Miskolci jogászélet, 1943 (19. évfolyam 1-10. szám)

1943 / 3. szám

A szemléltető oktatás a büntetőjogban 1. Az ismeretek közlésének különféle módszereivel minden tudo­mányággal kapcsolatosan, természeitesen a büntetőjoggal kapcsola­tosan is, foglalkoztak1); ezen ismeretközlési módok egyik fontos alakja a szemléltető oktatás2), amelynek alapját abban a lélektani törvényben kell keresni, hogy3) „egyrészt minden képzetünk és fo­galmunk szemléltető eredetű, másrészt pedig, hogy mind a figyel­met és az emlékezetet, mind pedig a megértést sokkal jobban előmoz­dítja a dolgok szemlélete, mint szóbeli vagy képzetbeli elénkállítása". A szemléltető oktatás különösen azóta nyert jelentőségében, amióla a fényképészet és vetítés technikájának haladásával a képeknek, rajzoknak, táblázatoknak stb.-nek diapozitivek segítségével való vetítése tökéletes és egyszerű lett és a pedagógia egyik általánosan elfogadott módszerévé vált. Bár tagadhatatlanul a legjobb szemlél­tetés -maguknak a tárgyaknak bemutatása lenne, minthogy ez több­nyire lehetetlen, ezért ezeket a könnyebben bemutatható képek he­lyettesítik, amelyek ugyancsak közelebb hozzák a valóságot. A szemléltető oktatás jelentősége e téren azután még azért is nagyobb lett, mert újabban mind sűrűbben találkozunk azzal a kö­veteléssel, hogy a büntetőbíráskodásban résztvevő egyének éppen a kriminalitásnak eredményesebb leküzdése végett, speciális szakki­képzést nyerjenek; ennek a speciálisan kriminológiai szakképzésnek 1) Lásd e tárgyban régebbi dolgozatainkat : Die heutige Lehrmittel des Strafrechtsunterrichtes, Monatssehrift für Kriminalpsychologie und Starafrechtsreform, 23(1932,). évi., 299. s köv. old., — Strafrechtswissen­schaften und Hilfswissenschaften, ugyanitt1, 24(1933.). évf. 625. s köv. old. 2) Lásd ott e tárgyban közretett dolgozatainkat: A szemléltető okta­tás a büntetőjogban, Miskolc, 1936,— Der Ansehauungsunterricht im Straf­recht, Miskolc, 1936, — Der Ansehauungsunterricht im Strafrecht und in der G-efangniskunde, Blátter für Gefángniskunde, 63(1932.). évf., 2. füz., .319. s köv. old. Ezekhez kritikai megjegyzések: Sieverts, Monats­sehrift für Kriminalpsychologie und Strafreehtsreform, 27(1936.). évf., 438. iold. — Hagemann, Kriminalstatistik, 14(1940.). évf., 3. füz., 14. old., — Üácz, Zeitschrift1 für die gesamte Strafreehtswissenschaft, 59. köt., 355. old. 3) . Aniinít erre találóan mutat *eá Várkonyi Hildebrand, Magyar Pe­dagógiai Lexikon, II. rész, 1934, 685. old. 33

Next

/
Thumbnails
Contents