Munkásügyi szemle, 1910 (1. évfolyam, 1-24. szám)

1910 / 3. szám - A kórházak és a munkásbiztosító pénztár kölcsönös jogviszonya az 1907. évi XIX. t.-c. hatályba lépése előtt

Munkásügyi Szemle 85 segélyezésének ügye már több százados gyakorlat által szentesített alappal bir«. Egyáltalán nem gyökerezik ez a jog bárkinek, jelesül a munkaadónak könyörületében. Hiszen az ujabb alkotmányos korszakban hozott első ipartörvényünk, az 1872 : VIII. t.-c. 72. §-a kimondta, hogy a gyáros orvossággal, orvosi segélylyel a munkást, ha ez beleegyezik, elláthatja s az ezekért járó összegeket a bérfizetés alkalmával bérébó'l levonhatja*. Só't csaknem szórói-szóra ugyanezt a rendelkezést tartalmazza jelenlegi ipartörvényünk is az 1884: XVII. t.-c. 118. §-ában, amely pedig 142., 143. §-aiban már a betegség esetére való kötelező' biztosításnak némi gyönge hajtásaival is kedveskedett.1 Ott, ahol a szegényügy az állam törvényhozásának szélesebb körű gondozásában részesül, ahol az a jogrendnek tekintélyesebb részévé vált, ahol tehát annak határai más jogterülettől, így a munkásbiztosítási jogtól is élesebben elválnak, ez a megkülönböztetés határozott kifejezésre is jut.2 Szegényügy és munkásbetegsegélyezés megkülönböztetése azonban a mi tételes jogunkban is megvan, ha nem is oly világos elvi kijelentés alakjában, mint egyes külföldi jogokban. A szegényügy gondozása és ennek keretében a szegény betegek ápolásáról való gondoskodás ugyanis hazai jogunk szerint elvileg községi teher. Az 1724. évi augusztus 22-én kelt királyi leirat szerint minden község köteles saját szegényeiről gondoskodni. Az ujabb alkotmányos korszakban hozott első községi törvényünk, az 1871 : XVIII. t.-c. 131. §-ában ugyanezt az elvet tartja fenn, kimondván, hogy amennyiben a jótékony intézetek segélye és egyesek könyöradománya a község szegényeinek ellátására elegendő nem volna, a község a helyi viszonyokhoz képest gondoskodni tartozik a községben illetékes mindazon szegények ellátásáról, kik magukat közsegély nélkül fentartani egyáltalában nem képesek. Ugyanezt az elvet az 1875 : XXXV. t.-c. 1. §-a kiterjesztette a szabad királyi és törvényhatósági joggal felruházott városokra és átvette ugyanezt az elvet jelenlegi községi törvényünk is, amely az 1886 : XXII. t.-c. 145. §-ában a községeknek ugyanezt a kötelezettségét állapítja meg és pedig a 164 §. szerint a törvényhatósági jogkörrel felruházott városokra kiterjédőleg is. Ennek a szegényügynek keretében községi feladat a szegény betegek segélyezése is, amit világosan kifejez a közegészségügy rendezéséről szóló 1876 : XIV. t.-c, amelynek 140. §-a szerint a község »gondoskodik a községi vagyontalan és tébolydai ápolásra nem minősített elmebetegek, továbbá a vagyontalan hülyék, siketnémák, vakok, nyomorékok, lelencek és dajkaságba adottak orvosoltatása és eltartásáról és gondoskodik a szükséges segély eléréséről betegülések és szüléseknél*. Mindezeket a jogforrásokat annak bizonyítására idéztük ily részletességgel, hogy kimutassuk annak az állításunknak helyességét, amelylyel előbb a munkásbetegsegélyezésnek és a szegénybetegsegélyezésnek keletkezésre és lényegre nézve fennálló határozott különbözőségét vitattuk. A munkásbetegsegélyezési biztosítás gazdasági harc eredményeként kivívott és jórészt az érdekeltek önsegélyére alapított intézmény, amely a biztosítottaknak igényjogokat biztosít; a szegények betegsegélyezése ellenben jórészt a társadalom humanisztikus felfogásából kiinduló, közegészségi és rendészeti célokat is szolgáló és első sorban a községeket terhelő 1 Ezek a §-ok az ipartestületekhez tartozó iparágak segédeinek megadták azt a jogot, hogy többségi határozattal segélypénztárak létesítését elhatározzák, amely esetben a testület iparostagjai is tartoztak hozzájárulni a segélypénztárakhoz. Az 1891 : XIV. t.-c. 86. §-a ezeket a §§.-at hatályon kivül helyezte. » így Ausztriában a betegsegélyezési törvény 64. §-a kimondja, hogy azokat az igényeket, amelyek a biztosítottakat szegényellátás címén megilletik, ez a törvény nem érinti. Dániában a betegsegélyezési törvény 14. §-a szerint a betegsegélyező pénztár tagjainak e törvény értelmében engedélyezett segélyek vagy hozzájárulások nem tekinthetők szegényellátásnak. Luxemburgban a betegsegélyezési törvény 51. §-a szerint az államnak, a községeknek, a koródáknak, a szegényalapoknak segélyre szorult személyek támogatására irányuló kötelezettségét ez a törvény nem érinti. Németországban a betegsegélyezési törvény 77. §-a szerint az e törvény alapján nyújtott segélyek nyilvános szegénysegélynek nem tekinthetők.