Munkásügyi szemle, 1910 (1. évfolyam, 1-24. szám)

1910 / 1. szám - Munkásbiztosítás és magánjogi kártérítés. Kikre terjed ki a munkaadó magánjogi felelősségének korlátozása?

8 Munkásügyi Szemle alkalmazást, vagy pedig a munkafeltételek között biztosítja magának^ e jogcsonkítás ellenértékét; az üzemen kívül álló személy azonban védtelen maradna magánjogainak ilyetén megrövidítésével szemben. Nem mondom, hogy az üzemlátogatók önkéntes biztosítását ily irányban nem lehetne az üzemtulajdonosok nagyobb tehermentesítésére továbbfejleszteni. Úgy látom azonban, hogy az 1907 : XIX. t.-c. ezt a lépést nem tette meg, s az önkéntes biztosítás intézményét ez irányban nem építette ki, hanem meghagyta az egyszerű szavatossági biztosítás keretében. Amint az üzemtulajdonos magánjogi felelőssége érintetlen marad, ha az üzemlátogatók javára magántársulatnál köt szavatossági biztosítást, úgy érintetlenül marad ez a felelősség akkor is, ha e szavatossági biztosítás a 8. §. c) pontja alapján a munkásbiztosító pénztárnál történt. Elvetve a Kúriának most cáfolt alapfelfogását, természetszerűleg elkerüljük azokat az erőltetett következtetéseket is, amelyekkel a Kúria a felállított alaptételt továbbfűzni volt kénytelen. Mert ha az üzemtulajdonos a 8. §. c) pontjában körülírt személyekkel szemben azoknak önkéntes biztosítása által elháríthatná magáról a további baleseti kockázatot: úgy ebből szükségkép következnék, hogy a megjelölt pont alá eső személyekkel szemben akkor is mentesül, ha őket önként biztosítani kívánta, de nem biztosíthatta abból az okból, mert az illetők a törvény kötelező szabálya alapján, avagy más munkaadótól vagy üzemtulajdonostól eredő önkéntes biztosítás folytán a munkásbiztosító pénztárnál máris biztosítva vannak. Ezt a tételt, kétségtelenül kiváló elmeéllel, a fent idézett 5322/1908. számú kúriai ítélet formulázta először. Az eset az volt, hogy a mozgópostai alkalmazottat ebbeli szolgálata közben vasúti baleset érte és a sérült a vasút ellen az 1874: XVIII. t.-c. alapján lépett fel. A Kúria szemlélete szerint a jogi helyzet a következő képet mutatja: A mozgópostai alkalmazott kétségtelenül azok közé tartozik, akiket a vasút a törvény 8. §. c) pontja alapján önként biztosíthat; a mozgópostai alkalmazott ellenben — kivéve a 10. §. második bekezdésének esetét — a 3. §. 20. pontja szerint egyúttal biztosításra van kötelezve és így, minthogy többszörös balesetbiztosításnak nincs helye, a vasút által nem biztosítható; mivel azonban a vasútnak e biztosításra s az ezzel beálló kockázatelhárításra — a Kúria felfogása szerint — feltétlen joga van, az esetet úgy kell venni, mintha a vasút ezzel a joggal élt volna. Ez a következtetés a helytelen főtételből helyesen indul meg, de már a végén logikai ugrással záródik. A vasút a már törvény szerint biztosított mozgópostai alkalmazottat önként nem biztosít hattá, ergo már e puszta lehetetlenség folytán az önkéntes biztosító jogállásába jut! Hol itt a logikai kapocs ? Ha megállana is a Kúria praemissája, hogy az üzemtulajdonos az általa önként biztosított üzemlátogatóval szemben a baleseti felelősségtől mentesül, akkor is csak úgy lehetne a vasút magánjogi felelősségét az üzemében hivatásszerűleg utazó, törvény szerint biztosított mozgópostással szemben kizárni, ha a vasút őt önkéntes biztosításra tényleg bejelentette, s ezzel reá nézve az önkéntes biztosítás szándékát valósággal kifejezésre jutatta. Mert azt a Kúria sem vonhatja kétségbe, hogy a 8. §. c) pontjabeli önkéntes biztosításnak is a biztositandók egyénenkinti bejelentésével kell történie. (15., 12. §.) Ha a bejelentés biztos alapjáról eltérünk, a legkalandosabb eredményekre jutunk, melyek a vállalat magánjogi felelőtlenségét a Kúria által sem szándékolt szertelen mértékben terjesztik ki. Mert ha mindenki, aki az egyik üzemben, mint alkalmazott biztosítva van s a másik üzemben, mint üzemlátogató önként biztosítható, ez utóbbi üzemre nézve is ipso jure biztosítottnak tekintendő, úgy hogy ezzel vele szemben az utőbbi üzem tulajdonosának magánjogi baleseti felelőssége is megszűnik: akkor a vasutak baleseti felelősségéről szóló 1874. évi XVIII. t.-c. szinte beláthatatlan széles terjedelemben volna gyakorlatilag hatályon kivül helyezve. Hisz akkor a vasút eo ipso mentesülne üzemi felelőssége alól mindazokkal szemben, akik a vasúton »hivatásszerűleg«