Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 1. szám - A főváros szociálpolitikai programmja

Munkásügyi Szemle 3 főváros szociálpolitikai programmja. Irta: Dr. Ferenczi Imre. A modern nagyvárosok nem biztosíthatják minden egyes polgáruknak azt a biztos, tisztes megélhetést, mint egykor a szoros munkamegosztásban élő és önálló gazdasági területeket alkotó középkori városok. De bármenynyire megnövelte is a tó'ke vezető szerepre jutása, a nagy üzemek térfoglalása és a vagyoni differenciáció számos egyéb újabb tényezője az osztályellentéteket, a modern községi közhatalomnak a demokratikusabb szervezete és szelleme, valamint nagyobb anyagi és technikai erőforrásai ismét lehetségessé tették a lakosság megélhetését megkönnyíteni, az egyoldalú kizsákmányolás számos formájával szemben megvédeni és életüket a községi szociálpolitika számos konkrét intézménye utján gazdaságosabbá, szebbé, emberségesebbé tenni. Hosszú évtizedeken keresztül nemcsak nálunk, de a nyugati városokban sem így fogták fel a modern községi kormányzat főhivatását. Alig néhány lusztruma annak, hogy Nagy-Britanniából kiindulva egyre nagyobb teret hódít az a felfogás, hogy a községnek nemcsak rendészeti és közigazgatási, de nagy gazdasági és magasztos népjóléti feladatai is vannak. Még mindig vannak művelt államok — csak Franciaországra kell utalnunk, — amelyekben bár egyre lankadó életerővel, tartja magát a dogma: les communes de doivent pas gérer. Amikor a fiatal magyar főváros egységes kormányzatot nyert, vezető köreink általában az egyénies liberalizmus eszméit vallották. A feltörekvő burzsoázia sietett kezét minden kereseti lehetőségre rátenni és a főváros kormányzatából hiányzott akkoriban az előrelátás és az erő arra, hogy a közönség érdekeit akárcsak azoknál az üzemeknél is megóvja, amelyeknek közszükséges és egyedárúsági jellege iránt kétség sem létezett. A magánvállalkozás működési terét megszorítani, községi házakat építeni, kenyeret gyártani, húst mérni, a tőke és a munka viszonyába bármily címen beavatkozni, a közgyűlés termében még a jelen század elején is merőben utópisztikus gondolatok voltak. És ime: quae mutatio rerum ? Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának 1910. évi december hó 21-én tartott közgyűlésében Bárczy István dr. polgármester a költségvetési vitát a szó szoros értelmében vett szociálpolitikai programmbeszéddel vezette be. Nem az jellemzi ezt a beszédet legjobban, hogy benne egyes olyan szociálpolitikai intézmények megvalósítását helyezte a polgármester kilátásba, amelyek még a legelőrehaladottabb nemzeteknél is csak a kísérletezés stádiumában vannak, hanem a beszéd minden részén keresztülvonuló szociális felfogás, az a meggyőződés, hogy minden egyes kérdésnél nem annak abszolút jog- vagy célszerűsége, hanem relatív hatása a lakosság összességére kell, hogy döntő legyen. A polgármester empirikusan fejtette ki azt, amit Jastrow elméletileg tanít: a szociálpolitika nem egyéb, mint szociális szellemtől áthatott közigazgatás. Annak a nagy változásnak a magyarázatát, amely a főváros vezetésében társadalompolitikai szempontból legutóbb végbement, sajátságos módon a közgyűlésnek ugyanaz a plutokratikus jellegű szervezete magyarázza meg, amely eddig a szociális haladás legnagyobb akadályának látszott. A virilizmus és a cenzus sajátos kombinációja mellett a közgyűlés szükségkép elvi alapon nyugvó nagy községi pártok nélkül szűkölködik és a vezető szerepet a községi ügyekben az egységes, nagyhatalmú és kizárólag a hivatalnoki elv alapján megalkotott tanács viheti. Mihelyt a tanácsban erélyes és céltudatos szociálpolitikusok jutottak Bárczy István polgármester vezetése mellett érvényre, ennek az iránynak a közgyűlés annál kevésbbé állott ellen, mivel a hosszú évek mulasztásai folytán felhalmozódott szociális bajok és'