Miskolci jogászélet, 1941 (17. évfolyam 1-10. szám)

1941 / 4. szám - A Szent Korona Ügyésze. Az általános közérdekképviselő kérdéséhez

ellene érvényesülőnek érezhet), hanem a közjólétet szolgáló, közszükségletet kielégítő közérdekű szolgálat: „service public"34). A kormánybiztosi intézményt ennek -a gondolatnak a védelméie létesítette az 1831. március 18-i decretum, érdekesen azzal (kapcsolatosan, hogy ez a jogszabály engedte meg a polgárok­nak az államtanács előtt ügyvéd által való képviseltetését: eredeti rendelteté­sük tehát a polgárok és a közigazgatás közötti egyensúly biztosítása lett volna az utóbbi védelmének célzatával. Ez a gondolat azonban az időik, fo­lyamán mintegy érettebbé, magasabbrendüvé vált, mert ma már nem az a kormánybiztos feladata, hogy a közigazgatást védje — ez a feladat tárgyta­lanná is vált, mert a közigazgatás és polgárság (két sokhelyütt valóban egy­mással „szembeálló" fél) között már nincsenek hatalmi- és érdekellentétek, hanem arra hivatott, hogy a közigazgatás jogrendbe1 biztosítása érdekében a pártatlanul segítő harmadik szerepében közérdekű tanácsaival hozzájárul­jon a felmerülő vitás kérdések megoldásához35). A „(közösség érdekei" — les interéts de la société36) — szolgálatának eszköze az a vélemény (avis), amit a közigazgatási peres eljárás során terjeszt elő és amelyet — az ügy előadójának állásfoglalásával való ellentétessége esetén is — mindig érvé­nyesüléshez juttat az ia rendkívüli tekintély és megbecsülés, amelyben a kormánybiztos általában közérdekűnek és közhasznúnak elismert tevékeny­sége folytán részesül. Épen ezért ezek a vélemények — ikülön határozati tárakba foglalva — a francia közigazgatási bíráskodási gyakorlat nagyértékű irányítói. Hierarchikus szervezet, felettesek és az ebből folyó esetleges al­kalmazkodási kényszerűség nélkül a kormánybiztos teljesen szabadon és korlátlanul fejtheti ki azt a tevékenységét, amely — ismét egy bírói jog­védelmi tevékenység kifejtésével kapcsolatosan, de attól mégis lényegileg (különböző formában — a közigazgatás tárgyi jogrendjének közérdek által vezetett felügyeleti védelmi eszköze37). * Mit lehet valjjon napjaink szellemének és szükségleteinek megfelelő fejlődési irányzatnak tekinteni a jogvédelmi intézmények szervezése tekinte­tében? A közösségi korlátoktól mentes egyén minden tekintet nélkül való szolgálatát bizonyára nem: hiszen a fenntartásnélküli individualizmus vé­delmétől már az angol bíráskodási gondolatvilág is távolodni látszik38). S mi lehet vájjon az ily értelemben célnak felismert közérdeküségi, közösségi szempont szolgálatának eszköze, — vájjon egy magát valamely okból érde­keltnek érző egyes kizárólagos tetszése és kezdeményezése. A német Keichsgericht egyik legutóbbi határozatának felismerése szerint bizonyára 34) A „service public" eszméjéről lásd Valló József: A service public eszméje a mai francia közigazgatási jogban. Közigazgatástudomány 1939. II. 84—105., 184—214., 260—193., 356—390., 433—462. 35) Jürgel, Wilhelm: Die franzözische Verwailtungsgerichtsbarkeit. (Höhn, Reinhard: Das auslándische Verwaltungsrecht der Gegenwart, Berlin 1940 189—211.) 196—197. 36) Griolet—Vergé (Dalloz): Répertoire pratique de legislation de doctrine et de jurisprudence. Paris 1912. Tom. 3. 487. (42., 46.) 3T) Appleton 316—317. — Griolet—Vergé 487., 46. M) Anson II. 297. 60

Next

/
Thumbnails
Contents