Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1911 / 14. szám - Közegészségügyi törekvések és a nőmozgalom
Munkásügyi Szemle 451 lini iskolásgyermekek — fiúk, leányok közösen — tanítóik felügyelete alatt, vígan élvezve a nyár minden kellemességeií. 1910-ben ismét szaporodott a kiránduló helyek száma — hatra — s míg 1906-ban a legnagyobb frekvencia 900 volt, addig (az 1910-es adatok nincsenek kéznél) 1909-ben mintegy 200.000 volt az összes frekvencia s egyes szép napokon 12.000 gyermek vándorolt ki a berlini kőtengerből az erdők közé egész napi valódi üdülésre. Emellett továbbra is fenmaradtak a belső játszóhelyek is, melyeket 1909-ben szintén mintegy 50.000 gyermek látogatott, leginkább olyanok, akiknek kisebb testvérkéikre kellett vigyázni s kik ennélfogva a városon kívül nem mehettek. A kiránduló-helyeken a gyermekek — a magukkal vitt 10 pf. ellenében — tejet, kávét, kenyeret és levest kapnak. Akik a 10 pfenniget sem bírják fizetni, azok az egész idényre szabadjegyet kapnak. A felügyelő személyzet a tanítók soraiból kerül ki, olyanok, kik erre önként vállalkoznak s természetesen külön díjazásban részesülnek. Mint látjuk, meg lehet oldani azt a kérdést, hogy a nagyvárosi gyermek is jusson nyári üdüléshez s hogy a nyári szünidő ne váljék a nagyvárosi gyermeknek a célzóit erőgyűjtés s üdülés helyett anyagi és erkölcsi kárára. Aki ismeri a budapesti utca képét, az tudja, hogy már nagyon is ideje volna, hogy ezen károktól a budapesti iskolásgyermekek is megszabaduljanak s azt hiszszük, a mi fővárosunk magisztrátusa éppúgy megtalálhatná azokat az eszközöket, melyekkel a budapesti gyermekeket is részesíthetné a nyári üdülés áldásaiban, amint azt a berlini magisztrátus megtalálta. K. M. Alkoholellenes hét Drezdában. A drezdai egészségügyi kiállítással kapcsolatban az absztinens és alkoholellenes szervezetek nagyszabású akciót indítottak. Fölhasználják az alkalmat és a kiállítás területén egy héten át naponta gyűléseket és előadásokat tartanak. Az előadásokban résztvesznek az alkoholellenes küzdelem nevesebb képviselői. Előadásokat tartanak többek között Lohmann Wilhelmina kisasszony Dielefeldből, Müiler Júlia kisasszony Augsburgból és Kniebe kisasszony Göttingenből a rendezett gyűléseken. Az orvosok részére Rosenfeld tanár és dr. Liebe. A közönség részére előadást tartanak: Gruber tanár Münchenből, Dannmayer rektor Kiéiből, Gerken Liska asszony Berlinből. Nagy vitaelőadást is rendeznek, amelyre meghívták a sörgyárosokat. Itt Forel tanár és dr. Holitscher tartanak előadást. Anyavédelem és fajhygiene képezték a házasság reformálásának kérdése mellett a német anyavédelmi szövetség ezidei gyűlésének tárgyát. Az anyák nevelésével, felvilágosításával és védelmével két előadó is foglalkozott: Dr. Chotjen és a nálunk is ismert Lischnewska asszony. Az első előadó a szociális viszonyok mostohaságával foglalkozott, különösen a lakásnyomorúsággal és azzal, hogy a gyár a fiatal lányokat idő előtt kiszakítja a család köréből, ami azután a házasságon kívül született gyermekek szaporodását vonja maga után. Feltétlenül szükséges, hogy a fiatal lányokat megismertessük mindazokkal a hátrányokkal, amelyeket a házasságon kivüli szaporodás az anyára és gyermekre hoz, hogy ily módon ellentállóképességüket fokozzuk. Az említett veszélyekről való felvilágosításon kívül még azon kell lennünk, hogy a mindkét nembeli fiatalságnak a szexuális életről való erkölcsi felfogását is megváltoztassuk. Az állami tanügyi hatóságoknak és jótékonysági egyesületeknek ez irányban mindent el kell követniök. Hasonló szellemben beszélt a második előadó is, aki hangsúlyozta, hogy mennyire megvédhetjük a fiatal lányokat azzal, ha gondos kiképzéssel olyan munkára neveljük, amely testileg és szellemileg lefoglalja őket. Mindkét előadó a jövendő anyáknak a hygienere való oktatását is sürgette, hogy ezáltal nehéz hivatásukra előkészítést nyerjenek. A házasságon kívül született gyermekek nagyobb fokú veszélyeztetettségét dr. Spann egyetemi tanár is bizonyította a Frankfurtban szerzett tapasztalatai alapján. Dr. Tugendreich »Mutterschaftsarbeit und Mutterschutz« című előadásában azokat a törvényes rendszabályokat ismertette, amelyek hivatva vannak az anyaság és élethivatás összekapcsolásának problémáját a megoldáshoz közelebb vinni. Utalt a csecsemőgondozó intézetek tevékenységére és követelte a betegsegélyző pénztárak segélyezésének ezirányú kiterjesztését. Az anyavédelem igen fontos része a fiatal lányoknak az anyaságra való kiképzése. Minthogy jelenleg a fiatal lányok legtöbbje az iskola elhagyása után munkába áll és mivel a továbbképzés ma még nem kötelező, ezt a feladatot az iskolának kellene elvégeznie