Miskolci jogászélet, 1943 (19. évfolyam 1-10. szám)

1943 / 5. szám - A magyarországi protestáns egyházak perjoga

megelőző egész eljárást ismeri, abban mint bíró szerepet vállalt és eljárt. Következésképpen nincs lehetősége annak, hogy a határozatképesség alatt egyben az eljárási képességet is ne értenők annak ellenére, hogy a törvények kifejezetten csak határozatképességet említenek fent megjelölt szakaszaikban. A törvény-szöveg szigorúan vett értelmezésének tehát ezútital nincs helye, azonban a törvényszöveg hiányossága éppen ezért nyilvánvaló. 6. Döntő szavazati jog. — A határozatképesség zárt illetőleg nyitott szabályozása egyébként más vonatkozásban is érezteti hatását. Az evangélikus egyházi törvény szóbanforgó rendelkezése a határozathozatalnál az elnökségnek, vagy az elnöknek különösebb szerepet nem biztosít. Az elnök ugyanolyan értékű szavazattal rendelkezik, mint a vezetése alatt álló egyházközségi bíróság bármelyik bíró-tagja. Ezzel szemben a református egyházi törvények döntő, tehát kiemelkedő értékű szavazati joggal ruházzák fel az egyházközségi bíróság elnökét. Ennek a figyelemreméltó és egyáltalában nem kívánatos megoldásnak egyedül az az oka, hogy a református egyházközségi bíróság határozatképessége — a bíróság legmagasabb létszámán belül — felfelé nincs megkötve. Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy igen könnyen megtörténhet, mikép a bíróság páros taglétszámmal alakul meg és hoz határozatot. Páros bírói taglétszám esetében pedig előállhat az a különös helyzet, hogy a 'tagok felerészét egyik irányú, felerészét pedig másik irányú meggyőződés vezeti s minthogy az elnököt is beleértve, mindenkinek csupán egy szavazata van, a bíróság a határozathozatalra képtelenné válik. Ezen, a bíróság működését megbénító esetleges helyzeten segítendő, a református egyház törvényhozásának nyilvánvalóan nem volt más választásán, minthogy a tárgyalást vezető elnököt ilyen esetekre döntő szavazattal ruházta fel. A megoldás azonban csak szükségképpeni és távolról sem elvszerü, amennyiben azt az egyetemesen érvényes és minden törvénykezési eljárásban irányadónak elfogadott tételt hogy egy bírónak egy ügyben csupán egy szavazata lehet, áttöri. Ez az elv ugyanis nem csupán abban az értelmezésben érvényes, hogy ez az egy szavazat csak mennyiségileg bizonyuljon egynek, hanem érvényes úgy is, hogy ez az egy szavazat minőségileg is a mindenkire kötelező egységet, a minőségileg is mindenkit egyformán megillető azonos értéket jelentse. Márpedig az a körülmény, hogy az elnöknek az ügyek elbírálásánál a bírósi^ egyéb tagjaival szemben súlyban és jelentőségében, tehát minőségileg több és nagyobb értékű szavazata van, azt bizonyítja, hogy a bíróság belső felépítésében nélkülözhetetlen egységesség és egyensúly megbomlott, az elnök több és döntőbb súlyú tagja a bíróságnak, mint mas bírói tagok anélkül, hogy a csupán a tárgyalásvezetésben és határozatkihirdetésben, valamint egyéb, de kizárólag technikai és adminisztratív tevékenységben megnyilvánuló többletmunkájától eltekinive, olyan személyi képességek birtokában volna, amelyek a peres ügy belátásánál, megítélésénél és eldöntésénél a nagyobb súlyra és jelentőségre: tehát a döntő szavazatra képesítenék. Ebből pedig nyilvánvalóan az következik, hogy amennyiben az elnök döntő szavazatát alkalmazni kénytelen, a peres ügy eldöntésénél 75