Miskolci jogászélet, 1944 (20. évfolyam 1-4. szám)

1944 / 1. szám - Fiduciárius ügyletek. 1. [r.]

A fiduciának ez a vállfája, mely az általános jog világában olyan elterjedt volt, a kodifikációk folytán nagyot veszített jelentőségéből. A modern magánjogi kódexek ugyanis a végakarat nyilvánítását szigorú formákhoz kötötték, amelyekkel a most tárgyalt fiduciát semmiképen sem lehetett összhangba hozni. Ha a fiducia intézménye továbbra is fennmaradt volna, ezzel tág tere nyilt volna annak, hogy a végintézkedésre vonatkozó jogszabályokat megkerüljék46). 111. A fiducia germán, angol, német és francia alakja. A fiducia nemcsak a római jogban volt ismeretes, hanem a középkori germán jogban is, ahol az intézmény ugyancsak nagy virágzást ért el. Azt lehet mondani, hogy a germán jogban ez az intézmény sokkal életerősebbnek mutatkozott, mint a rómaiban. Míg ugyanis a római fiducia — fejlődéstörténeti szerepének betöliése után — az élő jogból teljesen eltűnt, a germán jog hasonló intézménye sokai hosszabb időn keresztül maradt életben1). A fiduciárius tulajdonos legrégibb alakja a germán jogban a Salmann volt. Salmann alatt azt a személyt ér.ették, akire az örökhagyó a vagyonát átruházta avégből, hogy azt az örökösül kijelölt személynek adja át, közöttük ossza szét. Ebben az esetben tehát a Salmann voltaképen az örökhagyó végső akaratának a végre*itója (dispensator, distributor) volt. Nagy^szerep ju ot azonban a Salmannak ezenfelül különösen az ingatlanokra vonatkozó adásvevések körében. A városokban nevezetesen,ahol ingatlan tulajdona csak városi polgárnak lehetett, a Salmann intézményének igénybevételével vált lehetségessé, hogy nempolgárok is szerezhessenek ingatlant2). A római és germán fiducia között — bár mind a kettő azonos célt szolgált — lényeges szerkeze4 beli el "érést lehet megállapítani. A római jog szerint a fiduciárius tulajdonos dologi jogi vonatkozásban ugyanolyan korlátlan joggal rendelkezelt a neki adott dolog felett, mint; bármelyik más tulajdonos; az átruházott dolog feletti rendelkezési jogában csak kötelmi úton volt korlátozva. A germán jog hasonló intézményében viszont a korlátozás nem kötelmi, hanem dologi alapon nyugodott. A germán jog szerint ugyanis a fiduciárius a tulajdon* már eleve korlá'ozással, feltételekhez kötötten kapta, azaz a fiduciárius tulajdona valóban felbontó feltételhez kötö't tulajdon gyanánt jelentkezel. A feltótelek tartalma az ügylet céljához képest különböző lehetett ugyan, de végeredményben mindig biz'osítékul kívánt szolgálni arra, hogy a korábbi tulajdonos a dolgát — ha a fiduciárius azt megállapodásellenesen kezelné, vagy azzal megállapodásellenesen rendelkeznék — nyomban visszakapja3). A római és germán fiducia szerkeze'beli különbsége megmutatkozik a korábbi tulajdonos visszakövetelési jogának érvényesítésébe) B. ö. Emneccerua: id. m. III. kötet 3. TSZ 353 354. 1. i) V. ö. Schultze: Treuhánder im geltenden bürgerlichen Recht. (Jherings Jahibücher 1901. évf. 13. 1.) *) L. Schultze: id. m. 6. s köv. 1. 3) L. Schultze: id. m. 10. 8 köv. 1.; Cariota-Ferrara: id. m. 10. 1. 13