Miskolci jogászélet, 1941 (17. évfolyam 1-10. szám)
1941 / 3. szám - Kriminalpolitika
A munkabérek csökkenésének elkerülése végett ís ma már több intézkedéssel találkozunk; sok helyütt éppen ezért van a külföldi munkaerő alkalmazása korlátozva. A munkásvédelmi intézkedések közül számos hasonlóképpen kedvező hatást gyakorolhat közvetve a kriminalitásra. A munkanélküliek helyzetének javítását a munkaközvetítésnek jobb megszervezésétől és munkanélkülieknek a közületek segítségével munkával való ellátásától remélhetjük. Az ipari és mezőgazdasági munkapiacnak kellő összhangba hozása e téren sokat segíthet. De nem szabad szem elől téveszteni, hogy a kriminális szempontokból veszélyes gazdasági krízisek éppen a túlzott iparosodás esetén sok ipari és gyári munkás válságba jutását jogják maguk után vonni. 9. A város és a vidék kriminalitásának eltérő volta és ezen eltérések okai közismertek és ezekből folynak azután a szükségessé váló kriminalpolitikai intézkedések is. Az ipari munkásoknak a nagyobb városokba és ipari gócpontokra való özöhlése ott szükségessé teszi fokozottabb szociális gondozásukat, a közülük munkanélkülivé vált egyéneknek elterelését az ilyen helyekről; munkához való juttatásuk lenne a legelső és legfontosabb teendő. Gyökeres javulást azonban csak a gyáriparnak decentralizációja által és annak kisebb helyekre való terelése által remélhetünk. De akadna e tekintetben még számtalan egyéb teendő is. Normális viszonyok között, az első világháborút megelőző években, a kivándorlási népmozgalmak e téren, legalább is Európa sok országában, tehermentesítő hatást gyakoroltak. Azóta a legtöbb államban, ahová előbb a bevándorlás folyamata vezetett, ez elé akadályokat gördítenek. Mintegy válaszul e jelenségre, ma a legtöbb állam a területén levő idegen munkáselemeknek kényszerű eltávolítását, egyéb „kényelmetlen" idegen honosnak, külföldinek pedig kiutasítását kísérli meg kisebb-nagyobb mértékben. Ezeknek a külföldről jövő kriminalisabb elemeknek bűnözését még az is fokozza, hogy egy részüknek sokszor még az állampolgársága is bizonytalan; ez a minden megkötöttségtől való mentességük nemcsak vándorlásukat, hanem egyben bűncselekmények elkövetését és a bűnügyi üldözés elől való menekülését is megkönnyíti. Ezen problémáknak nemzetközi szabályozása az ilyen kriminalisabb elemeknek távoltartását megkönnyítené; sajnos az állampolgársággal kapcsolatos jogi problémáknak egyöntetű nemzetközi jogi szabályozása elé sok akadály gördül. 10. A társadalmi osztályok közti helyes összhang és egyensúly tudja legjobban ellensúlyozni a társadalmi mozgalmakat és következésképpen csökkenteni az ez által keletkező kriminalitást. A magántulajdon alapján felépített országokban főleg a szocialistáknak a tulajdonmegoszlás mai módja ellen folytatott propagandája jöhetne itt szóba. Az ilyen társadalmi bajok kellő időben és módon való ellensúlyozásának elmulasztása, az alsóbb társadalmi osztályok vi39