Munkajog, 1933 (1. évfolyam, 1-5. szám)

1933 / 2. szám - A gyári munkarend

szám MUKKAJOG — 6 éppen ez a jelenség az, ami döntvények meghozatalát (kódexről már nem is merünk beszélni) százszorosan indokolttá tenné — több ellentmondó határozatot találunk, nemcsak a különböző fórumok között, de egy- és ugyanazon tanács határozataiban is. A határozatok részletes kritikáit egy következő számra tartjuk fenn. * Az alkalmazotti viszony kellékeit illetően a kir. Kúriának VII. (hiteljogi) tanácsa magáévá teszi az eddigi gyakorlatot és kimondja, hogy: „Az alkalmazotti minőség nélkülözhetetlen kelléke, hogy a munkavállaló és a munkaadó között bizonyos állandó jellegű, függőségi viszony álljon fenn, amelynek alapján a munkaadó a munkavállaló ideje és munkaereje felett tartós folytonossággal rendelkezhessék. Nem állapítható meg azonban ez az állandóság ott, ahol függőségi viszony nincs s ahol a munkavállaló, ha teljesít is szolgálatokat a munkaadónak, e szolgálatokon felül idejével és munkaerejével teljesen szabadon rendelkezhetik s azokat bárhol, bármikor, bárki részére értékesítheti". (P. VII. 5324/ 1931.) A szolgálati (helyesebben: alkalmazotti) viszony kérdésével foglalkozik a Kúria P. II. 6778/1929. sz. ítélete is, kimondván: „A szolgálati viszonynak általában nem lényeges ismérve az, hogy a szolgálat ellenértéke előre meghatározott állandó összeg legyen, mert r.incs kizárva, hogy az ellenérték egészben a megkötött ügyletek után elért jutalékban, vagy felárban legyen megállapítva; nem lényeges kellék az sem, hogy a szolgálat kizárólagos legyen, mert nincs kizárva, hogy az alkalmazott főnöke engedelmével vagy tudtával a maga vagy más részére is ügyleteket kössön; lényeges ismérve azonban az, hogy a munkavállaló a tevékenységét, vagy annak egyrészét a munkaadó részére — a háztartása, gazdasága vagy üzlete körében teljesítendő szolgálatokra — ellenérték mellett állandóan lekösse. Felperes nem vállalt kötelezettséget arra, hogy állandó alkalmaztatás keretében teljesítsen az alperes cég részére szolgálatot s nem állott az alperes céggel függőségi viszonyban, így nem is tekinthető a telep helyén kívüli ügyletek kötésével megbízott s az alperes cég üzleti személyzetéhez tartozó kereskedelmi utazónak". (K. T. 45. §.) Hogy a szolgálati jogviszony konkludens cselekménnyel, illetve magatartással is létesülhet, ezt ismételten kimondotta az elmúlt évben a Kúria: „Szolgálati jogviszony valamely munka állandó teljesítéséből s ennek a teljesítésnek az elfogadásából is keletkezhetik: az a körülmény tehát, hogy a munkavállaló és a munkaadó között szolgálati szerződés sem 6zóval, sem írásban nem köttetett, a szolgálati jogviszony fennforgásának és az abból származó jogoknak és kötelezettségeknek a megállapítását nem akadályozza". (P. II. 1876/ 1931.) Tudjuk, hogy a gyakorlat szerint a szolgálati viszony megszűnése is bekövetkezhetik konkludens körülmény következményeképpen. Kimondotta a Kúria, hogy: „A szolgálati viszonyt az a körülmény nem zárja ki, hogy a munkaadó műhelye a legnagyobb megrendelőjének az irányítása mellett működik". (P. II. 4628/1931.) Több ítélet foglalkozott az elmúlt évben azzal az igen fontos s a gyakorlatban léptennyomon előforduló kérdéssel, hogy ki tekinthető, ipari vdUalaM tisztviselőnek, (akire tehát az 1.910/1920. M. E. sz. rendelet s a rendelet nyomán kifejlődött gyakorlat kiterjed?). Elsősorban a következő döntést említsük meg: „Az ipari vállalat tisztviselőjének a vállalatnak csak azt az alkalmazottját lehet tekinteni, aki az ipari vállalatnál vagy gyárszerű üzemben kereskedelmi vagy műszaki természetű szellemi, irányító vagy ellenőrzői tevékenységet fejt ki. Az ítéleti tényállás szerint pedig a felperes művezető volt s ezen munkaköre mellett annyiban végzett irodai teendőket is, hogy az alája rendelt irnok által elkészített bérelszámolásokat felülvizsgálta s munkások felvételét és elbocsátását utólagos jóváhagyás mellett intézte. A felperest tehát a munkakörénél fogva csak iparossegédnek lehet tekinteni". (P. II. 2213/1930.) Ugyanezt szószerint ismételte meg a P. II. 3339/1930. sz. ítélet is. Negatív irányban foglalkozik ezzel a kérdéssel a P. II. 1.921/1930. sz. ítélet, főleg azt az esetet tartván szem előtt, amikor kereskedelmi „természetű" vállalatokról van szó: „Kereskedelmi és ipari vállalatoknak azok az alkalmazottai, akik nem kereskedelmi vagy műszaki természetű szellemi tevékenységet, hanem testi munkával egybekötött termelő, iparcikkeket előállító vagy kezelő tevékenységet fejtenek ki, nem tekinthetők sem kereskdősegédeknek, sem ipari vagy kereskedelmi vállalatok tisztviselőinek még akkor sem, ha maga a vállalat kereskedelmi természetű, hanem munkakörük természete szerint iparossegédeknek vagy munkásoknak". Bőséges kazuisztikát is kaptunk e tekintetben az elmúlt évben. A bpesti tábla VI. (Löw) tanácsa kimondotta, (2.813/1932) hogy a téglamester ipari alkalmazott, lényegileg ipari művezető. Ugyanezen tanács ezt a szabászra vonatkozólag is megállapította. Ezen döntés azért is figyelmet érdemel, mert azzal a szintén nem ritka problémával is foglalkozik, hogy minek minősítendő az alkalmazott akkor, ha tevékenységében vegyes (kereskedel-