Miskolci jogászélet, 1942 (18. évfolyam 4-10. szám)

1942 / 6. szám - Három büntetőjogi dolgozat 1. [r.] A tényálladéki elemeknek megkülönböztetése különösképpen a normatív tényálladéki elemekről

részt a megszorult adósoknak az állampénztárból folyósítottak kölcsönt meghatározott biztosítékok mellett, másrészt ők kényszerítették a hitelezőket, hogy az adósok javait méltányos becslés mellett, fizetés fejében elfogadják54). A kamat történetének harmadik korszaka a köztársaság korával együtt záródik s a császárság megalapítása e jogintézmény fejlődésében is új korszakot nyit meg. IV. A Justinianus előtti császárkorban már nem lex-ek szabályozzák a^ kamatszedést, hanem többnyire császári rendeletek. E korban a kamatlábak nagysága tekintetében bizonyos állandósulás mutatkozik, főleg Itáliában. Változás mutatkozik azonban a császárkortól kezdve a kamatszámítás és fizetés időpontjában is. A kamatokat u. i., mint fentebb említettük, valószínűleg évente fizették egész a közsársaság végéig; a; görög jog hatásaképen Cicero korától kezdve eleinte csak a provinciákban, majd az egész birodalomban szokássá vált a kamatoknak havonként való számítása és fizetése55). A Justinianus előtti császárkor kamatmaximuma, mely a tőke századrésze volt egy hónapra, „usura centesima" nevet viselte, s a havi kamatokat mint a centesima unicáit fejezték ki56). E szerint az adós havonta a tőke 1/100 részét volt köteles kamatként fizetni, s így a havi kamattartozás 1%-ot tett ki, ami a 12 hónapos évre számítva 12%-ot jelentett. Az usura centesima, mint a birodalomban általánosan elismert kamatmaximum áthágása a különböző császári rendeletekben foglalt büntetőjogi és magánjogi következményekkel járt. Diocletianus elrendeli hogy a törvényekbe ütköző kamatszedés (foenus improbum) a becstelenséget (infamia) vonja maga után; mindamellett e rendelkezés nem teszi semmissé az alapul szolgáló kölcsönügyletet, mert a tilos mértéken aluli kamatot a hitelező követelheti57). Caracalla császár egyik constitutio-ja szerint az esetben, ha a kamathátralék a tőke összegét már meghaladta;, tilos a kamatösszeg behajtása58). Theodosius császár constitutioja megerősíti a második korszakból származó lex Martia de usuris reddendis azt a rendelkezését, hogy az adósnak a tőle törvényellenes módon szedett kamat négyszerese erejéig manus iniectio által érvényesíthető joga van a hitelezővel szemben59). A Justinianus előtti császárkorban szokásos kamatlábak az usura centesima, mint törvényes kamatmaximum korlátai között alakultak ki. Cicero korában a jóhitelü személyektől (bonum nomen) átlagban 6%-os kamatot szedtek, míg azoktól, akik ,,bonum nomen "-nel nem rendelkeztek, a törvényes kamatmaximum határain belül többet60). Ad Atticum című müvében említést tesz Atticus nagybátyjáról: Caeciliusról, aki tőkéjét 12%-os kamat, tehát a törvényes kamatmaximum mellett szerette volna kiadni, de ezt a jóhitelü személyekkel szemben nem tehette, ellenben ro54) Hoffman: Róm. jogt. 104. 1. 55) Kübler: 167. 1. 54) így pl- triens—4/12, quincunx—5/12, semis—6/12; Paul Senlt. 2. 14. §. 2. „Usuiraie supra centesimam solutae sortéin minimunt." 57) Vécsey: Inst. 244. 1. Cod. 2. 11. 58) Személyi: 194. 1. 59) U. o. E rendelkezés a Cod. Theodosianusban még fel van véve, a justinianusi kodifikációból azonban már hiányzik. 60) Cicero: Ad famíliám 5. 6. 2. 92