Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 13. szám - A népművelődés alapkérdése

h\unkásügyi Szemle 409 A népművelődés alapkérdése. Irta: dr. Palágyí Menyhért. Korunk egyik legfontosabb társadalmi kérdése, hogy miként részeltessük a munkásnépet ama lelki javak összességében, melyet a műveltség nevezete alatt szoktunk összefoglalni. A nagy kérdés gyakorlati megoldása első sorban attól függ, hogy milyen elvi célnak és elvi irányzatnak hódolunk a műveltség eszméjének megfogalmazásában. Mert ha jómagunk sem törekszünk a valódi kultúra mibenlétét tisztázni, akkor igazán kár volna, a munkásnép műveltségének súlyos kérdéséhez hozzányúlnunk. Egészségtelen kultúránál nagyobb veszedelem az emberiségre nézve nem létezhetik és nagyobb csapás a társadalomra nézve már alig képzelhető, mintha valamelyes álműveltséget sikerülne a munkásrétegek lelkületébe beojtanunk. Minden kultúra a természettudományi és a történelmi műveltség kettős alapján épül föl. Meg kell ismernünk a természeti jelenségeket és törvényszerű kapcsolatokat, hogy uralmat gyakorolhassunk a természeti erők fölött. Fönséges törekvés ez, mert az ember csak oly mértékben juthat emberi önérzethez, amily mértékben akaratát rá tudja erőszakolni a rakonczátlan elemekre s az egész természeti környezetre mintegy rá tudja sütni saját emberi érzés- s gondolatvilágának minél hatalmasabb bélyegét. A mi korunk teljesen át van hatva ettől a természettudományi s majdnem azt mondanám: természet-művészeti ideáltól. Az utolsó négy-öt évszázad folyamán miben sem tettünk oly meglepő haladást, mint a természeti tünemények törvényszerű összefüggéseinek fölismerésében és emberi céljainkra való fölhasználásuk nehéz mesterségeiben. Amit modern öntudatnak nevezünk, voltaképen alig egyéb, mint a természeti erők fölött való uralmunknak egyre fokozódó, néha már elbizakodott ábrándozásokba tévedő érzése. Azt tehát a mai ember már magától értetődő elvnek vagy axiómának tekinti, hogy valódi műveltséget a természet iránti érzéknek gondos és céltudatos kifejlesztése nélkül nem is képzelhetünk. És ami általában mindnyájunkra nézve áll, az áll természetesen a munkásnép műveltségére vonatkozólag is. Mert azt talán külön hangsúlyoznom nem is kell, hogy valamely nemzet műveltségének minden társadalmi osztályon keresztül egy azon elvi alapokon kell nyugodnia. Hiszen, ha az egyik társadalmi osztály műveltsége más alapokon nyugodnék mint a másiké, akkor ez a nemzeti egység s a nemzeti élet teljes fölbomlását jelentené. A nemzeti gondolat ép úgy mint az általános demokrácia elve egyaránt követelik, hogy az egész társadalmat gyökerétől koronájáig ugyanaz a művelődési eszmény hassa át. Ha tehát a vezető értelmiség belátja, hogy a természet iránti érzék kifejlesztése nélkül igazi műveltság nem állhat elé, akkor ebben a belátásban a munkásnép nevelésének egyik sarkalatos elve már benfoglaltatik. De a természet iránti érzék csak előfeltétele annak a másik mélyebb érzéknek, melyet történelminek nevezek, s mely minden műveltségnek tulajdonképeni velejét alkotja. Mit érne ugyanis a természet erői fölött gyakorolt bármely uralom, ha nem ismemők meg azokat a hatalmakat, melyek önlényünkben a nagy társadalmi életközösséget mozgatják. Megismerni a saját lelki életünkben rejlő potenciákat, hogy ezáltal benső önkormányzathoz juthassunk; átérteni a társas életközösségben érvényesülő hatalmakat, hogy ez által a társadalom önkormányzatában részesedhessünk : ime ez az a cél, melyhez a kultúra fejlesztése által közeledni iparkodunk. Ámde magunknak és a társadalomban való helyzetünknek megismerése csak nagy történelmi iskolázottságnak útján érhető el.