Miskolci jogászélet, 1942 (18. évfolyam 4-10. szám)

1942 / 10. szám - A magyarhoni evangélikus egyetemes egyház alapítványügyi jogszabályai

Mzkerületi közgyűlésnek való jelentéstételre kötelezi, amelynek viszont Joga van, ha az alapítványt elfogadhatónak, illetve megengedhetőnek nem találja, megsemmisítési indítvánnyal a végérvényesen határozó egyetemes ^közgyűléshez azt felterjeszteni13). A visszautasított, vagy megsemmisített alapítványi vagyont az alapító kezéhez, vagy ha ez nem lehetséges, úgy bírói letétbe rendelte a szabályzat helyezni. Viszont amilyen gondossággal intézkedett e szabályrendelet a nemzeti célok szem előtt tartása tekintetében, ugyanolyan körültekintéssel szabályozta az egyház anyagi érdekeinek biztosítását abban az esetben, ha az egyház céljainak megfelelő alapítvány tétetett. Kötelességévé tette az egyház vezetőségének az alapítvány biztosítása és befizetése iránt szükséges lépések megtételét s erről a felsőbb egyházi hatóságnak való jelentéstételt. Az 1905-ös szabályzat ezután új cím alatt foglalkozik az alapítólevéllel. (18—21. §§.) Külön feladatává teszi az alapítványi hatóságnak, hogy mihelyt hatásköre alá tartozó alapítványról értesül, köteles az alapítólevelet megszerezni, ha pedig az végrendelet útján létesült, a végrendeletet megszerezni, a végrendeleti örököst, vagy végrehajtót az alapítólevél kiállítására felhívni s ha ez nem tenne eleget a felhívásnak, úgy az alapító intézkedéseinek megfelelően az alapítványi oklevelet elkészíteni. Amint ezekből az intézkedésekből megállapíthatjuk, a szabályrendelet az általános magánjog intézkedésével szemben az alapítvány létrejöttéhez kifejezetten megkívánja az alapítványi intézkedés írásba foglalását, vagyis az alapítólevél elkészítését. Felsorolja ezután az alapítólevél kellékeit, amelyeket azonban csak ÍZ új szabályrendelet ismertetése során érintünk majd részletesen. Kivételes intézkedésként megengedi a szabályrendelet oly alapítvány •elfogadását is, amelyről alapítólevelet az alapító nem készíttetett, azonban ily esetekben is kötelességévé teszi az alapítványi hatóságnak, hogy az alapítólevél kiállításáról gondoskodjék. Ez a rendelkezés lényegében nem ellenkezik az előzőekben elmondottakkal, mert csupán azt célozza, hogy a jószándéku, de tájékozatlan alapítványtevők alapítványai az egyház részére biztosíthatók legyenek, másfelől mint „egyházi alapítványok" az egyház által előírt formák között iiyerjenek jogi tételt. E cím alatt tette végül kötelezővé a szabályrendelet az alapítványi hatóságnak azt, hogy az alapítót, illetve ha ez életben nem lenne, a hagyaték bíróságát az alapítvány elfogadásáról értesítse s azt az alapítólevélre rávezesse. Az alapítványok nyilvántartására vonatkozólag (22—23. §§.) úgy intézkedett az 1905-ös szabályrendelet, hogy az alapítólevél két eredeti példányban állítandó ki, melyek egyikét az alapítványi hatóság őrzi meg, a másik pedig megőrzés és kellő ellenőrzés gyakorolhatása végett a felettes alapítványi hatóságnak küldendő meg. A pontos nyilvántartást szolgálja továbbá az az intézkedés, amely az alapítólevél két hitelesített má13) E rendelkezés jelentőségét akkor fogjuk fel teljes egészében, ha figyelembe vesszük, hogy Nagymagyarországon az evangélikus egyháznak számos, teljesen nemzetiségi jellegű egyházközsége volt s így ez az intézkedés az alapítványok terén már elev* LMzárta, hogy politikumot vigyenek az egyházi életbe. 153