Munkásügyi szemle, 1910 (1. évfolyam, 1-24. szám)

1910 / 2. szám - Munkásbiztosítás és magánjogi kártérítés. Vasuti alkalmazottak és bányamunkások magánjogi kárigénye

52 Munkásügyi Szemle Ám jó: a törvény egyik legfőbb célja a munkaadók tehermentesítése. De nem önálló, hanem pusztán járulékos célja: következménye az újonnan megalkotott balesetbiztosító szervezetnek. A törvény célja nem a jogfosztás volt, hanem meglévő jogoknak méltányos megváltása. A törvény elvett a munkástól jogokat, de másokat adott helyükbe. A törvény terheket vett le a munkaadóról, de más terheket rakott reá. A Kúria szerint a törvény értelmezése szempontjából közömbös, hogy a bányamunkás az országos szervezetben vagy bányatársládánál van-e biztosítva; közömbös, hogy a társládák terheit a munkaadók viselik-e vagy a munkások is és közömbös, hogy a társládák általában nyujtanak-e tagjaiknak baleseti segélyt és milyen mértékben. Az én felfogásom szerint ellenben éppen ez a három mozzanat a döntő a munkaadó magánjogi felelősségének korlátozása szempontjából, mert ezen a három előfeltételen nyugszik szerintem a törvényben a munkaadó felelőtlenségének az elve. Ezen előfeltételek elseje: a munkás kártalanításának az országos balesetbiztosító szervezet által garantált feltétlen biztossága. A második előfeltétel: a munkaadók kizárólagos teherviselése. A harmadik előfeltétel: a baleseti kártalanításnak a törvényben megszabott kielégítő mértéke. Ez volt éppen az a hármas ellenérték, a melynek fejében a törvényhozás a munkás eddigi magánjogait megcsonkíthatta és a munkaadót további kötelezettségektől felmenthette. Ahol ez a három előfeltétel, ez a hármas ellenérték hiányzik, ott szükségkép hiányzik e jogcsonkítás és illetőleg felmentés alapja is. Már most az 1907: XIX. t.-c. a bányatárspénztárakat nem alkotta meg, nem is érintette, hanem meghagyta akkori állapotukban. A társpénztárak semmi összefüggésben sincsenek az országos biztosító szervezettel; az egyes elszigetelt pénztárak fizetőképessége most is olyan ingatag, mint annak előtte. A társládák terheit nagyrészben maguk a munkások viselik; a törvény semmi új terhet nem rótt e részben a vállalkozókra. Végül a társládák nyújtotta baleseti segély minimális, sőt éppenséggel csak esetleges. Amit ezek a pénztárak tagjaiknak nyújtanak, az kötelező balesetbiztosításnak csakugyan nem nevezhető. A bányatörvény 210. §-a szerint a bányatárspénztár célja „a segélyre szorult bányamunkások, nemkülönben azok özvegyei és árvái gyámolításaí( nem pedig a balesetbiztosítás. Segélyt, némi nyugbért nyújt a társláda, de nem baleseti kártalanítást. Sőt hogy egyáltalában ad-e ennyit is, merőben bizonytalan, a társláda alapszabályaitól és teljesítőképességétől függ. A társláda alig gyakorol mást, mint jótékonyságot, holott ma már a munkás számára igazságot kívánunk. A bányatársládák mai prekárius helyzetében a szerencsétlenül járt bányamunkást igazához, megfelelő kártalanításhoz csak a bányavállalkozó magánjogi felelőssége útján juttathatjuk, melyet bírói gyakorlatunk a társpénztári segélyezés mellett nemcsak hogy fentartott, hanem egyenesen az objektív felelősség mértékéig fejlesztett ki.x) E szerint a bányatársládák tagjaira nézve egyike sincs meg azon előfeltételeknek, amelyekhez a törvény a vállalkozói felelősség korlátozását fűzi. Az 1907 : XIX. t.-c. nem adott a társládák tagjainak semmit, tehát nem is lehetett szándékában, hogy jogoktól fossza meg őket; a törvény nem i)La Döntvénytár (kiadja a Jogt. Közi.) III. folyamának 27. kötetében a 178. számú, valamint IV. folyamának 4. kötetében a 129. és 6. kötetében a 34. számú esetet.