Munkásügyi szemle, 1910 (1. évfolyam, 1-24. szám)

1910 / 8. szám - A magyar munkás helyzete

288 Munkásügyi Szemle A m. kir. állami munkásbiztosítási hivatal az eset körülményeinek gondos mérlegelésével ugy találja, hogy a biztosításra kötelezésnek a törvény 1. §-ában megállapított egyik föltétele, az alkalmazás jogviszonya hiányzik. Alkalmazás alatt ugyanis, e szónak munkásbiztosítási jogi értelmében, azt a jogviszonyt, kell érteni, amely a munkaadó és a munkavállaló között szolgálati szerződés alapján jön létre és a szerződéstől fogalmilag különbözik. A szolgálati szerződés a munkavállalkozót valamely mű előállítására, munka által elérendő eredmény létrehozatalára kötelezi. A szolgálati szerződésnél tehát, eltérőleg a vállalkozási szerződéstől, a szolgálat első sorban személyesen teljesítendő és munkásbiztosítási jogi szempontból alkalmazott az, aki a szolgálati szerződést tényleg személyesen teljesíti is. Ezekből a szempontokból, tekintve igénylőnek szolgáltatását, arra az álláspontra kellett a felsőbíróságnak helyezkednie, hogy ő nem szolgálati, hanem vállalkozási szerződés jogviszonyában állott a nevezett részvénytársasággal szemben és ahhoz képest, hogy két fuvarral, tehát személyes szolgálatát részben kizáró módon, egyáltalán pedig szolgálata személyes jellegének minden igénybevétele nélkül végezték fuvarozó készletei a fuvarozást, őt jogszerűen alkalmazottnak minősíteni nem lehet. Ezekből következik, hogy igénylő a törvény 1. §-ában megállapított lényeges föltétel hiányában biztosításra kötelezettnek és ebből folyólag segélyre igényjogosultnak nem tekinthető, teljesen figyelmen kivül hagyva azt a lényegtelen körülményt, amely szerint munkaadója tőle a járulékot jogtalanul levonta, másrészt, hogy őt betegségében orvosi gyógykezeléssel és gyógyszerekkel ellátta, valamint figyelmen kivül hagyva azt a szintén lényegtelen körülményt is, hogy a mezőgazdaság vagy a fuvarozás főfoglalkozása-e igénylőnek. Nem utasítható el pénztári tag igényével azon a címen, hogy kezelése az 1898. évi XXI. t.-c. 9. §-a szerint az államkincstárt terheli. A m. kir. állami munkásbiztosítási hivatal 1910. évi április hó 2-án kelt 1909— 321/2. sz. ítélete. A m. kir. állami munkásbiztosííási hivatal a fölebbezést elutasítja és az I. bíróság ítéletét helybenhagyja. L. L. a m-i árnientesítő és belvizlevezető társulat gátőre, aki havi 46 K 60 fillér fizetése alapján a m-i kerületi munkásbiztosító pénztárnak biztosításra kötelezett tagja, a nejének 1909. évi június hó 17-íőI július hó 5-ig nem pénztári orvos által teljesített gyógykezelése fejében dr. P. A. szeremlei községi orvosnak járó 96 korona és az ennek rendelése alapján a b-i B. A.-féle gyógyszertárban 1909. évi július 17 és 23. napjain beszerzett gyógyszerek rejében 2 K 36 fillér megtérítését kérte a m-i kerületi pénztártól. A nevezett orvos Írásban bizonyította, hogy igénylő nejét heveny hallucinatorius elmezavarban gyógykezelte. A gyógyszerek kiszolgáltatását és árát a nevezett gyógyszerész számlájával és az orvosi vényekkel bizonyította. A kerületi pénztár igazgatósága 1909. évi augusztus 4. napján 1.230/1909. szám alatt hozott határozatával igénylőt elutasította és pedig azzal a megokolással, amely szerint igénylő neje oly betegségben szenvedett, amely az 1898. évi XXI. t.-c. 9. §-a szerint az államkincstár terhére gyógykezelendő. Az 1. fokú bíróság igénylő felebbezésének helyt adott és a pénztárt 96 K orvosi gyógykezelési és 2 K 38 fillér gyógyszerköltség megfizetésére kötelezte. Az ítélet arra van alapítva, hogy az 1898. évi XXI. t.-c. 9. §-ának esete nem forog fönn, mert a szóban levő heveny elmezavar rövid idő alatt gyógyul*. A m. kir. állami munkásbiztosítási hivatal a pénztár felebbezését alaptalannak, ellenben az I. bíróság ítéletét helyesnek találta. Helyes az a felebbezett ítélet megokolásában kifejezett álláspont, amely szerint az 1908 : XXI. t.-c. 9. §-a az igény elutasításának alapjául nem szolgálhat Ez a §. ugyanis, amelyet az 1907: XIX. t.-c. 206. §-a kifejezetten hatályban tartott, nem a biztosított tagnak a pénztárral szemben érvényesíthető igényeit, hanem az államkincstárnak a nyilvános betegápolás és ezzel összefüggő rokontermészetű ellátások terheiért való és részletes fölsorolással meghatározott fizetési kötelezettségét állapítja meg; ennek a §-nak utolsó bekezdése alapján is tehát csak az államkincstár és a pénztár között fennálló jogviszony nyerhet elbírálást, mig a biztosított tagnak a pénztárral szemben betegség esetén érvényesíthető segélyezési igényeit az 1907. évi XIX. t.-c. 50—68. §§-ai és az alapszabályok szerint kell megbírálni. Ezekhez képest pedig igénylőnek joga van a neje gyógykezelési és gyógyszerköltségeinek megtérítésére a törvény 50. §. 5. p. alapján.