Miskolci jogászélet, 1943 (19. évfolyam 1-10. szám)

1943 / 4. szám - A pártfogó ügyvéd költségigényének jogi természete

vatol!) az engedményes ügyvédnek a követelés valódiságáért, vagyis azért, hogy a követelés a törvényes engedmény hatályba léptekor valóban érvényesen fennáll; valamint a követelésnek az akkori időben való behat hatóságáért sem. Az utóbbi tekintetben tehát hasonló a helyzet az eredményt (de nem az indokokat!) illetően, amint a telekkönyvbe jelzálogilag bekebelezett követelés engedményezőjénél, aki szintén nem szavatol a követelés behajthatóságáért. Megállapítható ezek szerint, hogy a Pp. 121. §-ában jelentkező engedmény a szavatosság tekintetében a rendes engedmény jellegzöit nem látszik magára ölteni, mikor a szegény fél az ellenféllel szemben megállapított ügyvédi költségek valódiságáért és behajthatóságáért — az engedmény rendes és szokásos szabályai szerint, — nem szavatol a kirendelt ügyvédnek. De a követelés valódiságáért nem is szükséges a szegény félnek szavatolnia akkor, amikor azért végrehajtható közokirat, maga a vonatkozó bírói határozat szavatol. A behajthatóság tekintetében pedig bizonyos speciális szavatolási jelleg megnyilvánulása mégis kiérezhető a Pp. 119. §-ából következte íhetőleg a szegény féllel kapcsolatban akkor, amikor az utó fizetés elrendelése esetén az ellenféltől be nem hajtható költségekért a (volt) szegény fél felel. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy ez kizárólag csak ebben az egy esetben nyilvánul meg és pedig csak úgy, hogy ehhez elmaradhatatlanul szükséges a bíróság utófizetési határozata. — Utófizelési határozat nélkül az ügyvéd az ő költségeit még a fél részére behajtott összegből sem vonhatja le; — amiből pedig nyilvánvalóan következik, hogy a szegény fél főkövetelése az ügyvéd költségkövetelését megelőzi.11) A kifogásemelések tekintetében — a Pp. 121. §-ában felállított igen szigorú kifogás korlátozás miatt — a legnagyobb eltérés tapasztalható a szokványos engedménytől, mert míg ez utóbbinál az adós az engedményes követelése ellen mindazokkal a kifogásokkal élhet, amelyek őt az engedményező ellen megillették volna, feltéve, hogy a kifogás alapjául szolgáló tény korábbi keletű, mint az adósnak az engedményezésről történt értesítése; — addig viszont az ellenfél (adós) az ügyvéddel (engedményes) szemben oly kifogással, amely őt a szegény félhez való viszonyából illeti meg, csak annyiban élhet, amenynyiben ezt a költséget, amely részére ugyanebben a perben a szegény fél ellen meg van állapítva, felszámíthatja. (E vonatkozásban feltűnően megnyilatkozik a pártfogó ügyvéd előnyösebb helyzete a vallolt ügyvéddel szemben.) Ilyen szigorú kifogáskorlátozás majdnem példátlan jogrendszerünkben. Ez még szigorúbb, mint amit a váltójogban, ill. az értékpapírjogban találhatunk. * A Pp. 121. §-ában lefektetett kifogáskorlátozásból természetszerűleg folyik, hogy a költségköveteléssel szemben az ellenfél nem hozii) Ckiup—Stein és a német joggyakorlat. 52