Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 13. szám - Lakásreform és községi telekpolitika. 1. [r.]

400 Munkásügyi Szemle is vesz igénybe kétszer akkora területet, mint a négyemeletes házakból álló község. Az erkölcsi és egészségi tekintetben kétségtelenül fölényes kisház azonban olcsóbb lakásmódot is jelenthet a lakosság számára ott, ahol a városfejlesztés egész rendszere a kisház igényei szerint alakul. Ebben a tekintetben két kérdés jön számba: az építési költségek és a telekár kérdése. Az első kérdés kisebb jelentőségű. Itt az a tapasztalat, hogy azokban a városokban, amelyekben az építési szabályzat a tömeges bérházra van szabva, azokat a szigorú szabályokat, amelyeket csak az okol meg, hogy a lakók egészségügyi érdekeit és tűzrendészeti biztonságát a bérkaszárnyákban meglehessen védeni, sablonosán kiterjesztik a kisházakra is és ezzel mesterségesen megnehezítik azok építését. A könnyítések, amelyeket ezekben a városokban a kisházaknak nyújtani szoktak, épen mivel az általános szabály alól tett kivételek, elégtelenek. Angliában ellenben a kisház az építési szabályzat normája és a magas bérházakkal szemben emelnek kivételes követelményeket. A modern lakásreform tehát azt a kívánságot támasztja, hogy az építési szabályzat egészen külön szabályozza a kisházak építéstechnikai követelményeit a bérkaszárnyáktól, mivel akkor a méretek és konstrukciók tekintetében sokkal messzebbmenő engedményeket lehet tenni: alacsonyabb emeleteket, meredekebb lépcsőket, olcsóbb anyagokat, kisebb téglaformát, padláslakásokat stb. lehet megengedni. Különben vannak szakemberek, akik azt állítják, hogy az építési költségek a többemeletes háznál — még a mai sablonos építési szabályzatok mellett is — csak a harmadik emeletig csökkennek. De azok is, akik az építési költségeknek ezt a csökkenését állandónak vélik, elismerik azt, hogy az elérhető megtakarítás az összeköttségekhez képest lakásonkint egészen jelentéktelen összeg. Fabarius pedig kijelenti, hogy az építési költségeknél elért csekély megtakarításokra is, kellő telekpolitika és közvetlen községi vagy közhasznú lakásépítés versenye nélkül, a vállalkozók teszik rá a kezüket, akik tekintet nélkül az önköltségekre, mindig a lakosság fizetőképességétől megengedett legmagasabb lakásbéreket követelik. A lakásreformnak a kulcsa tehát kétségtelenül a városi telekpolitikában van. A fejlődő városokban ugyanis a házépítés a tőkebefektetés tárgya lett, ellenben a telek az üzérkedés tárgyává vált. A lakásbérek állandóan emelkednek, mivel a lakóknak nemcsak a lakás tulajdonképeni előállítási költségeit kell megfizetniök, hanem azokat az összegeket is, amelyekre a teleküzérek és építési vállalkozók mint vállalkozói nyereségre, a kockázat jutalmára és a kezelési költségekre szerttesznek. A telek nagyságán, alakján és árán múlik nagy mértékben az, hogy mennyiben jut a város népe levegőhöz és világossághoz, a nap fényéhez és melegéhez. Mig a lakástermelés egyéb tényezői a pénz, az anyag és a munka ára, valamint a súlyos házadó nagy mértékben függetlenek a községi politikától, a telekárak elsősorban attól függnek, hogy milyen városfejlesztő és telekpolitikát folytat a közhatóság. A városi telek a nélkülözhetetlen javak közé tartozik, de csak bizonyos ritka természeti helyzetekben (beépített kereskedelmi központ) bír igazán egyedárúsági jelleggel. Hogy milyen óriási áremelkedésekkel állunk itt a nagyvárosokban szemben, arra nézve legyen szabad egy néhány példát idéznem. A londoni tőzsde (Royal Exchange) a City-ben levő telkét a XVII. század végén 7.400 £-ért vették meg, jelenlep 1,250.000 £-ra becsülik az értékét. Egy háznak a bérhozadéka a Lombard Street-en 1668-ban 28 & volt, 1877-ben 2 600 £-ért adták bérbe. A CarJton Hotel társaság a Trafalgar Square-en egy saroktelket vett oly áron, amely acre-ként 4,000.000 £-nek felel meg. A párisi nagy Opera környékén egy négyszögméter telek értékét ehhez képest alacsonyra, 10.000 frankra becsülik. A berlini Friedrichstrassenek egy saroktelke oly magas áron került egy konzorcium birtokába (nem egészen 1.000 négyszögméter 1,400.000 M-ért), hogy színházat kellett rajta építeni (»Komische Oper«),