Munkásügyi szemle, 1910 (1. évfolyam, 1-24. szám)

1910 / 8. szám - A magyar munkás helyzete

Munkásügyi Szemle 289 BALESETBIZTOSÍTÁS. Baleset okozta munkaképességcsökkenés megállapításánál az igénylő speciális munkakörében szenvedett munkaképességcsökkenés figyelembe veendő. A m. kir. állami munkásbiztosítási hivatal 1909—27213. sz. 1910. március 12-én kelt ítélete. A hivatal a fölebbezésnek részben helyt ad, az I. fokú bíróság ítéletének részleges megváltoztatásával igénylőnek 1909. évi február hó 27. napjától kezdve a munkaképesség 20%>-nyi csökkenésének megállapításával évi 169 K 10 f állandó baleseti járadékot ítél meg. Megokolás: A hivatal az I. fokú ítéletben foglalt megállapításokat az abban vázolt tényállást és okfejtést egyébként a per állásával megegyezőnek és helyesnek fogadta el, pusztán a baleset okozta, véglegesen kialakult állandó munkaképességcsökkenés mérve tekintetében tért el az I. fokú bíróság megállapításától. A hivatal beszerezte dr. I. G. egyetemi magántanárnak, az állami munkásbiztosítási orvosi tanács tagjának tüzetes megvizsgálásán alapuló szakértői fölülvéleményét. A felső bíróság nagy nyomatékkal mérlegelte a jelzett felülvéleményben foglaltakat, figyelemmel volt azonban egyúttal az igénylővel rokonszakmájú tagjainak azon tapasztalatára, hogy igénylő szakmájában, amelynek körében eddigelé finom bútorok készítésére képes volt, ezentúl már az ilynemű finomabb tapintási érzéket s az ujjaknak és főleg egyúttal a bal kéz mutató ujjának fokozottabb hajlékonyságot igénylő munkakörben a 14-15a/o-ot felülhaladó mértékben lesz gátolva, igénylő munkakápességcsökkenését 20%-ban találta megállapítandónak. Bár az idézett Ítélet természetesnek ; látszó álláspontot foglal el a munkaképességcsökkenés megállapítása kérdésében, úgy tűnik fel, hogy ellenkező álláspont még csak nem is lehetséges. Nagyon szükségesnek tartjuk az ilyen ítéletek nyomatékos hangsúlyozását azokkal a nagyon gyakran hallott fejtegetésekkel szemben, hogy »az 1907. évi XIX. t.-c. absolut munkaképességcsökkenésről szól«, >nem vehető figyelembe tehát az, hogy az illető szakmában szenvedett csökkenés milyen foku.« Az ilyen álláspontok kitűnő cáfolata az idézett itéleí. Az üzemi baleset fogalmához. A bajor országos biztosítási hivatal 1908 július 13. 1206. sz. határozata. B. 1907 szeptember 12-én X. építővállalkozó cég szolgálatában egy gyár építésénei dolgozott. Midőn délután 1 órakor a pallér a munka felvétele előtt közvetlenül a munkások neveit felolvasta, B. hangja felmondta a szolgálatot. Erre B. és a mellette álló S. napszámos nevetni kezdtek. Ingerkedésből B. megfogta S. nyakát, S. is átfogta, mindketten elestek, B. egy darab fára esett, bal keze kificamodott, minek következtében munkaképessége korlátozott. A bajor építőipari Berufsgenossenschaft 1907 november 7-iki határozatával a kártalanítási igényt elutasította, mert üzemi baleset nem forog fenn. A választott bíróság 1908 április 14-iki Ítéletével megváltoztatta e határozatot ; a kártalanítási igényt megállapította. Az indokolás kiemelte, hogy a baleset oka az volt, hogy B. az S.-el történt ingerkedésnél szálfára lépett, ezért esett el. A balesetet tehát, — ha nem is kizárólag az a körülmény okozta, hogy a szálfa az üzem helyén hevert, — mindenesetre ez a körülmény nagyban elősegítette. Ezért a balesetet üzemi balesetnek kellett tekinteni. A biztosítási hivatal az ezen itélet ellen beadott felebbezést elutasította. A biztosítási hivatal elfogadja a választott bíróság indokait; B. a megállapított tényállás szerint az üzemmel kapcsolatos veszély folytán szenvedte a balesetet. Ha nem feküdtek volna az üzem helyén szálfák, melyek a végzett munka folytán voltak ott, akkor B. az S.-el ingerkedésből eszközölt birkózásnál nem bukott volna el, nem szenvedett volna tehát balesetet. A balesetet tehát részben az üzemmel kapcsolatos berendezés okozta, minthogy továbbá az üzemben alkalmazott egyént ért, üzemi balesetnek tekintendő.