Munkásügyi szemle, 1910 (1. évfolyam, 1-24. szám)

1910 / 1. szám - Munkásbiztosítás és magánjogi kártérítés. Kikre terjed ki a munkaadó magánjogi felelősségének korlátozása?

Munkásügyi Szemle 7 kívül«, talán már az eddigiekből is kiviláglik. A 82. §. szövege e felfogásra nem nyújt támpontot; a §. indokolása egy szóval sem említi az önként biztosított nem- alkalmazottakat, sem az előkészítés során nem esett szó róluk. Ilyen könnyen talán még sem síklik át a törvényhozás széles és beláthatatlan körökre kiterjedő jogcsonkításon! De a Kúria álláspontjának érdemi indokolása sem meggyőző, sőt egyenesen aggályos módszeren épül: argumentum a contrario az intézménynek szűken felfogott célszerűségéből! A Kúria nem látja, mi más célja lehetne az üzemlátogatók önkéntes biztosításának, mint a magánjogi felelősségtől való szabadulás s ez elég ahhoz, hogy a biztosító üzemtulajdonost mentesítse. Pedig igenis van ennek az önkéntes biztosításnak más célja is. T. i. egyszerűen az, hogy az üzemtulajdonos ily módon oly üzemlátogatók mint kedvezményezettek javára, akikkel szemben őt az ipari veszélyből kifolyólag objektív kártérítési felelősség terheli, 2.400 korona jövedelem (illetőleg ennek a törvényben meghatározott hányadai) erejéig az országos pénztárnál oly előnyös feltételű és olcsó szavatossági biztosítást köthet, amilyen magántársulatnál aligha áll rendelkezésére. Az üzemláíogaíók önkéntes biztosítását a német birodalmi törvény is ismeri (1900. évi törv. 5. §. (3) bek.); s Németországban még most is, a szabály hatályának kilencedik évében, tekintélyes hangok vitatják, hogy ennek az önkéntes biztosításnak az egyedüli célja az olcsó szavatossági biztosítás, mely nem jár az üzemtulajdonos magánjogi kármentesítésével.1) Holott a németeknél a törvény szövege is, indokolása is, az ellenkező (a Kúria által nálunk vallott) felfogást támogatja. A mi törvényünk szövege pedig, láttuk, egyenesen kizárja ezt a felfogást és az indokolás sem szól mellette. Mert igaz, hogy a 8. §. indokolása az üzemlátogaíók önkéntes biztosításának célszerűségét arra alapítja, hogy ezek is azok közé tartoznak, »akikért az üzemtulajdonost üzemi balesetekből kifolyólag szintén kártérítési kötelezettség terhelheti« 2), de ez az indok az egyszerű szavatossági biztosításra is ráillik. Ha a törvény az önként biztosított üzemlátogatókat is meg akarta volna fosztani magánjogi kárkövetelésüktől, részletesen kellett volna kiépítenie és garanciákkal körülöveznie az önkéntes biztosítás intézményét. Mert a törvény jelen alakjában az üzemtulajdonos magánjogi felelősségének ily korlátozása egyenesen az önként biztosítottak kijátszására lenne felhasználható. Az üzemlátogatót ugyanis tudtán kivül is lehet biztosítani; s az, hogy valaki »rendszeresen vagy hivatásszerűleg« fordul-e meg az üzemben, egyéni felfogás dolga, úgy hogy az üzemlátogató esetleg nem is gondolhat arra, hogy őt az országos pénztárnál biztosították (s hozzátartozói annál kevésbbé). Ha már most az így tudtán kívül, önként biztosított személyt a biztosító üzemben baleset éri, s ő igényét — természetesen, nem is tudva arról, hogy igényjogosúlt — egy év alatt a munkásbiztosító pénztárnál be nem jelenti: sem a pénztártól nem kap kártalanítást, sem pedig — a Kúria felfogása szerint — a balesetet okozó üzem tulajdonosától. Hiszen igaz, a bíróság esetleg ezen is segíthet, és magánjogi tiltott cselekmény alapján fogja ilyenkor kártérítésre kötelezhetni az üzemtulajdonost, akinek mulasztása folytán (hogy t. i. az önkéntes biztosításra a sérültetnem figyelmeztette) a sérült a munkásbiztosííási kártalanítástól elesett. Ámde lehet, hogy adott esetben ez a közvetett segítség sem válik be. Igaz az is, hogy esetleg az önként biztosított üzemi alkalmazott sem tud a biztosításról (akire pedig a munkaadó felelősségének korlátozása szerintünk is kiterjed), de ez mégis csak ritka kivétel lehet, mert az ily biztosítás az üzemben köztudomásúÁltalában aggályos törvényhozási alapelv, hogy az üzemtulajdonos tőle idegen személyt a munkásbiztosítás útján magánjogaiban csorbíthasson. Az alkalmazott védekezhetik az ily jogcsonkítás ellen azzal, hogy nem vállal >) Wörner: Die statutarische Betriebspassanten-Versicherung der Berufsgenossenschaften Leipziger Zeitschrift für Handels-, Konkurs- und Versicherungsrecht 1909. évi 7. sz. 511. I.). 8) 1906. évi képviselőházi irományok IX. k. 166. 1.