Miskolci jogászélet, 1943 (19. évfolyam 1-10. szám)

1943 / 9. szám - Az árúmegállító jog tartalma, gazdasági jelentősége és kultúrális kihatása felsőmagyarországi városainkban

Az árumegállítás következtében a kereskedők kénytelenek vol­tak az árubabocsátás ideje alatt a város polgárházait bér ellenében igénybe venni. A kicsinyben való árusítás a város polgárainak kizárólagos joga volt és az nekik tekintélyes jövedelmet biztosított. A városi polgár haszonra tett szert abból is, hogy az eladásra kerülő áruk beraktá­rozása esetén a helyiségért bért is kapott. Az árumegállító joggal bíró városok polgárai erre való tekintettel már úgy építkeztek, hogy külön raktárhelyiségeket adhattak16) az ott megforduló idegen keres­kedőnek bérbe. Oszlopcsarnokokkal látták el házaikat, vagy úgy­nevezett lábas házakat építettek, melyeknél a bejárat előtt árkádfo­lyosó volt és a kapualja nagy boltívü az áruk elhelyezésére. Ilyen lábas és boltívü kapualjjal bíró házakat láthatunk még ma is Lőcsén, Késmárkon, Iglón és Eperjesen. Sőt egyes tekintélyesebb városok­ban állandó kereskedelmi csarnokot (Kaufhaus) is építettek17) és sokszor a városháza árkádjai is ilyen vásárcélokat szolgáltak, mint ezt a lőcsei városháza is bizonyítja. Lőcsén egyébként Kaufhaus is épült18). Sőt a lőcsei kereskedők Kassán külön házat is szereztek, ahol elszállásolásuk mellett még áruikat is az eladás tartama alatt elraktározhatták és így a cipszer takarékosság és leleményesség ré­vén az árumegállítói jognak nem mindegyik előnye jutott a kassai őslakosságnak. A „Lőcsei Ház" még ma is megvan Kassán és jelen­leg vendégfogadónak szolgál. Ugyancsak Lőcse sz. kir. város Krak­kóban a hatalmas ízléses renaissance stílű posztócsarnokban, siiMen­race-ban külön részt bérelt az itten sürün megforduló kereskedői­nek, hogy áruikat így jutányosabban beraktározhassák. Lőcse sz. kir. város színes címere e történelmi nevezetességű csarnokban a lőcsel­ek által egykor bérelt rész falán még ma is látható. Idegen kereskedők nagyobb tömegben vonultak fel egyszerre mázsa- vagy tár- és fuvarozó szekereikkel, mivel ezt a karavánszerü felvonulást az akkori kor közbiztonsága és a hosszú út ezer veszélye indokolttá tette. Sokszor az árut hozó kereskedők közösen fegyveres kíséretet fogadtak, hogy útközben az esetleges rablótámadásokat si­keresen tudják visszaverni. A kereskedők sokszor tíz-húsz mázsa­szekérrel is jelentek meg egy-egy árumegállítóhelyen. Egy-egy mázsa­szekér elé 4, sőt 6 lovat kellett befogni, úgyhogy sokszor a 40—80 ló, továbbá a sok kocsis és fegyveres kiséret az idegen kereskedőkkel együtt nagy forgalmat és élénk életet hozott abba a városba, ahol az árumegállítói jog miatt meg kellett állniok. Az ilyen város gazdasági jelentősége óriási mértékben emelkedett, mert a jelentékeny kereske­i delmi forgalom folytán a város minden egyes polgára keresethez és kereskedelmi haszonhoz juthatott. 16) E raktárhelyiségeiket árumegállítói joggal rendelkező városaink polgárai átépí­tették utóbb diéMmn&réknak. ' 17) Hain krónikája szerint 1569-ben átépítették és nagyobbították. (Hain 115 L>. is) Demkó Kálmán: Lőcse története. Lőcse, 1897. 201 1. 132

Next

/
Thumbnails
Contents