Munkásügyi szemle, 1910 (1. évfolyam, 1-24. szám)

1910 / 3. szám - A kórházak és a munkásbiztosító pénztár kölcsönös jogviszonya az 1907. évi XIX. t.-c. hatályba lépése előtt

SS Munkásügyi Szemle kórház megtérítési igénye éppen úgy fennáll, mint a tagnak igénye a pénztár ellen abban az esetben, ha sürgős szükségben nem a pénztár által kijelölt orvost vette igénybe (1891: XIV. t.-c. 7. §-ának a. pontja). A törvényhozásnak ilyen világosan kifejezett rendelkezései után remélhető volt, hogy a kórházak és a pénztárak közötti jogviszony rendezést nyert és az ápolási költség viselése tekintetében a viták ismétlődni nem fognak. Várható volt ez annál inkább, mert a törvényben jelzett belügyminiszteri végrehajtási rendelet (133.000/98. és ezt hatályon kivül helyező 35.000/902.) is kifejezetten a törvényes álláspontra helyezkedett, a midőn elrendelte, hogy olyan betegtől, aki pénztári tag, felvétel előtt a pénztári igazgatóság vagy orvos utalványának felmutatását kell követelni, ilyen nélkül pedig a beteg rendszerint nem vehető fel, hanem az utalvány beszerzésére utasítandó; kivételnek csak olyan esetben lévén helye, midőn véletlen baleset vagy rögtön beállott súlyos megbetegedés miatt a beteg az utalványt be nem szerezheti. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a törvényhozásnak annyira világos, tiszta rendelkezése, amely különböző törvények egybevágó határozmányaiban kifejezve, a törvény értelmét egészen biztossá, kétségtelenné tenni látszott, a végrehajtásban ismét elhomályosult. A törvényhozás^ jó szándéka — mint oly gyakran, itt is — hajótörést szenvedett azon a zátonyon, amely — fájdalom — különösen nálunk, sok törvénynek szomorú sorsát jelzi: a végrehajtó szervek által való meg nem értés homokzátonyán. Fokozza a példa szomorúságát, hogy éppen a bíróságnak, a jogok legfőbb őrének, ezúttal a m. kir. közigazgatási bíróságnak gyakorlata idézte elő a törvényhozás által megtalált igazságos, összhangzatos megoldásnak újabb összebogozását és a törvény helyes célzatának meghiúsulását. Előidézte ezt pedig azzal a kezdetben csak óvatosan, utóbb mind határozottabban kidomborított gyakorlatával, amely szerint teljesen figyelmen kivül hagyva az 1898 : XXI. t.-c. 4. §-ának második bekezdését, nem törődve e §-ra vonatkozó törvényjavaslati indokolással vagy ennek az indokolásnak el nem olvasása esetén is, azzal a törvénymagyarázati kötelező szabálylyal, amely szerint a hatályon kívül nem helyezett és így érvényben álló törvények értelme lehetőleg összeegyeztetendő, mellőzve tehát az 1891: XIV. t.-c. 12. §-ának és az 1898: XXI. t.-c. 4. §-ának egymás mellett egyedül megállható azt az értelmét, hogy jogosan a kórház sem igényelhet többet a pénztártól, mint maga a tag, lassanként átsiklott arra a törvényben támasztékkal nem biró alapra, hogy a pénztár 30 napig feltétlenül felel a tag ápolási költségéért, akkor is, ha a tagot nem utalta be és ennek felvételét sürgős szükség sem indokolta. Szinte fokról-fokra kimutatható, miként távolodott el a közigazgatási biróság gyakorlata mind jobban és jobban a szerintünk kétségtelenül helyes állásponttól. A 301. sz. elvi határozatban (276/901. K. sz.)1 még vizsgálja a biróság, és pedig a felek vitatása alapján, hogy a kórházi ápolt betegsége oly természetű volt-e, mely a kórházba való azonnali felvételt szükségessé tette és a pénztár marasztalásának egyik jogos indokát még abban látja, hogy »a kórházba való felvételt a betegség természete tette szükségesség De már a 376. sz. elvi határozatban (863/902. K. sz.) a közigazgatási biróság a pénztárnak megtérítési kötelezettségét olyan tag ápolása után, aki betegségét saját hibájából előidézett verekedéssel maga okozta, arra alapította, hogy »az 1898. évi XXI. t.-c. 4. §-a szerint a betegsegélyző pénztár igényjogosult tagjának kórházi ápolásából származó költségeket 30 nap tartamáig minden körülmények között megtéríteni köteles.* Jellemző, hogy itt — érezve az álláspont gyöngeségét — inkább azt hozta fel a biróság, hogy »az 1898 : XXI. t.-c. 16. §-a szerint az ezen törvény rendel1 A m. kir. közigazgatási biróság közigazgatási osztályának döntvényei és elvi jelentőségű határozatai. Összeállítja dr. Farkas Zoltán, miniszteri tanácsos, a m. kir. közigazgatási biróság elnöki titkára.