Miskolci jogászélet, 1943 (19. évfolyam 1-10. szám)

1943 / 8. szám - A modern szociálpolitika fejlődése

ményeket, illetve cselekedeteket látunk, aszerint, hogy demokratikus, vagy autoritativ berendezkedésű államokról van szó. A demokratikus államokban a szociális biztosi!ásnak az eddiginél teljesebb értelmű kiépítésével (Beveridgeterv) és az önálló kisegzisztenciák lehelő szaporítása útján igyekeznek a bizonytalan helyzetű tömegek számának csökkentésére. Nemcsak a mezőgazdasági, de az ipari népesség vonafkozásában is. Egyre erősebb azoknak a hangja, akik a mammuthüzemek visszafejlesztését és a kislétszámú munkással dolgozó üzemek erős szaporítását követelik, hivatkozván arra, hogy a kisüzemek versenyképességét a technika fejlődése és a termelési módszerek észszerüsítése biztosítja. Természetesen, a termelésnek és fogyasztásnak az eddiginél tervszerűbb alakítása kapcsolódik e feladatok elvégzéséhez. E felfogás szerint a nagytömegek fogyasztóképességét emelni kell s ebből a célból a fogyasztói hitel széles keretekben lenne megszervezendő. A termelésnél és fogyasztásnál az áruk minőségi szempontjainak előtérbe kell jutniok. Mert, mint e megoldási mód egyik képviselője hangsúlyozza, a gazdasági élet stabilitására kell igyekezni, amely nem egyedül a konjunktúrapolitika kérdése, hanem elsősorban a gazdasági és szociális szervezeté. A gazdasági krízis súlyossága és tartóssága a proletárizálódásban rejlik. A tőkekoncentráció és a bérmunka túltengésének megszüntetése a bajok nagyrészének elejét venné4). A demokratikus felfogás szószólói a legújabb szociálpolitikában az eddiginél nagyobb szerepet kívánnak juttatni a termelésben résztvevők — munkások és munkaadók — szabad elhatározásából létrejött munkaközösségének. Ez a gondolat már az első világháború alatt Angliában valóra vált a Whitley tanácsok munkájában, valamint bizonyos terjedelemben érvényesült az 1918. évben a német munkások és munkaadók szervezeteinek megegyezéséből kialakult munkaközösség révén. Ezidőszerint különösen Svájcban, azontúl Dániában és Svédországban látjuk az intézményt életrekelni, és nyomában az üzemi szociálpolitika teljesebb kibontakozása jelentkezik, alátámasztván, kiegészítvén, tökéletesítvén a közületi szociálpolitika hatásait. A demokratikus államok szociálpolitikai célkitűzése végeredményben, miként ez az Atlanti Chartából is megállapítható, az embernek a szükségtől és a nyomortól való teljes felszabadítása és a szociális biztonság megnyugtató, intézményes megteremtése jegyében alakult. E feladat kapcsolatos a munkanélküliség lehetőségeinek összezsugorífásával, mindenki számára, lehetőleg munka révén, más esetben a szociális biztosítás, illetve a szociális gondozás teljesítményei által történő, emberi mivoltából adódó mérték-szerinti, tisztességes életszínvonal állandósításával, az ifjúkor és az öregkor gondtalanná tételével. A tekintélyelvi berendezkedésű államok közül azokban, amelyek a tekinitélyelviség lényegével ellenkező, mert demokratikus magvu korporációs, illetve hivatásrendi elgondolást vallották, illetve vallják *) Wilhokit Röpke: Ansatzpumkte wixtschaftlicher Neuorientieruag. 121