Miskolci jogászélet, 1944 (20. évfolyam 1-4. szám)

1944 / 1. szám - Fiduciárius ügyletek. 1. [r.]

amely — mint mondottuk — lényegében fiduciárius ügylet volt"). Ebbből fejlődött ki az általános jog „fiducia" intézménye, amelyre nézve a középkori jog művelőinek munkáiban bőséges irodalmi anyagot lehet találni. A recipiált római jog fiduciája tehát örökjogi fiducia volt. Lényege ennek a következőkben állott. Az* örökhagyó közölte a maga végakaratát egyik bizalmas emberével, az u. n. fiduciáriussal s azt örökösévé telfte azzal, hogy a hagyatékot az ő végakaratának megfelelően ossza szét az általa kijelölt személyek, az ú. n. fideicommissariusok között40). Ilyen esetekben tehát örökös formailag az örökhagyó bizalmas embere: a fiduciárius volt41) A valóságban azonban az ú. n. fiduciárius örökös (haeres fiduciárius)42) nem volt más, mint az örökhagyó akaratának kihirdetője és végrehajtója43). Nem úgy rendelkezett a hagyatékkal, ahogyan ő akarta, hanem ahogyan azt az örökhagyó elrendelte volt. Az ő örökössé neveztetése kizárólag azon a bizalmon alapult, amellyel az örökhagyó iránta viseltetett44). A fiduciárius személyes adósa volt a fideicommissariusnak. A hagyatékot a „bonus paterfamilias" gondosságával tartozott kezelni; felelt annak minden az ő hibájából beállott értékcsökkenéséért, a fideicommissumhoz tartozó dolgokat el nem idegeníthette, el nem zálogosíthatta. Mégis, ha elidegenített volna a hagyatékhoz tartozó egyes dolgokat, az elidegenítés — minthogy formailag ő volt az örökös — harmadik személyekkel szemben érvényesnek minősült. A fideicommissarius harmadik személyeket nem perelhetett, csupán a „haeres fiduciárius" ellen indíthatott „haereditatis petitio fidecommissariá"-t. Meg kell jegyezni továbbá, hogy a fiducarius örökös incapax is lehet. Ez természetes is, mert a hagyatékot végeredményben nem ő kapta. Az incapacitas tehát nem lehetett akadálya annak, hogy a fiduciárius a hagyatékot az örökhagyó akarata szerint átadja a fideicommissariusoknak45). só) L. Vangerow: Pand. II. k. 565. 1.; Ambrosini: i. m. I. k. 24. s köv. 1. 40) L. De Luca: H Dottor Volgare. III. k. 97. 1.; Sabeillius: Summa div. traetatuum. II. k. 252. s köv. 1. *!) L. Ambrosini: id. m. I. k 34. 1. 42) L. Bicheri: Universa juris civilis et criminalis jurisprudentia. VTII. k. 191. I. «) V. ö. De Luca bíbornok id. m. ül. k 97. í. 9 II. k. 544. í. _ Sabbelliua a fiduciárius örököst letéteményesnek nevezi. „Haeres fiduciárius, eive confidentialis ilicitur potius custor et depositaráus, quam verus haeres." (Sabbellius: i. m. H. k. 252. 1.) Az újabb írók közül Ambrosini azon a véleményen van, hogy a fiduciárius az örökhagyó akaratának a végrehajtója: „purus minister". (L. Ambrosini: i. m. I. k. 34. 1.) •*<) „±*ideicommissum, ut ipsa vox satis ostendit, inde dictum est, quoa fidei alterius eommittatur: itauti peiideat a fide ét honestáte illius, qui de restituenda haereditate vei alia re rogatus est, ut testatoris voluntas exitum florttiatur." (L. Richeri: i. m. VIIL k. 187. 1.) 45) L Vangerow: i. m. II. . 566. 1.; Ambrosini: i. m. I. k. 49. 1. 12