Miskolci jogászélet, 1943 (19. évfolyam 1-10. szám)

1943 / 6. szám

házakban is, csakhogy egészen különleges célzattal és jelentőséggel. Az a megkülönböztetés ugyanis, amely a világi és a (lelkészi egyházlagokat külön-külön említi, éppen nem a külön jogokkal való felruházást, hanem az egyházon belül szükséges egyensúly biztosításával a jogegyenlőség gondolatát szolgálja. Ez az osztályozás tehát nem érdekképviselet, viszont ha az egyháztagokat foglalkozási ágak szerint osztályozzuk s ehhez fűzve biztosítunk számukra bizonyos jogokat, úgy tagadhatatlan, hogy az egyháztagok között aszerint teszünk különbséget, hogy pillanatnyilag milyen személyes érdekeiket kívánjuk a jogbiztosítás révén kihangsúlyozni. Az érdekképviseleti elv ilyen előítérbenyomulása pedig megbontja az egyházon belül kívánatos jogegyenlőséget s egyben következetlen magatartásnak bizonyul. Ha ugyanis az egyházmegyei törvényszék úgy alkotandó meg, hogy a tíz bírói tagból négy a világi és négy a lelkészi egyháztagok sorából kerüljön ki, a törvény eleve döntött afelett, hogy a paritás elvi alapján kívánja a bíróságot összeállítani. Ha azonban emellett a törvény még úgy rendelkezik, hogy a tanári, illetőleg tanítói kar két tagjának is helyet kell foglalnia az egyházmegyei bíróságban, úgy egykönnyen/előállhat az a különös helyzet, hogy ezzel a tipikusan érdekképviseleti gondolattal a világi és lelkészi elem paritása bomlik meg. Semmi akadálya ugyanis annak, hogy lelkészi képesítésű egyháztag egyben (akár tanár, akár pedig tanító is lehessen, sőt egyes foglalkozási ágaknál, így például a vallástanítói lelkész és a vallástanári állás betöltésénél ez elengedhetetlen kellék. Minthogy pedig a lelkészi képesítéssel való rendelkezés az érvényben lévő törvények szerint az illető egyháztagot lelkészi jellegű egyháztaggá minősíti, ennek folytán nincs semmi akadálya annak, hogy az egyházmegyei bíróság tagjai sorába azon az alapon, hogy az illető [bírói tag a tanári, illetőleg a tanítói karból került ki, a lelkészi elem javára eltolódás mutatkozzék. Ez a körülmény viszont a paritás érvényesülését teszi lehetetlenné. Ilymódon az evangélikus egyházi törvények szóbanforgó rendelkezései az elvszerüség próbáját nem állják ki. De összeegyeztethetetlen ez a rendelkezés a bíráskodás eszméjével is. Bíráskodni elvileg és a szó valódi értelmében csak úgy lehet és a bíróságot megszervezni is csak olymódon lehet, ha a pártatlanság eszméjének teljes és tökéletes érvényesülést engedünk. Hol van azonban a pártatlanság ott, ahol — bár kétségtelenül a legőszintébb jószándék mellett — néhány egyháztag csak azért kerül be a bíróság tagjai sorába, mert éppen a tanári, illetve a tanítói karhoz tartozik? Elképzelhetetlen és gyakorlatilag keresztülvihetetlen, hogy az a tanár, vagy tanító bírói tag, aki annak tudatában foglal helyet az egyházmegye bíróságában, hogy ott a tanári, illetőleg tanítói kart képviselje, bírói (munkája során el tudja vonatkoztatni magát attól a természetesnek látszó gondolattól, hogy a képviselt tanári, illetve tanítói kar érdekeit és különleges szempontjait érvényesítse. Maga az a Jtény, hogy a bíróság egyik vagy másik tagja mint tanár, vagy mint tanító jut be a bíróságba, minden kifogástalan magatartás ellenére is, ahhoz á gondolathoz vezet, hogy a bíróság munkájában bizonyos kari szempontok és testületi külön érdekek jussanak szóhoz annál is inkább, 87 • j ..J