Munkásügyi szemle, 1910 (1. évfolyam, 1-24. szám)

1910 / 4. szám - A kórházak és a munkásbiztosító pénztár kölcsönös jogviszonya az 1907. évi XIX. t.-c. hatályba lépése után

Munkásügyi Szemle 129 Mindazok, akik velünk együtt igy értelmezik a törvényt, méltán fennakadhattak a m. kir. közigazgatási bíróság egyik újabb Ítéletén,l) amely azt mondja ki, hogy a pénztár a kórházi ápolási költséget, kórházi ápolást igénylő' ragadós betegség esetén családtagok után is tartozik megfizetni, ha az ápolt nem pénztári orvos által utaltatott is a kórházba. Még inkább fennakadhattak azonban az Ítéletnek megokolásán, amelyet, mint a saját területén legfelsőbb bíróságnak jogászi megnyilatkozását, a szóban levő fontos kérdések szempontjából mindenkinek csak sajnálattal kellett tudomásul vennie. Az indokolás ugyanis az előbb említett felfogását abból következteti, hogy a pénztár biztosított tagjának vele egy háztartásban élő és keresettel nem biró, nem biztosított családtagjait, betegségük esetén, a törvény 50. §-ának 5. pontjában megjelölt, 20 hétig terjedhető segélyezésben köteles részesíteni, mely segélyezés az 58. §. szerint kórházi ápolásra változtatható, ragadós betegségben szenvedő segélyezendővel szemben pedig kórházi ápolás alakjában teljesítendő. Ennek az ítéletnek logikai hibája abban van, hogy az 58. §-ra való hivatkozásnál elfelejti azt, hogy a segélynek kórházi ápolásra változtatása, éppen az 58. §. szerint magától a pénztártól függ, valamint elfelejti azt is, hogy az 58. §. szerint a ragadós betegség nem jogot ad a tagnak, hanem kötelességévé teszi, hogy kórházi ápolást vegyen igénybe, de csak akkor, ha a pénztár neki ilyent kíván nyújtani. A pénztár beutalása nélkül, az 59. §. utolsó bekezdése szerint, még magát a biztosított tagot is csak sürgős szükség esetében lehet a kórháznak felvennie. Még akkor is tehát, ha a bíróság, a mi fenn előadott felfogásunktól eltérőleg, abban a nézetben volna, hogy az 59. §. utolsó bekezdése nemcsak a tagra, hanem az igényjogosult családtagra is vonatkozik, a köz- vagy nyilvánossági jellegű kórház ápolási költségeinek megtérítésére, a pénztár beutalása nélkül felvett családtag után csak akkor lehetne jogszerűen marasztalnia a pénztárt, ha a felvételt sürgős szükség indokolta; a marasztalás pedig igy is csak négy heti ápolás költségeire vonatkozhatnék. A m. kir. közigazgatási bíróságnak ezt az Ítéletét bizonyára mélyen fájlalhatják mindazok, akik velünk együtt tisztán vélik látni a pénztár és a kórházak jelenlegi törvényes jogviszonyát és akik ebben az ítéletben most már ujabb jelét látják annak, hogy az 1907: XIX. t.-c. már előzőleg és többszörösen kimondott és úgyszólván rendszerré fejlődött jogoknak ismételt megállapításával sem tudta ezt a kérdést nyugvópontra juttatni. A zavarnak vadvizeit már a 35.000/902. sz. kórházi szabályrendelet módosítása tárgyában kibocsátott 140.000/907. sz. belügyministeri rendelet felkavarta, amidőn 49. §-ában abból a felfogásból indul ki, hogy az igényjogosult ápolási költségei négyhéten belül, az utolsó díjosztály szerint, feltétlenül a pénztárt terhelik és hogy a kórháznak az igényjogosult felvételéhez nem kell előzetes pénztári utalványt kérnie; de mert a törvénytelenség lejtőjén nincs megállás, annyira megy az a rendelet, hogy a csak baleset esetére biztosítottak felvételénél a pénztárt, minden hozzájárulási nyilatkozattól eltekintve, tíz hétre teszi felelőssé az ápolási költségekért. Amíg tehát a 35.000/902 sz. szabályrendelet, mint fenn kimutattuk, az 1891: XIV. t.-cikknek és az 1898: XXI. t.-czikknek megfelelő, teljesen törvényes felfogásból indult ki, addig a módosítás, a most már általánosnak mondható zűrzavar hatása alatt, egyenesen törvénybe ütköző rendelkezéseket tartalmaz-). Az előzmények után, fájdalom, alig lehet remélni, hogy a m. kir. közigazgatási bíróság az 1896. XXVI. t.-c. 6. §-ában, illetőleg az abban hivatkozott 1869: IV. t.-c. 19. §-ában megállapított törvényes jogkörében alkalmilag reámutasson az említett rendelet tartalmának törvénybe ütköző voltára. ') A m. kir. közigazgatási bíróság 4.903,909. sz. ítéletét lásd e lap 41. oldalán. *) Ennek a módosításnak a törvényes jogérzetet mélyen sértő jellegét ékesen bizonyítja, hogy van olyan és pedig elsőrangú közkórház, amely még most is, sürgős szükség esetétől eltekintve, csak a pénztar beutalása alapján fogad be pénztári tagot, mert csak ezt az eljárást tartja törvényesnek.