Munkásügyi szemle, 1910 (1. évfolyam, 1-24. szám)

1910 / 1. szám

I. évfolyam Budapest 1910. január 10. 1. szám MONKÁSÜGYISZEMIE KÖZLEMÉNYEK A MUNKÁSBIZTOSITÁS, A SZOCIÁLIS EGÉSZSÉGÜGY, A MUNKÁS­VÉDELEM, A MUNKAVISZONY ÉS AZ IDE VONATKOZÓ JOGGYAKORLAT KÖRÉBŐL. SZERKESZTI: KIS ADOLF. TÁRSSZERKESZTŐK: Dr. STEIN FÜLÖP és Dr. HAHN DEZSŐ. Megjelenik minden hó 10-én és 25-én 24—32 oldalnyi terjedelemben. Előfizetési ár egy évre 20 korona. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Dudapest, VII., Rózsa-utca 29. Az olvasóhoz. Beköszöntve az olvasóhoz, úgy érezzük, nem kell sok magyarázgatás és bocsánatkérés, amiért kopogtatásunkkal megzavarjuk nyugalmát. Úgy érezzük ugyanis, hogy azok között, akikhez bekopogtatunk, senki sincsen, aki ne várt volna már régen erre a vendégre; hisszük, senki sincsen közöttük, aki már régen ne érezte volna szükségesnek, hogy végre Magyar­országon is megnyíljék a legfiatalabb és legmodernebb tudomány, a szociál­politika gyakorlati műveló'inek olyan otthona, amelyben egymással is, közön­ségükkel is találkozhatnak. Azt gondoljuk, hogy olvasóink mindegyike két gondolattal fogadja majd beköszöntésünket. Az első a megelégedettség gondolata lesz afölött, hogy végre akad folyóirat, amely szakszerűen és tervszerűen kiván foglal­kozni a gyakorlati szociálpolitika minden ágazatával, amelynek külföldön már könyvtárnyi irodalma van, míg nálunk eddig csak szerény vendég­szereplésre volt utalva egy-egy vendéglátó folyóirat hasábjain. A második bizonyára az aggodalom gondolata lesz afölött, vájjon, a feladat, amelyet vállaltunk, nem haladja-e majd túl erőinket s tudunk-e majd lenni: megfelelő hajlék a magyar szociálpolitika tudósai és gyakorlati művelői számára? Az előbbi gondolat igazolása vállalkozásunknak; az utóbbival szem­ben legyen igazolásunk az a jó szándék, amely vállalkozásunknál vezet. E szándékunk pedig arra irányul, hogy ezzel a folyóirattal azt a hiányt, amely erészben eddig fennállt, csakugyan és egészen pótoljuk s olyan lapot teremtsünk, amely tartalmával mindent felöleljen, ami a szociálpolitika széles mezejére tartozik, szellemével pedig mindig szolgálója legyen azok­nak a magasba törő, emberségesen nemes, társadalmilag progresszív célok­nak, amelyeknek éppen úttörője a szociálpolitika. »Munkásügyi Szemle« — ez a mi lapunk címe, de aki csak egy kissé is foglalkozott már e tárggyal, az tudja, hogy a munkás ügye: az a tár­sadalom ügye, hogy a munkáskérdés: az a szociális kérdés, s hogy éppen ezért, az a folyóirat, amely a munkásügyek szemléje akar lenni: a legtágabb értelemben vett szociálpolitikai revue kell hogy legyen.

Next

/
Thumbnails
Contents