Munkásügyi szemle, 1910 (1. évfolyam, 1-24. szám)

1910 / 4. szám - A kórházak és a munkásbiztosító pénztár kölcsönös jogviszonya az 1907. évi XIX. t.-c. hatályba lépése után

128 Munkásügyi Szemle körébe bizonyos családtagoknak betegség esetén való segélyezését. Említettük már azt is, hogy a törvény 58. §-ának kifejezett rendelkezése szerint, a pénztár a családtagoknak is nyújthat házi gyógykezelés helyett kórházi ápolást. Igaz ugyan, hogy a törvény 50. §-a értelmében a pénztár a családtagnak nem köteles táppénzt adni, hanem csak ingyen orvosi gyógykezelést, gyógyszereket és a szükséges gyógyászati segédeszközöket, valamint szülés esetében a szükséges szülészeti támogatást és gyógykezelést; ez a körülmény tehát látszólag ellentétben van az előbb kiemelt elvvel, amely ^ szerint a kórház pénztári szolgáltatást nyújt, minthogy a kórházi ápolásban ellátás is foglaltatik. Annak következtében azonban, hogy a pénztár a törvény kifejezett rendelkezése értelmében jogosult e csekélyebb körű szolgáltatások helyett is kórházi ellátást nyújtani, annak dacára, hogy a kórházi ápolás magánál a tagnál nemcsak ezeket, hanem a táppénzt is helyettesíti, a kórház a beutalt családtag után is ugyanolyan megtérítést követelhet a pénztártól, a beutalással létrejött egyezség alapján.') A megtérítés mértékére nézve pedig az 59. §. első bekezdésében foglalt ugyanazok a szabályok irányadók, mint a pénztári tag beutalása esetén, önként értetvén, hogy a táppénzben meghatározott mértéket annak a tagnak táppénze alapján kell megállapítani, akinek jogán az illető családtag a segélyt kapja. A tagnak kórházi ápolási költségétől teljesen eltérő elbírálás alá esik azonban a családtagnak ápolási költsége abban az esetben, ha a pénztár a családtagot a kórházba be nem utalta. A törvény szerint ugyanis a kórházba be nem utalt családtagnak ápolási költségei a pénztárt egyáltalán nem és pedig még akkor sem terhelik, ha a kórházba felvételt sürgős szükség indokolta. Ezt a véleményünket az 1907: XIX. t.-c. 59. §-ának utolsó bekezdésében foglalt törvényszövegből, de a törvénynek értelméből is következtetjük. Amíg ugyanis a törvény 58. §-a, valamint 59. §-ának első bekezdése, előbbi a pénztárnak saját tagjaival szemben fennálló jogviszonyában, utóbbi pedig a kórházak megtérítési igénye mérvének megállapításánál, nem tesz különbséget tag és családtag között és azt, akinek kórházi ápolást nyújt a pénztár, általános kifejezéssel »beteg« szóval, illetőleg »közápolásban részesülted kitétellel jelöli meg, addig az 59. §. utolsó bekezdése, a pénztár előzetes engedélye nélkül sürgős szükség esetében nyújtott kórházi ápolásból eredő költségek megtérítésének szabályozásánál határozottan a »tag«-ot jelöli meg és a családtag sürgős felvételéről nem tesz említést. Bár ennek megokolására a törvény indokolása nem terjeszkedik ki, mi a törvénynek betű szerint vett értelmét abban látjuk, hogy a törvény a családtagokkal szemben a tagok jogán fennálló másodlagos segélyezési kötelezettség alapján nem kívánta a pénztárt a sürgős szükség címén való kórházi ápolási költségeknek a pénztár akaratától teljesen független esélyei javára kiszolgáltatni. Hiszen elvileg nagyon is vitatható, hogy a biztosított tagok családtagjainak betegség esetén való segélyezése egyáltalán a munkásbiztosítás feladata-e és hogy fejlettebb közegészségi viszonyok és intézmények mellett nem kellene-e azt az általános közegészségügyi, esetleg pedig szegénysegélyezési intézmények keretében megoldani. Ha az 1907: XIX. t.-c. az általános közegészségügyi intézmények visszamaradottságán azzal vélt enyhíteni, hogy a biztosítottak családtagjait a biztosítás keretébe vonta, ezzel még nagyon összeegyeztethető az az 59. §. utolsó bekezdésében kifejezésre jutó felfogás, mely szerint arról, hogy a családtag a pénztár terhére, a pénztár beutalása nélkül kórházba felvehető legyen, sürgős szükség esetében sem lehet szó. ') A családtagok kórházi ápolásának megengedhetőségével szemben felhozott aggályok eloszlatása végett szükségesnek tartjuk felemlíteni, hogy a kórházi ápolás nem meríti ki teljesen a tagnak segélyezési igényét, amit bizonyít az, hogy a kórházba utalt tagnak hozzátartozói a tag táppénzének felét is megkapják. A beutalt családtag után ily segély nem jár, tehát joggal állíthatjuk, hogy általában a kórházi ápolás körül is meg van a tag és a családtag után járó segélyezés között az 50. §-ban célba vett arány.