendelkezést a bérfizetés időpontjának megállapítására is; és pedig annyival inkább, mert a bér mennyisége és a bérfizetés időpontja közt benső kapcsolat létezik: Bis dat, qui cito dat. ]obb ma a veréb, mint holnap a túzok. Ez azonban nem elég. Meg kell vonni magában a törvényben a megállapodásnak, hatósági megállapításnak és szokásnak korlátait is. A bérmegállapítás különböző módozataira való tekintettel bizonyos részletezés nélkül ez nem lehetséges. De ha van szerződési typus, mely nemcsak ebben, hanem más egyéb kérdésekben is, melyekre itt persze ki nem térhetünk, megérdemli a mélyebben szántást, korunkban az éppen a szolgálati szerződés. Különbséget kell tenni nevezetesen első sorban a szerint, amint idő- vagy szakmánybérről van szó. Mindkettő tekintetében különbséget kell tenni továbbá a szerint, amint bizonyos időre, illetve munkaeredményre abszolúte, avagy csak relatíve, pl. egy napnak, hónapnak vagy évnek, illetve egy-egy ügyletnek hozadékához vagy tiszta nyereségéhez viszonyítva megállapított bérről van-e szó. Szakmánymunka tekintetében pedig különbséget kell tenni végül a szerint, vájjon a munkaadó felügyelete alatt folyik-e az vagy sem. Ehhez képest: /. Időbérnél: a) az óra, nap vagy hét szerint megállapított munkabér legkésőbben hetenként, a hó vagy év szerint megállapított munkabér legkésőbb havonként fizetendő;