Munkásügyi szemle, 1910 (1. évfolyam, 1-24. szám)

1910 / 1. szám - Munkásbiztosítás és magánjogi kártérítés. Kikre terjed ki a munkaadó magánjogi felelősségének korlátozása?

Munkásügyi Szemle 3 munkásbiztosítás és magánjogi kártérítés. írta: dr. Szladits Károly, kir. ítélőtáblai bíró, egyetemi magántanár. Kikre terjed ki a munkaadó magánjogi felelősségének korlátozása ? A munkás-balesetbiztosítás kettős célt követ: biztosítja a munkást és családját az üzemi baleset következményei ellen; de biztosítja a munkaadót is az ellen, hogy az üzemi balesetekből ne háruljon rá kiszámíthatatlan teher. Az 1907 : XÍX. t.-c. a munkások balesetbiztosításának terhét a vállalkozók összességére hárította; de ennek fejében elvileg levette az egyes munkaadóról azt a terhet, mely a balesetért való magánjogi felelősségnél fogva reá súlyosodott. A törvény a munkásnak és családjának közjogi jellegű kártalanításra ad igényt a balesetbiztosító köztestülettel szemben ; viszont elveszi tőlük a magánjogi kártérítés követelését, mely őket a munkaadó ellen illetné. Törvényhozási compromissum ez, mely végeredményben egyaránt előnyös mind a vállalkozóra, mind a munkásra nézve. A kártalanítás mértékének törvényes szabályozása mellett lehetséges ugyan, hogy egyes esetekben a munkás vagy családja kevesebbet kap a biztosító péníártól, mint amennyi neki a magánjog szerint a vállalkozótól járna. Csakhogy ez a kisebb kártalanítás biztos és aránylag könnyen érvényesíthető, míg a netán nagyobb magánjogi kárkövetelés a gyakorlatban vajmi gyakran bizonytalan, eshetőségektől függő és nehezen kivívható. Nem is szólva arról, hogy a biztosító pénztár olyan esetekben is nyújt kártalanítást, amelyekben a magánjog szerint kártérítés egyáltalán nem is járna; így ha a balesetet a sérült gondatlansága vagy elemi esemény (erőhatalom), avagy — nem veszélyes üzemekben — puszta véletlen okozta. A munkaadó tehát a törvény szerint elvileg mentes a balesetért való magánjogi felelősség alól. E mentesség feltételeit és korlátait kívánom a következő fejtegetésekben tárgyalni, mint a balesetbiztosítás jogának és a magánjognak egyik fontos határkérdését. Célom nem a törvény jogpolitikai bírálata — melynek aktualitása egyrészt már nincs,1) másrészt még nem következett el — hanem a fennálló törvényből folyó jogkövetkezmények feltárása. Mindenekelőtt azt kell meghatározni, hogy kit is mentesít voltakép a törvény a magánjogi felelősség alól, kikkel szemben és mely esetekben ? Előre le kell szegeznünk a törvényértelmezésnek azt az alapelvét, melyet e kérdésben irányadóként követnünk kell. A törvény magánjogokat csorbít. Meglévő jogokat pedig csak világos törvényszó kobozhat el. Ily irányú törvényszöveget tehát kétség esetében mindenesetre a szűkebb, a magánjogokat kevésbbé megszorító értelemben kell alkalmazni. Rátérve a szöveg elemzésére, nyilvánvaló, hogy a törvény 82. §-ának első bekezdése csak a munkaadónak biztosított alkalmazottaihoz való viszonyáról rendelkezik; a munkaadót kötelezi a körülírt büntetendő cselekmények esetében kártérítésre biztosított alkalmazottja iránt. A törvényjavaslat indokolása egészen világosan fejezi ki e rendelkezés célzatát:« a munkaadó a balesetbiztosítási szövetkezetbe éppen azért vonatik be, hogy attól a kártérítési kötelezettségtől, mely őt az alkalmazottait ért baleset után a magánjogi szabályok értelmében terheli — mentesittessék«; igazságosnak és méltányosnak látszik, hogy a munkaadók ...az alkalmazottak által ok nélküli zaklatásoknak... kitéve ne Iegyenek«2). A 82. §. harmadik bekezdése, igaz, a kérdést némileg elhomályosítja, midőn a magánjogi felelősség korlátozásának terjedelmét e szavakkal irja >) Az 1907: XIX. t.-c. javaslatát annak idején ebből a szempontból beható bírálatnak vetette alá dr. Balog Arnold a 'Jogtudományi Közlöny 1906. évi 37. és 43. számában. 3) 1906. Képviselőházi Birományok, IX. k., 244—245 1.