Miskolci jogászélet, 1943 (19. évfolyam 1-10. szám)

1943 / 5. szám - A magyarországi protestáns egyházak perjoga

Azzal nevezetesen, hogy a törvénykezési szerv, mint kollektív testület csuk a tagok állandó számához kötötten hozhat érdemleges határozatot, a jogbiztonságot és az igazságszolgáltatás eszméjét sokkal eredményesebben szolgálja a bíróság, mintha a határozatképességnek csupán a legalacsonyabb mértéke áilapíttatik meg. Ez utóbbi esetben a bíráskodás igen könnyen különböző érdekszempontok hatalmi eszközévé alacsonyodhat, mert ha nincs megállapítva a határozatképes bíróság felső létszámhatára, az egyes törvénykezési kérdések eldöntése egészen egyszerű módon úgy igazodhat, ahogyan azt egyik, vagy másik fél pillanatnyi személyes érdeke és nem az igazságosság egyetemes szempontja kívánja. Nem kell mást tenni, mint az adott peres ügy elintézéséhez olyan bírósági tagok részvételéről gondoskodni, akik felfogás dolgában akár egyik, akár másik fél igazát teszik magukévá. Igaz ugyan, hogy részrehajló és megközelíthető bírák zári taglétszámú bírói testületekben is akadhatnak, azonban mennyivet nagyobb az ezirányú visszaélés lehetősége olyan bíróságnál, amelynek határozatképes taglétszáma egy megállapított kereten belül tetszőlegesen módosítható? Másik jelentős hiányossága az idézett törvényhelyeknek, — s ez úgy a református, mint az evangélikus egyház vonatkozó rendelkezéseire nézve fennáll, — hogy a jogszabályok csak a határozatképesség tekintetében intézkednek, ellenben semmiféle utalás nem történik a tekintetben, hogy az egyházközségi bíróság eljárási képessége is körvonalaztassék. Határozatképesség és eljárási képesség között lényeges különbség van. Előbbi azt jelenti, hogy a bíróság csak bizonyos körülmények között van abban a helyzetben, hogy akár pervezető, akár közbeszóló, akár pedig az ügyet végérvényesen eldöntő határozatot hozhasson. A másik, tehát az eljárási képesség viszont arra utal, hogy adott körülmények között a bíróság egyáltalában jogosult az eljárás lefolytatására anélkül azonban, hogy az eljárás eredményére, vagyis a határozat megalkotására ezzel jogosítva volna. Az egyházi törvények hivatkozott szakaszai csupán arra adnak választ, hogy érvényes határozat hazatalának lehetősége mikor, milyen körülmények között következik be s ezzel azt a látszatot keltik, mintha az egyházközségi bíróság csupán ahhoz volna kötve, hogy a határozat megalkotásának pillanatában rendelkezzék a 'törvényben előírt s a határozatképesség feltételeként megszabott taglétszámmal, egyébként azonban a bíróság eljárhat úgy és annyi taggal, ahogyan és amennyien éppen összegyűlnek. Az eljárás ezek szerint sem a református, sem pedig az evangélikus egyház egyházközségeiben semmiféle különösebb kellékhez nincs kötve. A törvényszöveg szigorú értelmezéséből ez tűnik ki. Nyilvánvaló azonban, hogy a törvények itt többet akarnak mondani, mint amit tulajdonképpen kifejezésre juittatnak. Aligha képzelhető el, hogy az egyházi jogalkotás célkitűzése az lett volna, hogy az egyházközségi bíróság eljárását nem, csupán az eljárás eredményeként jelentkező határozatképességet rögzítse körülírt kellékekhez. Az eljárás, minthogy a határozathozatalt megelőzi, szervesen összefügg ez utóbbival. Egyetemesen érvényes jogetikai és jogpolitikai tétel ugyanis, hogy a határozathozatalban csak az vehet részt, aki az azt 74