Miskolci jogászélet, 1942 (18. évfolyam 4-10. szám)

1942 / 8. szám - A querela inofficiosi testamenti történeti kialakulásáról

miután végrendeletét ilyenmódon semmisnek nyilvánították, megakadályozták, hogy az ősi vagyont bárki is könnyelműen idegenekre, sokszor érdemtelen egyénekre hagyhassa és ezzel megrövidíthesse közeli vérrokonait. Az esztelenül tékozló éppen úgy elmebeteg, mint az az örökhagyó,, aki megfeledkezett övéiről. A családi vagyon élvezője, a vagyonnal együtt azt az erkölcsi kötelezettséget is megszerezte, hogy a vagyont nem fogja könnyelműen elvonni halála után övéitől, hanem igyekszik azt megőrizni s majdan vérrokonaira hátrahagyni. Az az erkölcsi süllyedés, amely a köztársaság vége felé, illetve a principatus első századaiban, a római államban tapasztalható — mint már említettük — nagyon megnövelte az ingyenélő és örökséghajhászó existentiák számát és az államhatalom éppen az örökösödési jog terén lépett fel először és igen helyesen ezen bajok orvoslására szigorú jogszabályokat alkotott. Az ősi családi vagyonoknak a megőrzése az arra igénnyel bíró rokonok számára volt a törvényhozás célja és az a jogi cél játszhatott szerepet a Lex Voconia meghozatalánál, amely néptörvény — mint tudjuk — a nők testamenti factio activáját korlátozta és pedig azon célból, hogy megőrizze a vagyont azon család számára, amelyből a nő maga is származott8). Érdekes jelenség, amit megfejteni nem lehet az, hogy honnan jutott a római jogi kötelesrész-intézmény fogalmának a kialakulásába az insania fogalma. Valószínűnek látszik, hogy ez a fogalom is az attikai jogból recipiáltatott. Valószínű u. i. az, hogy a százszemélyes bíróság, amikor jogszabályt keresett a konkrét jogeset elbírálásához, azt a római jogban nem találva, a görög jogban kereste s mint oly sok más esetben is, úgy most is a joganalogiához folyamodott9). A centumvirális bíróság az attikai jogban keresett és talált jogcímet az olyan kegyeletnélküli végrendeletek megsemmisítésére, amely végrendeleteket a tacita consensus populi már amúgy is régen mcgvetendőnek tartott. A római jog fentebb ismertetett fog-alma azonban élesen különbözik az attikai jogtól. A görög jog valóban identifikálta az őrültekkel a tékozlókat. Az, aki vagyonát esztelenül elprédálta, az nem lehet épelméjű, vallották Hellasban. Az insaniának a római jogi inofficiositás fogalmával való kapcsolata azonban nem a görög jogból származik, mert a hellas jogrend a nők testamentj factio aktiváját soha sem ismerte, sőt a férfiak végrendeleti képessége is csak arra az esetre volt elismerve, ha az örökhagyónak ivadékai nem voltak. Ivadékok hátrahagyása esetében csak intestat örökösödésnek volt helye. A görög jogban fellelhető kötelesrész intézménynek a fogalma szintén egészen más természetű, mint a római jogé, mert a görög jogban csak oldalági örökösödés esetében van helye10). 8) L. Unzner op. cit. 5. lap 9. jegyz. Bachofen: Lex Voconia 5. §. 9) V. ö. Báron: Pandekten. 669. lap és Unzner: op. cit. 5—10. lapokat. 10) Fr. Schulin: „Das griechische Testament verglichen mit dem römischen" 1882. Basel. 16. lapon a következőket mondja: „Ein bei dem Grammatiker Nonius Marcellus erhaltenes Fragment der Satyrae Menippeae des Varró (Varronis Fragmenta S. 312—313.) lautet folgendermassen: Venio nunc ad alterum genus testmenti, quod dicitur physicum, in quo Graeci belliores quam Romani nostri. 118