Munkásügyi szemle, 1910 (1. évfolyam, 1-24. szám)

1910 / 1. szám - Az olasz-magyar balesetbiztosítási egyezmény

Munkásügyi Szemle A VIII. cikk a kölcsönös bélyeg- és illetékmentesség, a IX. cikk az egyezmény magyarázata és alkalmazása körül esetleg fölmerülő vitás kérdéseknek választott bíróság által való eldöntése, ennek megalakítási módja és működése tekintetében intézkedik. Az egyezmény tartama tekintetében a X. és XI. cikkek rendelkeznek. Az előbbi szerint az egyezmény a megerősítő okiratok kicserélésének napját követő harmadik napon lép hatályba és legalább 7 évig hatályban marad. Ezután előzetes felmondással megszüntethető olyképen, hogy az egyezmény a fölmondást követő év végéig marad hatályban, oly értelemben is, hogy az addig előfordult balesetek szabályszerűen kártalanítandók. Az utóbbi megállapítja még azt is, hogy az egyezmény I—VIII. cikkeinek hatálya visszaható erővel bir az 1908. évi július hó 1. napjától kezdve; ez a rendelkezés azonban meglehetősen akadémikus értékű, mert Olaszország a magyar honosokkal szemben az 1907 : XIX. t.-c. életbeléptétől, vagyis az 1907. évi július 1-től kezdve tényleg viszonos eljárást tanúsítván, a Magyarországon üzemi balesetet szenvedett olasz honosok kártérítésre való igénye az előbb elmondottak szerint ugyanezen időtől kezdve fennáll a törvény szerint, függetlenül az egyezménytől. Az egyezményről a részletek ismerete után teljes határozottsággal meg lehet állapítani, hogy nemcsak a biztosítottaknak, hanem különösen a biztosítók érdekét is hatékonyan szolgálja. Az egyezmény eredményeit összegezve, ugyanis azt találjuk, hogy a biztosítottak szempontjából az egyezmény azzal az előnynyel jár, hogy a viszonosság konstatálása által teljesen tisztázott jogi helyzetet teremt részükre és igényeik érvényesítését ezáltal lényegesen megkönnyíti, új jogokat azonban nem statuál. A biztosítóknak az egyezmény a kölcsönös ellenőrzési és eljárási kötelezettség megállapítása által új és pénzügyi szempontból nagyon fontos jogokat és előnyöket biztosít, amelyeket csakis ilyen egyezmények útján iehet elérni. Abból a szempontból vizsgálva az egyezményt, hogy melyik állam szempontjából előnyösebb és kívánatosabb, azt látjuk, hogy a biztosítottakat tekintve, különösen az olasz érdekek szempontjából volt kívánatos az egyezmény, mert Olaszország a nálunk tekintélyes számmal foglalkoztatott olasz munkások miatt ebben első sorban érdekelt fél. Legjobban kitűnik ez, ha számszerű mérleget próbálunk felállítani, mert a mig Magyarországon, különösen az építő- és kőiparban, továbbá a fakitermelésnél — tehát jórészt veszélyes üzemekben — foglalkoztatott olasz munkások száma bízvást 11 — 12 ezerre tehető,1) az Olaszországban foglalkoztatott magyar honosok száma a legjobb esetben is alig rúg néhány százra. Átlagos viszonyokat tételezve föl, tehát legalább tizenöt-húszszor annyi baleseti kártalanítás vándorol ki Olaszországba, mint amennyi onnan befolyik. A biztosítók érdekeit tekintve, viszont épen a nálunk foglalkoztatott olasz munkások nagyobb száma folytán Magyarországra előnyösebb, vagy mondjuk inkább fontosabb az egyezmény, mert az ellenőrzés és lebonyolítás szabályozása az innen fizetendő nagyobb kártalanítási összegeknél érvényesül nagyobb mértékben, ami az így elérhető megtakarítások, illetőleg fölösleges költekezések elkerülése folytán első sorban a mi munkaadóink nagyobb érdeke. ') Az utolsó népszámlálási eredmények jóval kevesebb olasz munkást tüntetnek ki, ezt az eredményt azonban nem tekinthetjük mérvadónak, mert a számlálás időpontjában nagyon sok olyan idényhez kötött üzem szünetelt, amelyek leginkább alkalmaznak olasz munkásokat.