Munkásügyi szemle, 1910 (1. évfolyam, 1-24. szám)

1910 / 8. szám - A magyar munkás helyzete

284 Munkásügyi Szemle vagyis országos átlagban az egy évre eső üzemi idő 275 nap. Ha abból az időből, amit a munkás a telepen tölt, a munkaközi szüneteket levonjuk, akkor megkapjuk a voltaképeni munkaidőt: a gyártelepek egyharmad részénél a munkások nettó 10 órát töltenek munkában, eléggé gyakori még a 107* órás és a 9 órás munkaidő. A 8 órás munkaidő is terjedt 1901 óta; öt év előtt az üzemeknek 77, nyáron 0'9 százaléka, 1906-ban már 10*7 illetve 37 százaléka fogadta el a 8 órai munkaidőt. Az éjjeli munkára vonatkozólag az adatgyűjtés 1.055 oly gyártelepről számol be, ahol éjjeli munka is előfordult; ezek közül 511 telepen állandóan tartott. Az éjjeli üzemben tartott telepeken (1.055) az eltöltött napok száma 247.398 volt, vagyis átlagban egy ipartelepre 235 nap jut. A tiszta éjjeli munkaidő 11 órát tett ki 33'5 százalék, 10 órát 18*8 százalék és 12 órát 17'1 százaléknál. Éjjeli munkát végzett 1.355 felnőtt női munkás és 867 18 évnél fiatalabb női munkás; a 18 évnél fiatalabb és éjjeli munkát végző munkások száma 2.888 volt. Legtöbb női munkást foglalkoztatott éjjel a len-, kender-, pamut- és juta-fonó- és szövőipar (932), a cukorgyártás (624), a papíripar (126) és a nyomdaipar (112). A fiatalkorú férfimunkások közül 902 a vasöntésnél, 310 a len-, kenderiparban stb. és 391 az üveggyártásnál foglalkozott. A gyáriparban a munkásoknak hetenként való fizetése a legelterjedtebb; ilyen módon 2.316 telep fizette munkásait, vagyis az összes gyárak 59'1 százaléka. Napibér mellett a gyári munkások 32'6 százaléka volt foglalkoztatva, az^akkord szerint dolgozó munkások hányada 27'5 százalékot tesz ki, darabbér szerint 12*5 százalék díjaztatik, és ebben különösen a ruházati ipar, valamint a kő-, föld-, agyag- és üvegipar tűnik ki. Az 1906. évi október hó 1-én a magyar gyáriparban a telepen dolgozó munkások közül 300.389-nek bérviszonyai voltak ismeretesek és ezen munkások heti keresménye 5,136.228 koronára tehető: az évi keresmény összege az 1906. évben 200—250 millió korona között ingadozhatott. Csak ezeket a munkásság sorsára és helyzetére világító, igen tanulságos adatokat emeltük ki az 1906. évről szóló üzemi és munkásstatisztikából, melynek szakszerű és pontos feldolgozása, az adathalmaznak világos elrendezése, csoportosítása és tudományos beállítása valóságos nyereséget jelent mindazok számára, akik a szociálpolitika kérdéseivel behatóan szándékoznak foglalkozni. A munkára a mi szemlénket érdeklő több adata ismertetésének alkalmával még vissza szándékozunk térni. Kazánrobbanás. Szegeden a gyufagyár kazánja felrobbant s elpusztított 9 emberéletet. Ezenkívül még súlyosan megsérült 19 munkás, akik közül többnek felgyógyulásához alig van remény. E borzalmas katasztrófa hatása alatt önként felvetődik a kérdés: a technika mai fejlettsége mellett nem lehet-e ily emberpusztítást megelőzni? És ha igen, miért nem történik a munkások védelmére mindaz, amit a törvény, a köteles gondosság és az elővigyázat megkövetel ? Nincs fórum, mely e kérdésre megnyugtató választ adhatna. Mert nálunk az a tévhit uralkodik, hogy az ipar fejlesztését költséges munkásvédelmi berendezésekkel akadályozni nem szabad, — és hatósági feladatnak tekintik, hogy az üzemeket olcsó munkaerővel lássák el. Ez magyarázza, hogy a szegedi katasztrófának 14 éves leánygyermekek estek áldozatul, holott törvény tiltja a gyufáknak ily serdületlen korú munkások alkalmazását. Tiltja pedig azért, mert a foszforgyufa gyártása, a legalattomosabb veszélylyel jár a szervezetre. Szomorú aktualitást nyer most a követelés: a foszfor tilalom, az iparfelügyelet reformja s a munkások bevonása az iparfelügyeletbe. Sajnos, oly viszonyok uralkodnak nálunk, hogy még sok áldozat fog esni, míg e követelésekkel komolyan foglalkozni kezdenek.