Miskolci jogászélet, 1944 (20. évfolyam 1-4. szám)

1944 / 2. szám - Kötelesrész az árhullámzások korában

ugyanezt a gondolatot valósította meg a budapesti tábla 3597/1923. számú ítélete is, mely meghatározta, hogy a passzívák levonása után fennmaradt aktív vagyon mily hányada esik a kötelesrészre s ítéletében az alperest választása szerint arra kötelezte, hogy vagy ezt a meghatározott hányadot adja ki, vagy e vagyonnak a teljesítéskor fennálló forgalmi értékét fizesse meg a kötelesrészesnek. A pénzbeli kielégítés dogmája ólomsúlyként nehezedett a Kúriára olyannyira, hogy az első világháborús árhullámzás kötelesrészes pereinek eldöntését egészen 1925 januárjáig elhalasztotta, hogy a nehéz kérdést minden oldalról megfigyelhesse s ez ügyekben egységes alapelvek szerint dönthessen. A Kúria fenntartotta a kötelesrész pénzben való kielégítési módját. Fenntartotta pedig főleg azért, mert főszempontnak az örökhagyó akaratát tekintette. Az örökhagyó — a Kúria értelmezése szerint — már azzal a tényével, hogy a kö'telesrészesnek természetben semmit vagy csak kis részt juttatott, kifejezte azon akaratát, hogy a kötelesrészes a természetben meglévő családi vagyonból, vagy annak más részéből természetben ne részesüljön. Ehhez az indokoláshoz még hozzátehetjük a Mtj. indokolását is, amely szerint a kötelesrésznek természetben való kiadása ellen szól az a körülmény, hogy ez által a családi vagyon, mint gazdasági üzemegység szét lenne dúlva és ez által az örökös lársak közt súrlódásokra és perlekedésekre vezető tulajdonközösség keletkeznék. A Kúria a természetbeni kielégítés teljes elejtésével az értékelés időpontjaiból eredő nagy aránytalanságokat a következő elvi kijelentéssel akarta áthidalni: „A hagyatéknak az örökhagyó halálakori s az ajándékoknak az ajándékozási időpontban való értékelése alapján a kötelesrészes oly kis értéket kapna, hogy nagy sérelem esnék az örökjog terén uralkodó egyenlőség és kiegyenlítés alapelvén s az így kiszabott kötelesrészre nemcsak ezen erkölcsi alapelveket, de a méltányosságot és anyagi igazságot is sértenék; amiért is a Kúria a kötelesrész összeget mindkét fél érdekének méltányos figyelembevételével a pénzromlás arányának megfelelően felemelte." Később ugyanezen elvi alapot az 1828. évi XII. tc. a családi és öröklési jogon alapuló összes pénzkövetelésekre nézve elfogadta. 1930-ban a magas földárak esni kezdtek s ekkor az a helyzet állott elő, hogy az örökhagyó halálakori és az ajándékozások idejében való értékelés alapján kiszámított kötelesrész túlmagas volt a teljesítés idején meglévő vagyonértékhez viszonyítva, sőt volt eset, hogy a kötelesrész ki sem telt az egész megmaradt hagyatéki vagyonból sem. A Kúria ismét kénytelen volt az árhullámzások idején életképtelennek bizonyult értékelési szabályt a következő mankóval támogatni: A köteles rész az örökhagyó halálakori és az ajándékozáskori értékek alapján szabandó ki, ae ez a szabály csak rendes gazdasági és rendes forgalmi viszonyokra vonatkozik; nem lehet azonban ezt a kiszabási szabályt akkor alkalmazni, amikor a kötelesrész kiszabásától a teljesítésig a vagyon értéke az általános gazdasági válság következtében aránytalanul (60%-kal) csökkent; ilyenkor ezen csökkenés 21