Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 13. szám - Az állami munkásbiztosítási hivatal judikaturája

406 Munkásügyi Szemle állapított hivatalbóli eljárás jellegét is. A fél panaszkodik, ezzel a per megindul, a továbbiakban a bíróság rendelkezik. Ez a felfogás érvényesül az eljárási rendelet idézett szabályaiban, ez jut kifejezésre a hivatal bírói tanácsainak 7. sz. elvi határozatában is. Miként a német birodalmi biztosítási hivatal, úgy a mi állami munkásbiztosítási hivatalunk is úgy látja, hogy a szociálpolitikai törvények helyes végrehajtásához fűződő közérdek megköveteli, hogy mindenki megkapja törvény szerint megillető jogát. Nem szabad, miként a tiszta magánjogoknál, az érdekeltek tetszésére bizni, vájjon kivánnak-e és mennyiben kívánnak a szociálpolitikai törvény alapján megillető jogaikkal élni. így nem volna elérhető a munkásbiztosításnak az a célja, hogy a gazdaságilag gyöngéknek általános szociális gondozást nyújtson az élet legsúlyosabb szükségeiben. Éppen ennél a rétegnél, amelynek e gondoskodás javára szolgál, számot kell vetni a hiányos törvényismeretekkel és azzal, hogy az ügyvédi kényszer, amely a polgári perekben jórészt fennáll, itt nem nyerhet alkalmazást, így hárul a munkásbiztosítási bíróságokra és a felső bíróságra is az a szép, de nem mindig könnyű feladat, hogy nemcsak bíró; de bizonyos mértékben ügyvéd is legyen, ha nem is az ítélet hozatalánál, de mindenesetre a per lebonyolításánál.1) Ha ez a szellem hatja át, aminthogy ennek kell áthatnia a munkásbiztosítási bíráskodást, ha máris írott jogszabály parancsolja a hivatalbóli eljárás alkalmazását, úgy az állami munkásbiztosítási hivatalnak csak egyetlen következetes lépéssel kellett továbbmennie, amikor mindezek után kimondta azt is, hogy a felülbírálást a vitás igénypont egész terjedelmében hivatalból teljesíti és annak alapján a köteles szolgáltatást törvényes mértékben hivatalból megállapítja, illetőleg elutasítja, tekintet nélkül arra, hogy ki volt a fölebbező és hogy a vitás igény tekintetében meddig terjed a fölebbező kérelme. Talán felhozható e megoldás ellen, hogy nem helyes olyan egyén javára jogot megítélni, aki ezt maga nem kéri; talán felhozható az is, hogy bíróság csak vitás igény eldöntésére hivatott és így nem ítélhet meg a felső bíróság sem olyant, amit a fél maga nem kívánt fölebbezésében. Mindezeknek az ellenvetéseknek azonban csak látszólagos súlya van. A fél rendszerint azért nem kéri a többet, mert abban a jogi tévedésben van, hogy neki csak kevesebb jár. Merőben antiszociális azonban, hogy az els 0 sorosn társadalmi gondozást célozó törvény nem tudása jogfosztással büntettessék, itt a társadalom a törvényesen megállapított keretben elvállalta a gondoskodást, az ő kötelessége, hogy azt teljesítse is. Célt tévesztett azonban az említett második ellenvetés is, amely azt mondaná, hogy a bíróság csak vitás igény eldöntésére hivatott. Hiszen az elvi határozat is a vitás igénypontra szorítja a felülbírálás jogkörét. Kellő mértékben figyelembe veszi tehát azt a kétségtelen igazságot: ahol nincs per, nem keli bíró. Az elvi határozat csak abban tér el a felhozott ellenvetéssel szemben, hogy akkor, amikor a peres igénypontra szorítja a felülbírálást, ezt aztán mégis úgy kívánja teljesíteni, hogy nem korlátozva a fölebbezési kérelem terjedelmétől, anyagi igazságot szolgáltasson. A két álláspont különbsége a gyakorlati példán szembeszökő. így : az országos pénztár 25'l/o-ban állapítja meg a munkaképesség csökkenését. A sérült kevesli, fölebbez. A bíróság a munkaképesség csökkenését 35"/o-ra teszi. Ez ellen a pénztár fölebbez, kéri saját 25'Vo-os megállapításának a helybenhagyását. A felső bíróság úgy látja, hogy nemcsak alaptalan a pénztár kérelme, de még az első bíróság is tévedt, mert a sérült munkaképessége -al csökkent. A rendes bíróság a közönséges polgári perben, valamint az, aki az állami munkásbiztosítási hivatal említett elvi határozatát helytelenítené, nem törődnék a sérült anyagi igazságával, egyszerűen elutasítaná ') Handbuch der Unfallversicherung. Herausgegeben von Mitgliedern des Reichsversicherungsamts. 3. Auflage, III. Band, Sonderabdruck 138. lap.