Miskolci jogászélet, 1942 (18. évfolyam 4-10. szám)

1942 / 10. szám - A magyarhoni evangélikus egyetemes egyház alapítványügyi jogszabályai

Az 1934—37. évi zsinat az E. A. ferftá rendelkezéseit megtartatta r csupán a VII. tc. 2. §-ban foglalt következő intézkedésekkel egészítette tó t A meglévő, vagy teendő egyház kebeleben lévő alapítványok nyilvántartása és ellenőrzése végett egyházmegyétől felfelé minden fokozaton alapítványi bizottság alapítandó, amelynek legfelső fokozata, az egyetemes alapítványi bizottság felügyeletet gyakorol a magyarországi ev. egyház önkormányzati testületeinél, intézeteinél és az egyháztársadalmi egyesületeknél tett, valamint az ezek által kezelt összes alapítványok felett. E célból az alapítványokat nyilvántartja. — Kimondja továbbá a törvény, hogy az alapítványok felügyeletének és ellenőrzésének, úgyszintén az alapítványi bizottságok működésének és intézkedési jogának részletes szabályait az egyetemes közgyűlés szabályrendelettel állapítja meg. Végül kinyilvánítja e törvény, hogy e szakasz rendelkezései az alapítványok tekintetében fennálló legfőbb felügyeleti jogot nem érintik. Az 1934—37. évi zsinat tehát az egyházi felügyeleti és ellenőrzési jogot építi ki s egyben központosítja az egyetemes alapítványi bizottságnál, mintegy az egyházi ttekintély és az egyházi autonómia fokozott kinyilvánításaként az egyre erősbödő kormányhatósági ellenőrzéssel szemben. Kiolvasható a törvény rendelkezéseiből, hogy az egyházaknál tett alapítvány a felettes fokozaton működő alapítványi szerv tudomásulvétele nélkül jogi létet nem nyerhet, vagyis annak jóváhagyása nélkül alapítványnyá nem is válhat. Ez a megállapítás szerencsésen jut kifejezésre az alább ismertetésre kerülő 1942-es szabályrendeletben is. Viszont itt is mellőzi a törvény, miként az 1891—94-es zsinati törvényhozás, az egyházi alapítvány fogalmának szabatos meghatározását, holott ezzel ügyes megoldását adhatta volna, a legfőbb felügyeleti jogon túlmenő kormányhatósági beavatkozás mintegy elvi kizárásának akként, hogy az egyházi autonómiát az egyházi alapítványok kezelésének és főleg elszámolási ellenőrzésének csúcspontjába állítja. V. Az 1891—94. évi zsinat alapítványi törvényi rendelkezéseinek végrehajtását részletesen az 1904. évi egyetemes közgyűlés által elfogadott ,.Szabályrendelet az alapítványokról"10) tartalmazza, amely 1905. október 1-én lépett életbe. Intézkedései nyomán az egyház alapítványai rendezés alá kerültek s a rendezéssel együtt járó tevékenység fokozottan hívhatta fel a figyelmet az alapítványok újabb tételére. Általában tehát az állapítható meg, hogy az 1891—94. évi törvényi és az 1905-ös szabályrendeleti szabályozás az alapítványok terén rendet teremtett s lehetőséget nyújtott az egyháznál levő alapítványok áttekintő összefoglalására is, amelynek eszközlése egyházkerületenként is el volt rendelve. Csupán az az egy fogalmi zavar támadt, hogy az egyházi alapítvány, alap és öröktőke jellegét helyenként nem állapíthatták meg tisztán, hiszen az alapítólevelek jó része is csak a szabályrendelet hatálybalépte után került a már meglevő alapítványokról is megfogalmazásra s így előfordult, hogy alapot, vagy öröktőkét is kezeltek alapítvány gyanánt. Ezt a tévedést oszlatták el a dunántúli egyházkerület 1924-ben kiadott „magyarázó rendszabályai", amelynek ugyan csak a dunántúli egyházkerület területére szóltak, de ezek figyelembevételével az (illetékes egyházi szervek felülvizsgálhatták az alapítványokat s azokat az alapoka/t és öröktőkéket, amelyek nem voltak vaio) Lásd: Dr. Zsigmond? Jenő: A magyarországi ág. hitv. evang. keresztyén «gy hájz egyetemes közgyűlése által alkotott szabályrendeleteknek . . . gyűjteménye. Hivwtaloe kiadás. Budapest, 1905. 219—227. 1. tso